Kásler: a színművészet az emberi lélek egyik legfinomabb megnyilvánulása
A színművészet az emberi lélek egyik legfinomabb megnyilvánulása – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a színházi világnapon közzétett videójában.
Kásler Miklós a hivatalos Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban köszöntötte a színházakat, a művészeket és a színházszerető közönséget.
„A világjárvány évében a szakemberek elhivatottságának és kreativitásának köszönhetően a kultúrát soha nem látott mértékben digitalizáltuk. A színházi előadások népszerűsége is azt bizonyítja, töretlenül keressük testünk és lelkünk harmóniáját. A színművészet az emberi lélek egyik legfinomabb megnyilvánulása” – fogalmazott a miniszter, aki a Nemzeti Színház üres nézőteréről küldte üzenetét.
Kásler Miklós köszönetet mondott a színészeknek az általuk végzett „értékteremtő, hagyományőrző, nemzeterősítő kulturális és művészeti munkáért”.
„Kérem, hogy hasonló lelkesedéssel folytassák munkájukat, nyújtsanak felejthetetlen élményt az élményre vágyakozóknak” – fogalmazott.
A közönségtől kitartást kért és segítséget a vírus elleni védekezésben a szabályok betartásával és oltásra regisztrálással, hogy ezzel is előmozdítsák a színházak újranyitását és a járvány legyőzését.
Karácsony: sokak életminőségét rontja, hogy nem járhatnak színházba
Sokak életminőségét rontja, hogy nem járhatnak színházba előadásokat nézni a járvány alatt – írta a főpolgármester szombaton a színházi világnapon a Facebookon, kérve, hogy, aki képes, segítse a nehéz helyzetbe került színházakat, művészeket.
Karácsony Gergely bejegyzésében emlékeztetett, néhány hónapot leszámítva már több mint egy éve zárva vannak a színházak. „Nézőként is fájdalmas mindezt nélkülöznünk, de mindezt színházi emberként elszenvedni, sokkal nehezebb” – fogalmazott a főpolgármester.
Hozzátette, hogy a művészek többsége bevétel nélkül várja, hogy véget érjen a járvány, miközben nem számíthatnak érdemi kormányzati segítségre.
„Arra biztatok mindenkit, akinek lehetősége van rá, hogy amíg nem foglalhatjuk el helyünket újra a nézőtéren, támogassa a színházakat és a művészeket ahogyan tudja” – szólított fel Karácsony Gergely, hozzátéve, például úgy lehet segíteni, hogy az emberek online előadásokra váltanak jegyet.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »