Szijjártó: Van-e jövője az Oroszország elleni szankcióknak?

Elkerülhetetlen a nyílt és őszinte vita az EU-ban az Oroszországgal szembeni szankciók jövőjéről, eddigi hatásairól, mert egyelőre nem világos, hogy ezek mennyivel vittek közelebb az ukrajnai konfliktus megoldásához – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután fogadta Rusztam Minnyihanovot, az oroszországi Tatár Köztársaság elnökét.

A tárcavezető a megbeszélés után tett sajtónyilatkozatában kiemelte: Magyarország a minszki megállapodások teljes körű végrehajtását szorgalmazza minden felet illetően, de „a teljes végrehajtás tekintetében pesszimisták vagyunk”. Európa érdekével ellentétes, hogy napról napra távolabb kerülünk a pragmatikus együttműködéstől Oroszországgal, a kapcsolatok normalizálásától, ami újabb veszteségeket jelenthet a magyar gazdaságnak – mutatott rá.

Szijjártó Péter kifejtette: a Tatár Köztársaság Oroszország egyik legfejlettebb régiója, az orosz költségvetés egyik legnagyobb befizetője. Emellett a magyar-orosz gazdasági együttműködés egyik fontos szereplője, nem véletlen, hogy a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság legutóbbi ülését Kazanyban tartották. A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében Rusztam Minnyihanovot üzletemberek is elkísérték budapesti útjára – tette hozzá.

A miniszter közölte: Magyarország Oroszországból importálja a legtöbb energiahordozót, és ezek jelentős része a Tatár Köztársaságból érkezik. A magyar exportban pedig fontos elem a járművek és villamos gépek eladása a Tatár Köztársaságban – jegyezte meg.

Mint mondta, az uniós szankciók komoly károkat okoztak a kétoldalú kereskedelmi forgalomban, amely két év alatt a felére – alig félmilliárd dollárra – esett vissza, ezért Magyarország gazdasági érdeke megállítani és megfordítani ezt a folyamatot.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ennek érdekében Magyarország tavaly első uniós tagállamként főkonzulátust nyitott Kazanyban a magyar vállalatok érdekképviseletének ellátására, továbbá kijelölték az együttműködés fő területeit. Ennek lényeges részét adják a magyar mezőgazdasági technológiai beruházások a Tatár Köztársaságban, e területen az Eximbank biztosít lehetőségeket.

Hírdetés

Az autóipari beszállításokat illetően is növekedést várnak – közölte. Hozzáfűzte: az energetikával kapcsolatban pedig a Mol és tatár olajipari vállalatok együttműködése jelent perspektívát.

A tárcavezető szólt arról: tavaly Kazanyban rendezték a vizes világbajnokságot, jövőre pedig Budapesten tartják, és az előkészületek folyamán a tatár szervezetőktől komoly segítséget kapnak.

Arra is kitért, hogy nagyon közel vannak ahhoz a megállapodáshoz, amelynek nyomán még az idén közvetlen légi járat létesülhet Budapest és Kazany között.

Rusztam Minnyihanov is fontosnak nevezte, hogy megszűnjön a politikai szembenállás az EU és Oroszország között.

Úgy vélte, a magyar-tatár kapcsolatok elégedettségre adnak okot. Kiemelte az együttműködés jelentőségét a gazdaságot, a kereskedelmet, a kultúrát, az oktatást és a sportot illetően is, mint mondta, folytatni akarják a kapcsolatok szorosabbra fűzésére tett erőfeszítéseket.

(Megjegyzés: A képen Rusztam Minnyihanov  oroszországi  Tatár Köztársaság elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter)

Magyar Idők


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »