Leó pápa az áldozatok hozzátartozóival imádkozott a 2020-as bejrúti robbanás helyszínén

Leó pápa az áldozatok hozzátartozóival imádkozott a 2020-as bejrúti robbanás helyszínén

Libanoni apostoli látogatása utolsó napján, december 2-án XIV. Leó pápa a bejrúti kikötőben emlékezett arra a kétszáz emberre, akik a 2020-ban történt tragikus robbanásban vesztették életüket.

2020. augusztus 4. emlékétől volt terhes a levegő a bejrúti kikötőben december 2-án, az apostoli látogatás utolsó napján. Azon az augusztusi napon káosz uralkodott a libanoni fővárosban, ahol a detonáció több mint kétszáz áldozatot követelt; hétezren megsebesültek, mintegy 300 ezer ember otthonát vesztette. A tragédia még súlyosabbá tette azt a politikai és gazdasági válságot, amely már akkor is hosszú évek óta sújtotta a libanoni lakosságot.

Idén december 2-án csak a helikopterek és a kattogó fényképezőgépek hangja hallatszott, miközben Leó pápa néhány percig némán állt az emlékmű előtt, amelyen az áldozatok neve olvasható. Majd lehajolt, megérintette a talapzaton nyugvó, vörös rózsákból kötött koszorút, gyertyát gyújtott, és imádságra emelte a kezét. A háttérben a még mindig eltakarítatlan törmelék, az égre magasodó romos gabonasilók.

A pápa és a romok között álltak az áldozatok családtagjai és a katasztrófa túlélői, elhunyt szeretteik fényképét tartva kezükben.

Miután imádkozott, Leó pápa üdvözölte őket. A hat évvel ezelőtti robbanásért a mai napig nem vontak felelősségre senkit.

Nada Abdelsater, a libanoni lakosság jólétéért küzdő Beirut Foundation vezetőségi tagja a legfiatalabb áldozat, egy göndör hajú kisfiú, a kétéves Isaac fotóját tartotta a kezében. „Az ő családját képviselem. Kisbaba volt még, az etetőszékében ült otthon, amikor a robbanás miatt meghalt. Isaac Oehlers ausztrál volt, szüleivel együtt éppen akkor Libanonban tartózkodott.” „Külön megkértek rá, hogy legyek ma itt, hogy Isaac lelkét és a családját meg tudja áldani Leó pápa” – tette hozzá a család képviselője.

Hírdetés

Nada Abdelsater egy fekete-fehér kendőt is hozott, melyre valamennyi áldozat fényképét rányomtatták, és Leó pápának szánták ajándékul. „Egy ugyanilyen kendőt adtunk Ferenc pápának is, és most Leó pápának is szeretnénk átnyújtani ezt, emlékül látogatásáról ezen az áldott földön; köszönetképp, amiért eljött, és megáldotta ezt a földet, amely az áldozatok, a szeretteink maradványait és vérét őrzi.”

Az alapítvány vezetője mellett állt Cecile Rukoz jogász, aki a kikötőben dolgozó 45 éves öccsét veszítette el a detonációban. Öccse kisebbik fia szintén jelen volt a Leó pápával való találkozón. „Nagyon hálásak vagyunk a pápának a látogatásért, mert imádkozik vértanúink, az áldozatok lelkéért – mondta Cecile Rukoz. – Tudjuk, hogy felszólal az igazságért, és nekünk, testvéreinknek, valamennyi áldozatnak az igazságra van szükségünk.”

A 24 éves jogász, Tatiana Hasrouty elmondta, a silókban dolgozó édesapját vesztette el a robbanásban. A pápa látogatása számára azt az üzenetet hordozza, hogy tartsanak ki. 

„Én is ott voltam, amikor Ferenc pápával találkoztunk [2024-ben], és reményt adott nekünk, hogy figyel ránk, meghallgat minket. Leó pápa látogatása megmutatta, hogy a Vatikán törődik velünk, átérzi a fájdalmunkat.” „Itt áll, azon a helyen, ahol az áldozatok többsége meghalt, és imádkozik, és ez a remény üzenetét küldi a világnak, hiszen az áldozatok családjai nemcsak keresztények, mint mi, hanem muszlimok is vannak köztünk” – hangsúlyozta. „Azt hiszem, a legfontosabb a most nekünk átadott üzenetéből az, hogy maradjunk egységben az imádságban, és a reményben, hogy kiderül az igazság.”

Nohad Abdou az unokaöccsét, Jaques Baramachiant vesztette el a robbanásban. Ő is azt reméli, hogy fény derül végre az igazságra, megtalálják a felelősöket – mondta, elcsukló hangon. Egy távoli fehér épületre mutatott, ahol unokaöccse lakott: „Otthon volt a robbanáskor, egy barátjával együtt halt meg.”

Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »