Tanévkezdés – A nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak a BKK járatai

A nyárinál sűrűbb menetrend szerint járnak szerdától a BKK járatai: a legfontosabb járatok a reggel 9 óráig tartó csúcsidőszakban a lehető legsűrűbb követési idővel indulnak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közlemény szerint az iskolakezdésre időzítve számos nagy felújítást befejeztek Budapesten: augusztus utolsó hetére véget ért az 3-as metró négy héten át tartó, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont közötti pótlása. A szerelvények újra két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér és Újpest-központ között járnak. Befejeződött a Fehérvári út és Bocskai út csomópontjában a vágányok felújítása is, a villamosok ismét az eredeti útvonalukon járnak, már nem kell átszállni Újbuda-központnál a két szakasz között. Felújították a villamosvágányokat a XII. kerületi Nagyenyed utcában, az 59-es villamos újra közlekedik, és visszaállt a környéken a korábbi közúti forgalmi rend.

Szeptembertől újra teljes vonalán, a Boráros tér és Csepel között jár a H7-es HÉV, ennek köszönhetően Csepel központjából – a legforgalmasabb időszakokban is – megint kilenc perc alatt lehet eljutni a Boráros térre. Ezzel egy időben megszűnik a Kvassay hídnál lévő ideiglenes végállomás, valamint megszűnnek az autóbuszos pótlás miatti közúti korlátozások a Kvassay Jenő úton. Hétvégenként a H7-es HÉV-en is ingyenesen szállítható kerékpár októberig – tudatta a közlekedési társaság.

Továbbra is tart a Lánchíd, illetve az idősebb Antall József rakpart felújítása, valamint a Blaha Lujza tér átépítése – fűzték hozzá. A tájékoztatás szerint a BKK mindent elkövet annak érdekében, hogy a tér környékén gördülékenyebb legyen a közlekedés. Az elmúlt hetekben a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében kétszeres ütemben dolgoztak, ennek köszönhetően az iskolakezdésre ismét két sávot használhatnak az autóval közlekedők a csomópontban. Az autósforgalom könnyebb haladásának érdekében ideiglenesen újra teljes hosszában át lehet hajtani a Dohány és a Wesselényi utcán, valamint a Honvéd és a Nádor utcán.

Hírdetés

A belvárosba utazóknak érdemes a metrót, a villamosokat és a HÉV-et használniuk, mert a kötöttpályás járművekkel lehet a leggyorsabban célba érni a fővárosban.

Érdemes megfontolni a mikromobilitási eszközök, így például a kerékpárok használatát is – hívta fel a figyelmet a BKK.

A Budapesti Közlekedési Központ javasolja a mobiljegy használatát: az esetleges sorban állás helyett így kényelmesen, akár otthonról is meg lehet vásárolni a bérleteket.

A mobiljegyekről bővebb információkat a BKK Mobiljegy oldalán lehet találni. A 14 éven aluliak a Fővárosi Közgyűlés támogatása esetén szeptember 2-től díjmentesen utazhatnak a BKK járatain.

A közleményben kitértek arra is, hogy augusztus végén megújult a FUTÁR alkalmazás, és az új, stabilabban működő applikációban már a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »