Szubvenció: újból kérvényezni kell a támogatást

Szubvenció: újból kérvényezni kell a támogatást

Míg korábban az állami támogatást (szubvenció) automatikusan hosszabbították, mostantól minden kedvezményezettnek újból kérvényezni kell majd azt.

A lakhatási és kommunális szolgáltatásokért járó támogatásért folyamodó ukránoknak újból a szociális biztonsági hatóságokhoz kell fordulniuk.  

Ezt június 30-ig tehetik meg

– jelentette ki Makszim Butcsenko, a Kijevi városi államigazgatás szociálpolitikai osztályának igazgatóhelyettese; az ellátások, az állami és a regionális segítségnyújtás osztályának vezetője, írja a Vesti.ua.

„Az egyik fő újítás az, hogy a fűtési időszak végén minden támogatásban részesülőnek új időszakra szóló támogatási kérelmével kell a szociális védelmi hatóságokhoz fordulnia” – mondta Butcsenko.

Így az automatikus üzemmódban, mint korábban, az ellátások már nem hosszabbodnak meg, és nehezebb lesz megszerezni azokat: figyelembe veszik két vagy több lakás és autó meglétét, a betétekből származó jövedelmet, a külföldi valuta összegét, sőt a határátlépések számát is.  

Elmondása szerint az idén tekintettel a járványra a Miniszteri Kabinet meghosszabbítja a dokumentumok benyújtásának határidejét.

Hírdetés

„Ha májustól támogatást szeretne kapni, június vége előtt be kell nyújtania a dokumentumokat. Maga az eljárás ugyanaz marad. A dokumentumokat elektronikus úton, postai úton és személyesen lehet benyújtani.

De figyelembe kell venni a lezárást” – magyarázta Butcsenko.

A szakértő szerint egyelőre nem beszélnek a kedvezményezettek tömeges „tisztításáról”.  

„Átlagosan ez körülbelül 1%-ot érinthet. Csak igazolásra van szükségünk. Például a nyugdíjalapot évente ellenőrzik. És minden nyugdíjasnak meg kell jelennie a nyugdíjalapban. Nincs semmi komoly ebben” – mondta Butcsenko.

Ugyanakkor Oleg Popenko, a Kijevi Városi Államigazgatás alá tartozó Köztanács Lakás- és közüzemi, javítási, ökológiai és környezetvédelmi bizottságának vezetője elmondta a hírportálnak, a munkavállalók az elsők között veszíthetik el támogatásukat.

„Korábban a támogatásokat általában minden ellenőrzés nélkül adták meg. Ezért sok kedvezményezett külföldön dolgozik, és 50 000 hrivnyánál nagyobb értékben is vásárolhatnak. A Hrojszman-kormány alatt különleges ellenőröket akartak kinevezni, akiknek figyelemmel kellett kísérniük a támogatásban részesülőket: hogyan élnek, mit esznek és isznak.  

De nem dolgoztak, mert rájöttek, hogy irreális hárommillió háztartás jólétét ellenőrizni” – magyarázta Popenko.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »