A külföldi radioaktív hulladék behozatalának tilalmának eltörlése nem a Szlovák Környezetvédelmi Minisztérium kezdeményezése volt – nyilatkozta Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter.
„Ez egy képviselői kezdeményezés, amelyhez a környezetvédelmi minisztérium nem csatlakozik.”
– hangsúlyozta Taraba. Elmondta, hogy az államok között érvényben van az a szabály, miszerint az egy adott államba behozott radioaktív hulladék sugárzási szintje meg kell egyezzen az onnan kikerülő sugárzási szinttel.
„Ha a radioaktív hulladék feldolgozása során például csökken a hulladék térfogata, de a sugárzás szintje nem változik, akkor ez egy mechanikai folyamat, amelynek nincs környezeti hatása. Semmi nem kerül ki a környezetbe.” – közölte. Hozzátette, hogy ez többnyire atomerőművekből származó ruházat égetését jelenti.
A miniszter szerint Szlovákia jelentős összegeket fektetett be a radioaktív hulladék feldolgozására szolgáló létesítmények kiépítésébe. „A környezeti hatásvizsgálatot (EIA) 2022-ben, Ján Budaj idején végezték el. Azok, akik ma kritizálják ezt a döntést, ugyanazok, akik korábban engedélyezték és jóváhagyták ezt a folyamatot” – állította Taraba.
A miniszter elmondása szerint a radioaktív hulladék feldolgozásából származó bevételek milliókat hoztak az államkasszába.
A parlament novemberben fogadta el azt a javaslatot, amely lehetővé teszi a külföldi radioaktív hulladék ismételt behozatalát Szlovákiába. A változást a kritikus infrastruktúráról szóló törvényhez benyújtott módosító indítvány révén vezették be. A képviselők szerint a radioaktív hulladék behozatala „egy szigorú biztonsági előírások betartása mellett végzett szokásos gazdasági tevékenység, amelyet semmilyen nemzetközi vagy uniós jogszabály kifejezetten nem tilt”.
Szlovákiában kizárólag a JAVYS foglalkozik nagyipari radioaktív hulladék feldolgozással. Korábban olasz, cseh és német hulladékot égetett el. A behozatali tilalmat 2021-ben vezette be a környezetvédelmi minisztérium a gazdasági tárcával történt megállapodás alapján.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »