Az István királlyal, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt 1083-ban szentté avatott két remetére emlékezünk liturgikus emléknapjukon, július 17-én.
András és Benedek életét, legendáját Boldog Mór pécsi püspök írta meg, Benedek és Fülöp apátok elbeszélései alapján.
András (eredeti neve: Zoerard, magyarosan: Szórád) Isztriából vagy Lengyelországból származott, és rövid pannonhalmi tartózkodás után került a Nyitra melletti bencés kolostorba. Itt engedélyezték számára a remeteéletet a Zobor-hegyen, és itt kapta az András nevet Fülöp apáttól. Később a Trencsénhez közeli Szkalkába költözött egy barlangba. A nagy ünnepekre visszajárt a kolostorba, és a közösség tagjai is látogatták őt, különösen barátja és tanítványa, Benedek volt gyakori vendége.
András ételben, italban, alvásban egyaránt szigorú mértéket tartott.
„Mikor pedig a nagyböjti időszak következett, annak a szerzetesi életnek a példájára, amelyben Zoszimász apát élt, amikor valaki negyvenöt datolyával töltötte el a nagyböjtöt, ő Fülöp atyától, akitől a szerzetesi ruhát elfogadta, negyven diót kapott, és azon élve, ennyi táplálékkal megelégedve, örömmel várta a szent húsvét napját.”
„[…] csak olyan éjszakai nyugalmat engedett testének, hogy azt inkább lehetett kínzásnak és gyötrelemnek, mint nyugalomnak nevezni. Egy tölgyfa tönköt, amit lesimított ugyan, kis kerítéssel vett körül, és ebbe a kerítésbe éles nádszálakat rögzített minden oldalról. Aztán a tönkön ülve olyan helyzetet foglalt el tagjai felüdítésére, hogy ha teste álomtól elnehezedve, véletlenül valamerre eldől, a nádszálak hegyétől súlyosan megsértve felébredjen. Ezenkívül még fából készített abroncsot is tett a feje fölé, amire négyfelől négy követ is függesztett, hogy ha álmos fejét bármerre lehajtja, a kő megüsse.” (Részletek a legendából)
Szent Zoerard-András a zselízi templomban (14. század)
Szkalkai magányában András favágással és földműveléssel is foglalkozott.
„Amikor aztán a túlzott munkától és a szigorú böjtöléstől teste és lelke legyengült, s egyik napon szinte halálra válva feküdt, egy szép arcú és angyali tekintetű ifjú jött, és kocsijára téve a kunyhójába vitte.” (Részlet a legendából)
Szerette ezt a munkát, de a kemény aszkéta életmód miatt mindez csakhamar felőrölte életerejét. Barlangjában halt meg 1010 körül. Holttestét Nyitrán helyezték örök nyugalomra a Szent Emmerám-székesegyházban.
Mór pécsi püspök Géza hercegnek (a későbbi I. Géza, Szent László király bátyja, Könyves Kálmán apja) ajándékozta András vezeklőövét, és a jámbor herceg viselte azt.
Szent Benedek ábrázolása Győrben
András halála után tanítványa, a valószínűleg felvidéki származású Benedek vonult el a szkalkai barlangba. Mesterét mindössze három évvel élte túl. Rablók támadtak rá, kincseket keresve rejtekében. Agyonverték, holttestét a Vág folyóba vetették.
„…sokáig keresték a testét, és nem találták egy egész esztendőn át, feltűnt, hagy egy sas ült a Vág folyó partján, mintha valamit őrizne. Ebből a holttest holléte felől bizonyossá válva, valakit a vízbe küldtek, és így sértetlenül megtalálták, mintha csak a minap halt volna meg. Ugyanott temették el Benedeket, Boldog Emmerám vértanú bazilikájában, ahol a szent atya, Boldog András csontjai pihentek.” (Részlet a legendából)
A két remetét Szent László király uralkodása alatt, 1083. július 17-én avatták szentté.
Remetebarlangjuk közelében a 13. század elején megalapították a szkalkai bencés apátságot Szent Benedek és Mindenszentek tiszteletére. A nyitrai egyházmegye patrónusként tiszteli a szent remetéket.
Istenünk, Szent Zoerard-András és Benedek a te hívásodat követve a remeteség magányát választották, hogy a csendben imádsággal és munkával tökéletesebben szolgáljanak neked. Közbenjárásukra add segítségedet, hogy e világ változandóságai közepette is készségesen meghalljuk szavadat, és mindenben kövessük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530)
Képek: Kovács Olivér/Műemlékem.hu; Wikipédia; Mindszenty Alapítvány
Magyar Kurír
(bh)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
