Magyarország 1944-es német megszállását követően a magyarországi zsidó közösségek vezetői elvben választhattak, hogy együttműködnek-e a németekkel és a nácibarát magyar kormánnyal, vagy az ellenállás útját választják.
Az 1944. március 19-e utáni rendelkezések a fővárosi zsidó vezetőket a budapesti Zsidó Tanácsba, a vidékieket pedig különböző helyi zsidó tanácsokba tömörítették. A gettósítás során sokszor e tanácsokra hárult a beköltözés megszervezése és felügyelete. A német és kollaboráns magyar követeléseket szintén ők közvetítették közösségeik felé, a deportálások előtt pedig nemegyszer a zsidó tanácsok vezetőinek kellett szelektálniuk a gyűjtőtáborokban, hogy ki kerüljön Auschwitzba, és kit küldjenek más koncentrációs táborokba. A háború után a zsidó vezetőket súlyos vádak érték ezért, hiszen részük volt – még ha áttételesen is – a deportálásokban.
A magyarországi zsidó közösségek vezetői tehát valóban elvben választhattak, hogy együttműködnek-e a németekkel és a nácibarát magyar kormánnyal, vagy az ellenállás útját választják – a gyakorlatban azonban amennyiben csupán visszafeleseltek vagy visszakérdeztek, akár agyon is lövethették őket, miként az az egyik kárpátaljai zsidó vezetővel megtörtént, amikor a közösséget ért bánásmóddal kapcsolatban reklamált – jegyezte meg az újonnan közreadott monográfia szerzője: Veszprémy László Bernát.
Dezső Tamás, az alapítvány elnöke örömét fejezte ki, hogy a könyv bemutatójához a helyszínt ők tudják biztosítani, ugyanis a témát rendkívül fontosnak, a könyvet pedig hiánypótlónak tartják.
Pap Lázár, a Magyar Krónika újságírója kérdezte a fiatal kutatót, akinek négy évvel ezelőtt jelent meg Gyilkos irodák. A magyar közigazgatás, a német megszállás és a holokauszt című könyve, amely akkor főként a magyar végrehajtó hatalom, a magyar közigazgatás deportálásokban betöltött szerepét igyekezett feltérképezni, nem kis mértékben kitérve a Kassán működő hatóságok ténykedésére, azok deportálásban való részvételére is.
Veszprémy László Bernát 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett, majd az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán szerzett mesterfokozatot. Kutatási területe a politikai eszmetörténet és a zsidóság története. Jelenleg a Mathias Corvinus Collegium online tudományos ismeretterjesztő folyóiratának, a Corvináknak a főszerkesztője.
Mint legújabb könyvének bemutatója alkalmából elmondta, a zsidó tanácsok sajátságos vonásának számított 1944 tavaszán Magyarországon, hogy ezek valójában valamennyien német „találmány”-nak számítottak. A különböző magyarországi zsidó szervezeteket ugyanis, amelyeknek addig eszükbe nem jutott volna külön egységes szervezetbe egyesülni, legtöbbször például pont a deportálások lebonyolítása érdekében tömörítették.
Nyilván a gonosz logika hátterében az lehetett – fogalmazott Veszprémy Bernát László –, hogy a zsidó lakosság könnyebben fogadta el, ha a saját vezetőitől érkeztek a felszólítások, mintha azok SS-tisztek parancsaként érkeztek volna. A tanácsokban olyan magyarországi zsidó szervezetek kerültek közös vezetés alá, mint például az ortodoxok, a kitértek, vagy a neológok – amelyek többnyire azért egymást is gyanakodva méregették. Ez e tanácsok belső kohézióját természetesen gyengítette, de valójában nem is erre lettek „kitalálva”, hanem a német érdekek képviseletére és idővel, egy ponton túl egyre szigorúbb és kíméletlenebb utasításokat kaptak. Veszprémy Lászlónak összesen 150 zsidó tanácsot sikerült azonosítania, de ennél több volt – állapította meg a fiatal kutató.
További érdekes kérdés, hogy a zsidóság sorsával kapcsolatban mikortól mit lehetett pontosan tudni? A szerző meglepetéssel tapasztalta, hogy a keleti fronton zajló tömeggyilkosságokról, de például Párizs „zsidótlanításáról” a magyarországi zsidó közösségek, miként a nem zsidó publikum is értesülhetett! A cenzúra viszonyai ellenére ugyanis elvétve át-átcsúszott egy-egy rövid hír, sajátos módon nem ritkán az antiszemita orgánumok jóvoltából, amelyek örömüknek adtak hangot, ha egy-egy európai város „zsidómentes” lett. De külföldi példára hivatkozva nem ritkán sürgették, hogy vezessék be nálunk is a sárga csillag viselését.
A német megszállást követően viszont egy csapásra megváltozott minden: mintha megfagyott volna a levegő. A megalakított zsidó tanácsok döntő többsége viszonylag alkalmazkodó, szervilis módon igyekezett eredményt elérni a hatóságoknál – fegyveres ellenállásra Budapesten egyedül a Teleki téren került sor, amit a német megszálló hatóságok könyörtelenül levertek, de jelentős eredményt – legyenek akár szervilisek is –nem tudtak elkönyvelni.
Tóth Eszter Zsófia történész megjegyezte, hogy a gyakran az Auschwitzból hazatérő kommunista túlélők is torz képet közvetítettek a zsidó tanácsokról, amikor azok vezetőit például „gyává”-nak, vagy osztályszempontból elfogultnak nyilvánították. A népbíróságoknál nem egyszer előfordult, hogy az első kihallgatáskor megfogalmazott vádakat terítették az országos sajtóban, nem véve tudomást arról, hogy a második alkalommal a tanács vezetőjét ért támadások alaptalannak minősültek és az elnököt felmentették.
Közönségkérdésre válaszolva Veszprémy Bernát László kijelentette, hogy léteznek megválaszolatlan kérdések. Nem lehet tudni, hogy az Auschwitz-i Jegyzőkönyvek németül megszövegezett változata pozsonyi magyarra fordítása miért vett igénybe heteket, miért kellett egyáltalán lefordítani, amikor a magyarországi elit, így a kormányzó is tökéletesen beszélt németül. Egyébként a dokumentumot végül annak a kikeresztelkedett Török Sándornak a jóvoltából kapta meg a budai királyi vár, akinek a hagyatékát eddig még senki sem kutatta a Petőfi Irodalmi Műzeumban – jegyezte meg Veszprémy Bernát László.
A kötet azért is tanulságos, hisz Beneš elnök a zsidóság elleni szlovákiai és magyarországi kormányzati intézkedések ismeretében fogalmazta meg a csehszlovákiai magyarok (és németek) elleni jogfosztó intézkedéseit.
(Gecse Géza/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »