Szlávik János azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz

Az emberek „bízzanak a védőoltásokban”, mert az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a közmédiában.

Szlávik János azt mondta, hogy nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad.  Szlávik szerint „szerencsés esetben nyáron fellélegezhetünk”, de ősszel még szankciókra lehet szükség, hogy ne alakuljanak ki kisebb járványok.

„Egyes vélemények szerint a koronavírus a következő években és évtizedekben is velünk marad, de nem fog az ideihez hasonló súlyos eseteket és halálozásokat okozni, mert több hatékony védőoltás áll majd rendelkezésre.”

Hírdetés

Szlávik János arról beszélt, hogy ő azt a vakcinát választaná, amely „legelőször itt lesz”. Ugyanis nap mint nap halnak meg emberek és kerülnek kórházba, intenzív osztályra a koronavírus-fertőzés következtében.

A szakembert kérdezték a Nagy-Britanniában terjedő mutálódott vírusról is. Szlávik János azt mondta, hogy az biztos, hogy a vírus terjedési sebessége megsokszorozódott. Dél-Angliában 4-5-szörös sebességgel terjed a fertőzés, elsősorban a 60 évesnél fiatalabbak körében. Azt viszont, hogy súlyosabb-e, illetve hogy a leendő védőoltásokkal szemben rezisztens lenne, még vizsgálják – közölte a főorvos.

(MTI nyomán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »