Sztárunk: Funtek Sándorszaszifanni2023. 02. 03., p – 09:10
Félig magyar, félig francia. De hogy mennyire magyar és mennyire francia, azt csak ő tudja. Párizsban él, de gyermekkora minden nyarát a Győr melletti Szanyban töltötte. Nagyszülőknél, rokonokkal, barátokkal. Funtek Sándor édesapja, Funtek Frigyes hivatását viszi tovább, korosztálya egyik legjelesebb filmszínésze Franciaországban. Enyedi Ildikó rendezésében, A feleségem történetében Störr kapitány egyik matróza.
Izgalmas, mediterrán arc, vibráló szenvedéllyel. „A nagyanyámnak voltak hasonló vonásai – meséli Funtek Frigyes. – Ő is ilyen vágott szemű volt. Sándor ráadásul mongolfolttal született. Mintha megütötte volna a farkcsontját. Hat-hét éves korában aztán mindkét folt eltűnt a testéről. Az az érdekes az egészben, hogy amikor a nagyanyám öltöztetés közben meglátta mezítelenül a gyereket, azt mondta, hogy én is így születtem. Megkérdeztem egy francia orvost, hogy mitől van ez. A kelet-ázsiai csecsemőknél fordul elő, felelte. Hogy fokozzam az érdekességet: Sándor édesanyjának, a volt feleségemnek a nővére japán férfival kötött házasságot, és az ő gyerekeik ugyanilyen kék foltokkal születtek. Arcvonásai miatt kérdezték is gyakran Sándort, hogy az édesanyád netán vietnámi? Nem? Akkor az apád? Ő sem? A jó ég tudja, miféle vér folyik az ereinkben. Meg kellene végre csináltatnom a genetikai tesztet.”
Sándort a Jóisten is filmszínésznek teremtette, vélekedik az édesapja. Gyerekként rengeteget bohóckodott. „Remek utánzókészsége volt már akkor is. Egy színészcsaládban azonban ezt senki nem veszi komolyan, hiszen természetesnek tűnik. El is csendesedett aztán az egész. Tizenhat-tizenhét éves korában a gimnáziumban olyan társaságba került, ahol újra előjött ez az énje, és elkezdett színészkedni. Könnyedén választhatott volna egészen más pályát is, hiszen jól tanult, de maradt a családi tradíciónál. Arról sokáig nem beszélt, hogy titokban megnézte a filmjeimet, így fogalmam sincs, mit gondolt rólam. Soha nem kérdeztem őt erről, inkább a színházi rendezéseimről beszéltünk, azokról, amelyeket 2019 telén, itthon látott. Én is szemérmes vagyok ezen a téren, s ezek szerint ő is.”
Fordulópontot az hozott kettőjük kapcsolatában, hogy amikor már játszani kezdett, Sándor kikérte édesapja véleményét, aki rendkívüli módon szereti, ahogy létezik a filmekben. „Legszebb történeteink egyikeként szoktam emlegetni, hogy amikor a két rapénekesről szóló filmjét forgatta Párizsban, a történet zárójelenetével kapcsolatban egy órával a felvétel előtt felhívott, hogy papa, mondj valamit, nem tudom, hogy csináljam meg. Gondolkodtam, hogy Úristen, mit lehet ilyenkor mondani? Annyit tudtam csupán kipréselni magamból, hogy Sándor, szeretlek! Utána el is sírta magát. Hogy mit és mennyit látok benne magamból, azon még nem töprengtem el sosem. Sándor külön személyiség. Soha nem kellett azt éreznie, hogy az árnyékomban él. Ettől őt is, magamat is sikerült megmentenem.”
Apja fia, anyja fia? Erre is van válasza Funtek Frigyesnek. „Sándor ezt valószínűleg jól megosztja magában. Bár többet élt az édesanyjával, mint velem. Több időt töltöttek együtt, így több nehézségen mentek át. Mint minden fiúgyermek, rendkívül közel áll az édesanyjához. Biztosan vannak titkai, de hogy mit kezd velük, nem tudom. Válásunk után három évig velem élt. Volt is egy időszak, pont akkor, ami sok nehézséget okozott mindkettőnknek. Rettenetesen remegett a léc, ahogy ezt mondják. Idővel aztán minden helyreállt. Valószínűleg szükség is volt erre az összetűzésre. Az ő korában én sem voltam egyszerű eset, bár lázadásra konkrétan nem emlékszem. Édesanyám időnként szenvedett a dolgaimtól, ezt kaptam vissza csőstül a fiamtól. Csak ki kellett várni.”
Apa és fia általában magyarul beszélnek egymással, de az is előfordul, hogy keverik a két nyelvet. Azt, hogy apa, segíts, magyarul kérte Sándor. „Elég erős a kötődése a magyar nyelvhez – vélekedik Funtek Frigyes. – Annak ellenére, hogy napi szinten Párizsban nem használta, csak itthon, a rokonság körében, nyaranta. Sokat kellene gyakorolnia ahhoz, hogy azon a szinten tudjon társalogni, amilyen szinten gondolkozik. Ebben van egy adag lemaradása, hiszen nincs mindenhez kifejezése.”
Azt, hogy nincs mese, színész a fiam, Sándor első komoly tévéfilmje után mondta ki először a büszke apa. „La Rochelle-ben láttam, jó tíz évvel ezelőtt, a fesztiválon. Rendkívül meglepett és meg is hatott, hogy egy másfél órás film főszerepében nézhettem őt különböző helyzetekben. Igaz történet alapján íródott a forgatókönyv. Szerelmes lett egy középiskolás fiú a tanárnőjébe. Megtámadják a kapcsolatukat, két év börtönre ítélik a tanárnőt, és öngyilkos lesz. Még gyakorlottabb színésznek is nehéz szituációk ezek, nem egy pályakezdő tizenkilenc évesnek, de Sándor remekül helytállt a szerepben. Én már hazaköltöztem Magyarországra, ő kint él Párizsban. Én itt folyton érte aggódom, hogy minden rendben legyen körülötte, neki meg tök mindegy. Ilyenkor jut eszembe anyám, hogy tessék, most én élem meg ugyanazt, amit egykor ő velem, amikor csak félévente látott, mert nem tudtam hazamenni, ő meg csak izgult miattam.”
*
Sándornak éveken át két élete volt. Az egyik Párizshoz kötötte, a másik Szanyhoz. Ott egy világváros, itt egy eldugott kis falu. Ott az édesanyja, itt, apai részről a család másik, idősebb fele.
Lelkileg hogyan dolgozta fel ezt a két, egymástól merőben eltérő élethelyzetet?
Sosem zavart. Mindig boldogan mentem Magyarországra, és az is izgalmas volt, amikor utaztam vissza, Párizsba. Jó volt ez is, az is.
Párizs egy lázadó kamaszfiúnak nyilván több kalandot kínált.
Sosem volt ez akkora kérdés. Nem okozott lelki törést. Sőt! Mindig hiányzott valami Szanyból. Fura volt eljönni. Úgy éreztem, magamból is ott hagyok valamit. Az volt a legfurcsább, amikor a nagyszüleim már öregedtek, és féltek, hogy élni fognak-e még, amikor legközelebb megyek hozzájuk. Addig minden könnyebb volt. Nem kellett gondolni ilyesmire.
Akkor is a színi pályára lépett volna, ha az édesapja például építészmérnök?
Nem tudom. Nyilván azért lettem színész, mert a szüleim is azok. Mindig ilyen emberek között voltam. A baráti körünk is főképp színészekből vagy művész pályán dolgozókból állt. Ők vettek körül, ez vitt előre.
Hány éves volt, amikor rádöbbent, hogy édesapja jeles magyar színész?
Erre nem emlékszem. Mindig tudtam, hogy vannak emberek, akiknek ő nagyon fontos. Például Bubik Istvánnak, aki a keresztapám volt.
Azt már megfejtette, kitől mit örökölt?
Apámtól a logikát, anyámtól a fantáziáját, a gondolkodását. Mindkettőjükből sok van bennem. Közel is állunk egymáshoz nagyon.
A franciák fülében nyilván furcsán cseng a neve. Ki tudják helyesen ejteni?
Nem okoz problémát nekik. A Sándort még le is tudják fordítani maguknak. Aranymezőre, aranydalra. Nem tudom, mennyire számít a név az életben, de ha kimondom nekik, hibátlanul kimondják ők is.
Egy menekült története, Rajongás, Rikishi, K Contraire, Adéle élete… csak néhány cím a filmjei közül. És a César-jelölés. Hogy ott jegyzik a legjobb fiatal francia színészek között. Hogyan ítéli meg azt az utat, amit eddig megtett?
Nehéz volt, de nagyon izgalmas. Ez ilyen pálya. Mindenkinek más. A lényeg az, hogy olyan szerepeket kapj, amilyenekre vágysz, és olyan filmekben, amilyeneket te magad akarsz látni. Nemcsak a rendezők választanak, én is.
Magyar filmesek is megtalálták már. Először Szentpéteri Áron A királyfi című alkotásában játszott. Egy szökésben levő, Berlinbe menekülő, motorszerelő fiú két napjáról szól a történet, aki egyszerre birkózik önmagával és a világgal.
Fontos munka volt. Nagyon élveztem Magyarországon forgatni. Másik élet, másik nyelv, másik helyzet, másik kultúra, ami nemcsak a színészetemnek, a fantáziámnak is jót tett.
Ennek a filmnek köszönheti, hogy matrózinasként bekerült A feleségem történetébe. Szentpéteri Áron ugyanis Enyedi Ildikó növendéke volt rendező szakon.
Igen, Ildikó az ő filmjében fedezett fel magának. Vele is élvezetes volt a munka. Szerettem a munkamódszerét, ahogy ő látja a dolgokat. Kedves, intelligens asszony. Szeretek ilyen emberekkel találkozni. Azért is választottam ezt a pályát.
Mikor járt legutóbb Budapesten?
Tavaly nyáron. A Netflixnek forgattunk egy amerikai sorozatot, amelyben német srácot játszottam. Jó volt otthon. Mondom én itt is, Párizsban, hogy két hazám van. Budapest az apám, Párizs az anyám. Kiváltságos helyzet. Két kultúrám van. Nem lehet depressziós, aki két ilyen világban él. Ha az egyik szar, megyek a másikba. Mindig jót tesz a változás.
Miben látja az alapvető különbséget francia és magyar ember között?
Szinte semmiben. Már mindenki beszél angolul. A kultúra a világ ura.
Madonna hol figyelt fel Funtek Sándorra?
A Nico, 1988 című angol filmben. Az Instán keresett meg. Alain Delon fel nem vállalt fiát játszom benne. Lisszabonban találkoztunk, az életéről készülő filmben ajánlott fel szerepet. Majd meglátjuk, lesz-e belőle valami. A mi szakmánkban semmi sem biztos. De már többször beszéltünk. Érdekes ember Madonna. Nagyon kedves volt velem. Két hetet próbáltunk már a filmhez. Nem őrült, csak maximalista. Szerintem az az őrült, aki nem csinál semmit.
Színpadi szerepre nem fáj a foga?
Jó darab, jó szerep és jó rendező kellene.
Hátráltatta a munkáiban a járványhelyzet?
Egyáltalán. Sosem dolgoztam annyit, mint az elmúlt két évben. Legközelebb egy elsőfilmes rendező munkájában állok kamera elé. Egy fiatal csávó leszek nála, akinek a csaja ellop egy babát, és ketten road movie-znak vele. Azt szeretem, ha mindig van dolgom. Ha tanulni kell. A tétlenség lever. Vagy mérges vagyok.
De ha még sincs feladat?
Akkor bokszolok, gitározok, zenét hallgatok. Vagy sokat eszem. Ja, de! Szeretek főzni. Például paprikás csirkét. De sütni is tudok. Kakaós kalácsot. Harminckét éves vagyok. Ugye, ez nem kevés?
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2023/5. számában jelent meg
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
