Szólamok jönnek és mennek, de a filoszemitizmus örök

Szólamok jönnek és mennek, de a filoszemitizmus örök

Annak idején a Fidesz deklaráltan liberális párt volt. Aztán polgári és konzervatív, vegyülve egy adag liberalizmussal, aztán mikor belső mérések alapján úgy látták, érdemes beleállni a migráció kérdéskörébe, néhol radikális húrokat is pengettek, és kétségkívül Orbán Viktor volt mindenkor a legfontosabb személy az egész „brandben”. Ő képes rá, hogy az ellentmondásokat is integrálja, a logikát is meghaladja, hogy hívei képesek legyenek egyazon dologról ugyanabban az időben A-t és B-t is gondolni. Merő politikai pragmatizmus az egész jelenség.

De volt valami, ami az elmúlt több mint 30 esztendőben mindig örök volt. S én azt gondolom, ez az egyetlen meggyőződés, ami Orbán Viktorból őszintén jön és állandóan jönni fog. Ezt pedig nem csupán úgy lehet megfogalmazni, mint a zsidósághoz fűződő jó viszony, ahogyan ő mondta, mély érdeklődés a zsidó történelem és kultúra iránt, hanem a radikális filoszemitizmus. A köpenyek jöttek és mentek, de ez mindenkor stabilan ott állt Orbán Viktor politikai gondolkodásmódjának közepén.

Nem tudhatjuk, személyesen tőle ered-e, mindenesetre a fideszes szellemi holdudvarból származik az ún. zsidó-keresztény kultúrkör kifejezés is, amely valóságos fából vaskarika. Kulturális szinten is, de vallási, teológiai értelemben is.

Hírdetés

1. Amikor a keresztény és zsidó kultúrát vetjük össze Európában (ahogyan hivatkozni szokták a kettő összességére a Fidesz teoretikusai, mint Európa fogalomalkotó lényégére), akkor az olyan, mintha a bolhát és az elefántot tennénk egy lapra. A keresztény civilizáció hatásában, kiterjedésében, minden tekintetben hatalmasabb és jelentősebb volt, mint egy pár milliós vallás/faj gettókban, zárványokban töltött kulturális élete, nem látom be, Európa megszületésének útján milyen kulturális jegyek volnának, melyek együtt fejlődtek ki.

2. Vallási értelemben érdekesebb a kérdés, ugyanis az kétségtelen, úgymond „zsidó közegből” született a kereszténység, de ez nem jelent azonosságot távolról sem, csupán annyit, a próféciák így teljesedhettek be, a Megváltónak ide kellett születnie, és a zsidó nép kiválasztottsága itt meg is szűnt. Teológiai értelemben addig és abban a minőségben állt, hogy Isten kiválasztott egy népet arra, az egyistenhitet (monoteizmust) őrizze a pogány világban. Aztán Jézus Krisztust a zsidóság teljes mértékben elutasította, ismerjük a továbbiakat. És innen nézve ha van óriási különbség vallás és vallás között, az a kereszténység és a judaizmus (bármely ága). Előbbi szerint a Megváltó már eljött, és megváltott minket bűneink alól, utóbbi szerint Jézus nem volt más, mint egy hamis próféta. Ez nem részletkérdés, hanem döntő és áthidalhatatlan teológiai és hitbéli különbség.

Lehet ezt antiszemitizmusnak vagy bármi másnak „becézni”, a fentieknek könyvtárnyi szakirodalma van, és megkerülhetetlen valóság. Persze a Fidesz szellemi holdudvara, maga Orbán Viktor is igyekszik mégis másmilyenre festeni a valóságot.

Mindenesetre ebből a törekvésből fakad, hogy Magyarország áprilisban első EU-s államként Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét.

L. J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »