Peter Pellegrini szerint a jelenlegi helyzetben nem lehetséges, hogy Szlovákia elnökeként Ukrajnába utazzon. Az elnök ezt azzal indokolta, hogy az ukrán kormány leállította a gázszállításokat és megtagadta azok tranzitját Szlovákia felé.
„Olyan helyzetben, amikor az ukrán kormány és elnök úgy döntött, hogy leállítja a gázszállításokat, és nem engedi, hogy az Szlovákiába jusson, ezzel súlyosan veszélyeztetve Szlovákia energetikai biztonságát; továbbá, amikor az ukrán parlament olyan törvényt készül elfogadni, amely megtiltaná az olajszállítást Szlovákiába, annak ellenére, hogy érvényes szerződéseink vannak – ilyen körülmények között jelenleg nem tartom időszerűnek az utamat Ukrajnába”.
– fejtette ki Pellegrini. Hangsúlyozta, hogy elnökként mindig Szlovákia érdekeit fogja szem előtt tartani. Felhívta a figyelmet a miniszterelnök nyilatkozatára, miszerint ha Ukrajna leállítja az olajszállításokat Szlovákiába, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Pellegrini szerint a kormány kötelessége, hogy garantálja Szlovákia energetikai biztonságát.
Az államfő arról is beszélt, hogy jelenleg nincs információja arról, hogy Donald Trump amerikai elnök februárban Szlovákiába látogatna. Ugyanakkor valószínűsíti, hogy rövid időn belül találkozni fog vele. Pellegrini szerint Trump kommunikációjában nehéz partnernek számít az Európai Unió számára.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »