Átadták az idei Golden Globe-díjakat – íme, a győztesek – képek
Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezték meg 82. alkalommal a Golden Globe-gálát, amelynek a Beverly Hilton hotel adott otthont a Los Angeles megyei Beverly Hillsben. A legtöbb jelölést az Emilia Pérez című alkotás zsebelte be, összesen tíz kategóriában volt esélyes.
Az est egyik fénypontja az volt, amikor Demi Moore vehette át a Legjobb színésznő – vígjáték vagy musical kategória díját. Köszönő beszédét úgy kezdte, hogy egyáltalán nem számított arra, hogy nyerhet.
„Már régóta színészkedem, több mint 45 éve, és ez az első alkalom, hogy valaha nyertem bármit is színésznőként, nagyon alázatosnak és hálásnak érzem magam ezért. 30 évvel ezelőtt volt egy producer, aki azt mondta nekem, hogy én csak egy »popcorn színésznő« vagyok – idézi szavait a femina.hu.
„Akkoriban ezt úgy értelmeztem, hogy nekem nem adatott meg ez az egész. Csinálhattam olyan filmeket, amelyek sikeresek voltak és sok pénzt hoztak, de nem kaphattam értük elismerést. Én ezt jól elhittem – fogalmazott Demi Moore, hozzátéve, hogy ez a gondolat annyira megmaradt a fejében, hogy néhány évvel ezelőtt azt gondolta, ennyi volt a karrierje, míg meg nem kapta A szer forgatókönyvét, amelyet annyira egyedinek és merésznek gondolt, hogy muszáj volt elvállalnia.
Legjobb drámai film:
A brutalista
Dűne – Második rész
Konklávé
Nickel Boys
Sehol se otthon
Szeptember 5.
Legjobb vígjáték vagy musical:
Anora
Challengers
Emilia Pérez
Rokonszenvedés
A szer
Wicked
Legjobb drámai férfi főszereplő:
Adrien Brody (A brutalista)
Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
Daniel Craig (Queer)
Colman Domingo (Sing Sing)
Ralph Fiennes (Konklávé)
Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)
Los Angeles, 2025. január 6. Adrien Brody amerikai színész és Georgina Chapman angol divattervező, színésznő az amerikai filmes és televíziós Golden Globe-díjak 82. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben 2025. január 5-én. MTI/EPA/Caroline BrehmanLegjobb drámai színésznő:
Pamela Anderson (The Last Showgirl)
Angelina Jolie (Maria)
Nicole Kidman (Babygirl)
Tilda Swinton (A szomszéd szoba)
Fernanda Torres (I’m Still Here)
Kate Winslet (Lee)
Legjobb vígjáték vagy musical férfi főszereplő:
Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
Hugh Grant (Eretnek)
Gabriel LaBelle (Saturday Night)
Jesse Plemons (A kegyelem fajáti)
Glen Powell (A bérgyilkos, aki nem is volt)
Sebastian Stan (A Different Man)
Legjobb vígjáték vagy musical színésznő:
Amy Adams (Nightbitch)
Cynthia Erivo (Wicked)
Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
Mikey Madison (Anora)
Demi Moore (A szer)
Zendaya (Challengers)
Legjobb rendező:
Jacques Audiard (Emilia Pérez)
Sean Baker (Anora)
Edward Berger (Konklávé)
Brady Corbet (A brutalista)
Coralie Fargeat (A szer)
Payal Kapadia (Minden, ami fénynek tűnik)
Los Angeles, 2025. január 6. Kieran Culkin amerikai színész ünnepel a feleségével, Jazz Chartonnal, miután átvette a legjobb férfi mellékszereplőnek odaítélt elismerést a Rokonszenvedés című vígjátékban nyújtott alakításáért az amerikai filmes és televíziós Golden Globe-díjak 82. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben 2025. január 5-én. MTI/EPA/Caroline BrehmanLegjobb férfi mellékszereplő:
Yura Borisov (Anora)
Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
Edward Norton (Sehol se otthon)
Guy Pearce (A brutalista)
Jeremy Strong (The Apprentice – A Trump-sztori)
Denzel Washington (Gladiátor II)
Legjobb női mellékszereplő:
Ariana Grande (Wicked)
Selena Gomez (Emilia Pérez)
Felicity Jones (A brutalista)
Margaret Qualley (A szer)
Isabella Rossellini (Konklávé)
Zoe Saldana (Emilia Pérez)
Los Angeles, 2025. január 6. Zoe Saldana amerikai színésznő az amerikai filmes és televíziós Golden Globe-díjak 82. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben 2025. január 5-én. MTI/EPA/Caroline BrehmanLegjobb forgatókönyv:
Anora (Sean Baker)
A brutalista (Brady Corbet, Mona Fastvolt)
Emilia Pérez (Jacques Audiard)
Konklávé (Peter Straughan)
Rokonszenvedés (Jesse Eisenberg)
A szer (Coralie Fargeat)
Legjobb animációs film:
Agymanók 2
Áradás
Egy csiga emlékiratai
A vad robot
Hírdetés
Vaiana 2
Wallace and Gromit – A szárnyas bosszúja
Legjobb idegennyelvű film:
Emilia Pérez (Franciaország)
I’m Still Here (Brazília)
Lány a tűvel (Dánia, Lengyelország, Svédország)
Minden, ami fénynek tűnik (India, USA, Franciaország)
A szent füge magja (Németország, USA)
Vermiglio (Olaszország)
Legjobb betétdal:
Better Man – Robbie Williams („Forbidden Road”)
Challengers („Compress/Repress”)
Emilia Pérez („El Mal”)
Emilia Pérez („Mi Camino”)
The Last Showgirl („Beautiful That Way”)
A vad robot („Kiss The Sky”)
Legjobb zene:
Challengers (Trent Reznor, Atticus Ross)
A brutalista (Daniel Blumberg)
Dűme – Második rész (Hans Zimmer)
Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille)
Konklávé (Volker Bertelmann)
A vad robot (Kris Bowers)
Legjobb kasszasiker:
Agymanók 2
Alien: Romulus
Beetlejuice Beetlejuice
Deadpool & Rozsomák
Gladiátor II
Twisters – Végzetes vihar
A vad robot
Wicked
Legjobb drámai sorozat:
A diplomata
Mr. és Mrs. Smith
Nyerd meg az életed
A Sakál napja
A sógun
Utolsó befutók
Legjobb drámai sorozatszínész:
Donald Glover (Mr. és Mrs. Smith)
Jake Gyllenhaal (Ártatlanságra ítélve)
Gary Oldman (Utolsó befutók)
Eddie Redmayne (A Sakál napja)
Hiroyuki Sanada (A sógun)
Billy Bob Thornton (Az olajügynök)
Legjobb drámai sorozatszínésznő:
Kathy Bates (Matlock)
Emma D’Arcy (Sárkányok háza)
Maya Erskine (Mr. és Mrs. Smith)
Keira Knightley (Fekete galamb)
Anna Sawai (A sógun)
Keri Russell (A diplomata)
Legjobb vígjáték vagy musical sorozat:
Abbott Általános Iskola
Bármit, csak ezt ne
Gyilkos a házban
Hacks – A pénz beszél
Úriemberek
Legjobb vígjáték vagy musical sorozatszínész:
Adam Brody (Bármit, csak ezt ne)
Ted Danson (Beépített öregúr)
Steve Martin (Gyilkos a házban)
Jason Segel (Direkt terápia)
Martin Short (Gyilkos a házban)
Jeremy Allen White (A mackó)
Legjobb vígjáték vagy musical sorozatszínésznő:
Kristen Bell (Bármit, csak ezt ne)
Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
Ayo Edebiri (A mackó)
Selena Gomez (Gyilkos a házban)
Kathryn Hahn (Mindvégig Agatha)
Jean Smart (Hacks – A pénz beszél)
Los Angeles, 2025. január 5. Jean Smart színésznő az amerikai filmes és televíziós Golden Globe-díjak 82. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben 2025. január 5-én. Amy Sussman/Getty ImagesLegjobb minisorozat vagy TV film:
Cáfolat
Pingvin
Ripley
Szarvasbébi
Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori
True Detective: Night Country
Legjobb minisorozat vagy TV film színész:
Colin Farrell (Pingvin)
Richard Gadd (Szarvasbébi)
Kevin Kline (Cáfolat)
Cooper Koch (Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori)
Ewan McGregor (Egy úr Moszkvában)
Andrew Scott (Ripley)
Legjobb minisorozat vagy TV film színésznő:
Cate Blanchett (Cáfolat)
Jodie Foster (True Detective: Night Country)
Cristin Milioti (Pingvin)
Sofía Vergara (Griselda)
Naomi Watts (Viszály: Capote és a hattyúk)
Kate Winslet (A rezsim)
Los Angeles, 2025. január 6. Jodie Foster amerikai színésznő az amerikai filmes és televíziós Golden Globe-díjak 82. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben 2025. január 5-én. MTI/EPA/Caroline BrehmanLegjobb sorozat, minisorozat vagy TV film mellékszereplő:
Tadanobu Asano (A sógun)
Javier Bardem (Szörnyetegek – A Lyle és Erik Menendez-sztori)
Harrison Ford (Direkt terápia)
Jack Lowden (Utolsó befutók)
Diego Luna (La Máquina – Boksz életre-halálra)
Ebon Moss-Bachrach (A mackó)
Legjobb sorozat, minisorozat vagy TV film mellékszereplőnő:
Lisa Colón-Zayas (A mackó)
Hannah Einbinder (Hacks – A pénz beszél)
Dakota Fanning (Ripley)
Jessica Gunning (Szarvasbébi)
Allison Janney (A diplomata)
Kali Reis (True Detective: Night Country)
Legjobb standupos alakítás:
Jamie Foxx (What Had Happened Was)
Nikki Glaser (Someday You’ll Die)
Seth Meyers (Dad Man Walking)
Adam Sandler (Love You)
Ali Wong (Single Lady)
Ramy Youssef (More Feelings)
Los Angeles, 2025. január 6. Ali Wong amerikai humorista, színésznő a legjobb televíziós stand-up komikusnak odaítélt elismeréssel az amerikai filmes és televíziós Golden Globe-díjak 82. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben 2025. január 5-én. MTI/EPA/Caroline Brehman