Szörnyeteg apja miatt nem ment haza egy 16 éves lány az iskolából

Nem ment haza az iskolából egy 16 éves lány április 3-án. A szülei próbálták elérni, keresni, de mivel nem találták, bejelentették az eltűnését a rendőrségen.

A rendőrök elrendelték a körözését, és ők is keresni kezdték a lányt. Nem sokkal később a szülők már azt jelezték, hogy lányukat Debrecenben megtalálták.

Hírdetés

Az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően a nyomozók meghallgatták a fiatalt, aki elmondta, hogy azért nem ment haza, mert apja évek óta szexuálisan zaklatja. A sértett által elmondottakat a pszichológus szakértő véleménye is alátámasztotta.

A vármegyei nyomozók az apát szexuális erőszak elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt – közölték a Police.hu-n.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »