Karol Wojtyla – II. János Pál pápa – soha nem írt önéletrajzot, de beszédeiben, írásaiban, valamint a vele készült interjúkban gyakran idézte fel életének fontosabb eseményeit, személyes emlékeit. Ezeket a visszaemlékezéseket válogatta és fűzte egységes egésszé Justyna Kilianczyk-Zieba, a krakkói Jagelló Egyetem adjunktusa.
A kiadvány először 2003-ban, II. János Pál pápává választásának 25. évfordulójára jelent meg. Most magyarul is olvasható, az Új Ember Kiadványok sorozatában. A kötetet Koncz Éva fordította.
*
Karol Wojtyla gyermekkorától kezdve idézi fel életének főbb eseményeit. Emlékei szerint a wadowicei egyházközség, amelyben a keresztség által Isten gyermekévé lett, szilárd alapokat jelentett számára papi hivatása alakulásához: „először szüleim, a keresztény családi nevelés, majd az egész egyházközség táplált.
ebben a közösségben, de a keresztény élet más ragyogó példáival is találkoztam nevelőim, tanáraim és honfitársaim személyében…”
Gyermek- és ifjúkorának éveire óriási hatással volt legközelebbi hozzátartozói elvesztése. Kilencéves volt, amikor meghalt az édesanyja; tizenkettő, amikor húszéves orvos bátyja is. Ettől kezdve édesapja nevelte, aki imádságos lélek volt, igényes önmagával és másokkal, így a fiával szemben is. Példája nyomán a gyermek Karol korán megtanulta az önfegyelmet és a kötelességtudatot.
Az ifjú Karol Wojtylát egyetemistaként az irodalom és a színház érdekelte, költő és színész szeretett volna lenni. Tagja volt egy színjátszócsoportnak. Annak vezetője, Mieczyslaw Kotlarczyk meg volt győződve róla, hogy „az én hivatásom az élő szó és a színház, az Úr Jézus viszont úgy gondolta, hogy a papság… Én a papi hivatásomat a háború idején fedeztem fel, amikor mindennap életveszélyben voltunk… És amikor megéreztem, hogy erre az útra hív, soha nem gondoltam arra, hogy az a mostani hivatalomhoz vezethet” – írta, már pápaként.
Papi hivatása véglegesen a második világháború időszakában, Lengyelország náci megszállása alatt érlelődött meg benne. Ezzel kapcsolatban fölteszi a kérdést: „Pusztán a dolgok időbeni egybeeséséről lenne szó?… Az biztos, hogy Isten terveiben semmi sem véletlen… a háború tragédiája különleges árnyalatot adott annak a folyamatnak, amelynek során megszületett életre szóló döntésem. Segített ugyanis, hogy új szemszögből vizsgáljam a hivatás értékét és fontosságát. A rossz elterjedésével és a háború szörnyűségeivel szemben egyre világosabbá vált számomra a papság és e világi küldetésének értelme.”
Az ellene 1981. május 13-án, a Fatimai Szűzanya napján Ali Agca által elkövetett merényletet felidézve II. János Pál kiemeli: a pápa elleni merényletnek és következményeinek, a műtétnek és a gyógykezelésnek a Gemelli-klinikán van egy egészen emberi dimenziója, de ez nem fedheti el a mélyebb, természetfölötti tapasztalat dimenzióját. „Isten azokban a hónapokban megengedte, hogy megtapasztaljam a szenvedést, sőt az életveszélyt. Ugyanakkor világosan és mélységében megértettem, hogy ez az Ő kivételes kegyelme számomra, mint ember számára, és egyben… kegyelem az Egyház számára is. Krisztus megadta nekem a kegyelmet, hogy szenvedésemmel, saját életem és egészségem kockáztatásával tanúskodhattam az Ő igazságáról és szeretetéről.”
A Szentatya az egész világon hirdette, hogy nincs szolidaritás szeretet nélkül, sőt
Az a hivatásunk, hogy olyan jövőt építsünk, amely az Isten és a felebaráti szeretetre épít.” II. János Pál pápa vallotta azt is: nincs béke igazságosság nélkül, és nincs igazságosság megbocsátás nélkül. Karol Wojtyla erre emlékeztette mindazokat, akik kezükben tartják az emberi közösségek sorsát, hogy nehéz és súlyos döntéseikben mindig engedjék, hogy a közjó távlatával az ember igazi java vezesse őket.
A földi élet mulandóságáról elmélkedve II. János Pál leszögezi: Krisztus alapvető fordulatot hozott az élet értelmezésében, megmutatta, hogy az élet átmenet, a halál határán át belépés egy új életbe. Az Istenre való ráhagyatkozás nélkül a halálra nincs semmilyen vigasz. „Az Ő akarata szerint
Hogy mutathatnánk ki másképpen iránta rendíthetetlen hitünket, reményünket és szeretetünket!” A halál maga vigasztalás, vallja a Szentatya, és Szent Ágoston mindig aktuális szavait idézi: „Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.”
A kötethez Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke írt ajánlást, kiemelve: „A szó legteljesebb értelmében apostol volt ő, aki Jézus missziós parancsát élete utolsó pillanatáig rendíthetetlenül folytatta. Még a betegségében is, és nem kevésbé a halálos ágyán. Amikor már beszélni is képtelen volt, gesztusaival és üzenetével is hirdette az evangéliumot: Engedjetek visszatérni az atyai házba!… Nem túlzás azt állítani, hogy Jézushoz hasonlóan – igaz, másképpen – II. János Pál pápa is meggyőző erővel tudta megmutatni Isten atyai szeretetét.”
Szent II. János Pál: Önéletrajz
Magyar Kurír–Új Ember Kiadványok, 2020
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
