Húsz évvel az EU- és NATO-csatlakozás után is fontos, hogy Szlovákia mindkét szervezetben valódi, megbízható és konstruktív partner legyen, ne csak papíron legyen a többi tagállam szövetsége – jelentette ki Zuzana Čaputová kedden azon az ünnepi rendezvényen, melyen emlékérmet adott át 28 személynek Szlovákia EU- és NATO-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából a csatlakozási folyamatokban való közvetlen szerepvállalásukért.
A két szervezethez való csatlakozást az egyik legfontosabb és legsikeresebb pillanatnak nevezte az ország történetében.
Valóban az egész ország sikere volt, minden egyes állampolgáré”
– hangsúlyozta. Felidézte a belépés jelentőségét, és azt, hogy hogyan változtatta meg az ország mindennapi életét.
Az infrastrukturális fejlesztésekben, a munkahelyteremtésben, és az ország biztonságának megteremtésében”
– tette hozzá.
Beszédében az államfő azt is leszögezte, az évfordulót sem szentelhetjük csakis az ünneplésnek, az EU- és NATO-tagság értékelésére is ki kell térni abból a szempontból, hogyan sikerült Szlovákiának formálnia a két szervezetet, és érvényesíteni saját érdekeit.
Egyértelműen akkor voltunk a legsikeresebbek, amikor következetes és olvasható partnerei voltunk a többi tagállamnak. Éppen ez teremtett számunkra számos lehetőséget és előnyt, amelyeket máig élvezünk”
– szögezte le az államfő.
Arra is rámutatott, hogy bár az EU és a NATO is átalakult az elmúlt húsz évben, a csatlakozáskor lefektetett alapvető szabályok továbbra is érvényesek.
Minden tagállamnak működő demokráciának kell lennie”
– húzta alá. Szlovákiának is kötelessége megőrizni a demokrácia alapértékeit.
„Úgy tekintsünk ezekre az értékekre és védjük őket, mint amelyek lehetővé tették belépésünket a szövetségekbe” – figyelmeztetett.
Ezeknek az értékeknek a tisztelete a legerősebb kötelékünk a többi tagállammal, és mindenekelőtt az állampolgárainknak nyújtott előnyök zálogát jelentik”
– zárta az államfő.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »