Szent István országa örök (Több ezren vettek részt a perkői búcsún)

Szent István országa örök (Több ezren vettek részt a perkői búcsún)

Idén szombatra esett a magyar államalapítás ünnepe, így az Erdély második legjelentősebb búcsús helyének számító kézdiszentléleki Perkőre több ezren zarándokoltak. A Szent István-napi ünnepség világi része a Kézdiszentlélek központjában lévő egész alakos Szent István-szobornál kezdődött, ahol többek között Balogh Tibor polgármester és Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára szólt az egybegyűltekhez. Ezt követően a résztvevők a perkői kápolnához vonultak, a búcsús szentmisét dr. Kovács Gergely érsek celebrálta.

A Kézdiszentlélek központjában lévő egész alakos Szent István-szobornál a helyi egyházi kórus közreműködésével zajló ünnepség kezdetén Gergely Zoltán nyugalmazott tanító köszöntötte az egybegyűlteket, helyieket és anyaországiakat, ez utóbbiak között Szilágyi Pétert, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárát, Nyékládháza küldöttségét, élükön Tóth Balázs polgármesterrel, Gyombolai Péter Vince csíkszeredai konzult, Szentgál és Budapest XI. kerületének küldöttségét (a kerület Kézdiszentlélek testvértelepülése, a küldöttséget Kincs György alpolgármester vezette). A köszöntőbeszéd után Balogh Tibor polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.

„Szent István a kereszténységet hozta el, a magyar államot alapította meg. Büszkének kell lennünk a több mint ezeréves államra, a nemzeti egységre, mely annak dacára töretlen, hogy határok szabdalják. Gondolnunk kell a határon túli testvéreinkre, akik az anyaországban és a többi leszakított területeken ma is egyek velünk, és e napon díszbe öltöztetik a szívüket. És mindezen túl meg kell állnunk egy pillanatra, számot kell vetnünk. Valóban a keresztény magyar állam értékeit visszük tovább? Mert Szent István hagyatékának erkölcsi vezérfonala ez: a keresztényi értékrend. Vajon meg tudjuk-e élni az igaz felebaráti szeretetet minden nap? Mert az államot mi építjük. Rajtunk, egyes embereken múlik, hogy milyen világot élünk és építünk. Hogy amikor segítséget várnak tőlünk, megoldást keresünk-e. A fej Jézus Krisztus. Mi pedig testének tagjai vagyunk. Életünkkel kell példáznunk ezt. E sokat szenvedett, de sok örömet is megélt egyetlen jövője a szeretetben megélt valóság” – hangsúlyozta a Perkő alatti nagyközség elöljárója.

Szónoklata után Szilágyi Péter helyettes államtitkár lépett mikrofonhoz. Magyarország Kormánya 2010 óta azon dolgozik, hogy támogasson minden olyan tevékenységet a Kárpát-medencében, amely a magyarság megmaradásának nemes célját szolgálja – hangsúlyozta. Háláját és elismerését fejezte ki Kézdiszentlélek vezetőinek és lakosságának, amiért még ma is őrzik évszázados hagyományainkat, öregbítik és örökítik Szent István királyunk hírnevét, továbbá imában hordozzák nemzetünk jövőjét. „Bár nehéz, történelmi időket élünk, azt gondolom, hogy ezen a napon mindenképpen van okunk ünnepelni. Minden év augusztus 20. napján, amikor megindulnak a keresztek, fellobbannak az őrtüzek, roppan a frissen sült kenyér és kondulnak a harangok, mindannyian, éljünk bárhol a világon, egy nemzet részeként ünnepeljük országunk születését. Ameddig meg tudjuk őrizni a Kárpát-medence egységét, ameddig békességben élhetünk benne, ameddig egy nyelven szólhatunk és egyazon Istenhez fohászkodhatunk, addig minden nap van okunk az ünneplésre” – hangsúlyozta Szilágyi Péter.

Nyékládháza polgármestere, Tóth Balázs beszédében kidomborította: Szent István királytól nem csak a II. Szilveszter pápától kapott koronát örököltük, ránk hagyta alapvető és megsemmisíthetetlen örökségét, az igazi, sziklára épített házat.

Hírdetés

Az eseményen Marthi Andrea és Ráduly Beáta alkalomhoz illő szavalatot mondott, majd a szobor talapzatára koszorúkat helyeztek el. Ezt követően a jelenlévők kéttucatnyi lovas vezetésével elindultak a Szent István-kápolnához, majd amikor a keresztalják a tetőre érkeztek, a környékbeli papság koncelebrálásával kezdetét vette az ünnepi szentmise.  

A Szent jobb jelképértéke

Kovács Gergely érseket az oltárnál Pál Ferenc helybéli plébános köszöntötte, a magas rangú egyházi személyiség pedig örömét fejezte ki, hogy Kézdiszék szent hegyén ünnepelhet augusztus 20-án. A gyulafehérvári érsek prédikációját Szent István ereklyéjére, a Szent Jobbra építette, hangsúlyozva, maga is többször látta azt. A kezet amellett, hogy imára kulcsoljuk, dolgozunk is vele, ugyanakkor nyújtsuk is oda másoknak – intett az érsek. „Bárcsak mi is dolgos, alkotó, értékteremtő nemzetnek bizonyulnánk, és bárcsak mi is méltó utódai lennénk országalapító szent királyunknak!” – fohászkodott prédikációjában, majd Márton Áron püspök szavait idézte, felhíva a figyelmet: a mai világban különösen fontos, hogy odanyújtsuk segítő kezünket azoknak, akik leginkább rászorulnak erre.

„Szent István királyunk országot alapított. Nem elég azonban megalapítani, meg is kell védeni azt, megmaradását biztosítani kell. Mi mit teszünk ennek érdekében? Ez nemcsak a nagyok dolga, hanem mindannyiunké. Apáink, nagy­apáink, őseink örökségét komolyan vesszük? Igyekszünk megőrizni, megtartani, óvni azt? Vagy esetleg lelkiismeret-furdalás nélkül lemondunk róla, odaadjuk annak, aki többet fizet érte?” – tette fel a kérdést a kézdivásárhelyi születésű érsek, aki prédikációja végén intelmeit is megfogalmazta. „Azt kívánom mindannyiunknak, hogy amikor Szent István királyra emlékezünk, amikor őt ünnepeljük, tudatosítsuk a saját felelősségünket, kövessük az ő példáját alázatos imában, hitben, munkában, minden cselekedetünkben. Tegyük ezt hittel, felelősségtudattal úgy, ahogy ő: a végtelenbe nézve, és az örökkévalóságba törve” – hangsúlyozta.

A szentmisét követően kezdetét vette a szokásos népünnepély: kézműves sátrak alatt lehetett vásárfiát vásárolni, több sörsátor árnyékában hűsölni. Délután néptáncelőadásra került sor, a Classic Duo operettműsort mutatott be, este a Transylvanium együttes koncertezett, majd az ünnepség tűzijátékkal és tábortűzzel ért véget.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »