Szeméremsértő kretént keresnek a kecskeméti nyomozók (fotók)

Szeméremsértő kretént keresnek a kecskeméti nyomozók (fotók)

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Hírdetés

A rendelkezésre álló adatok szerint a képeken látható férfi 2021. december 8-án, egy Szentestől Kecskemétig közlekedő menetrend szerinti buszon szeméremsértő módon viselkedett. Amikor az utasok szóltak a sofőrnek, az ismeretlen a következő megállónál leszállt.

A férfi a szemtanúk elmondása szerint szürke melegítőnadrágot és fekete kabátot viselt. Fején fekete sapka volt, de látszott, hogy kopaszodik. Volt nála egy fekete táska. A karján egy fekete, bőrszíjas karórát hordott, valamint a bal gyűrűsujján volt egy pecsétgyűrű.

A nyomozó hatóság kéri, hogy aki a fotókon látható férfit felismeri, vagy a személyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” 06-80/555-111-es zöld számán vagy a 112 központi segélyhívón.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »