Személyes határaikról osztották meg tapasztalataikat a pécsi férfitalálkozó résztvevői

Személyes határaikról osztották meg tapasztalataikat a pécsi férfitalálkozó résztvevői

Az életünk biztonságát adó határokról és azok figyelmen kívül hagyásáról vagy éppen feszegetéséről szólt a Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóinak idei harmadik szakasza, amelynek pécsi alkalmait február 1-jén és 2-án tartották a Magtár Látogatóközpontban.

A téma előadói Felföldi László pécsi megyéspüspök, a sorozat ötletgazdája és állandó előadója; valamint Iváncsits Tamás bólyi hitoktató, kántor volt.

A főpásztor bevezetőjében a gyermekkorban sokszor elhangzó, emlékezetes és jól irányzott atyai „nem”-re emlékeztette a jelenlévőket. Felföldi László püspök

Mint mondta, ezeknek a szabályoknak a megtartása és másokkal, olykor épp a családtagokkal történő betartatása, bizonyos területeken pedig a határvonalak kitolása sokszor fájdalmas és nehéz feladatként jelenik meg az életünkben. Ugyanakkor a nem körültekintően kijelölt határok átlépése vagy éppen a meglévő határok át nem lépése életben maradásunk feltétele – figyelmeztetett a szónok.

A találkozó első előadója, Iváncsits Tamás szerint határaink a józan ész fényénél megfogalmazott célokhoz igazított korlátok. Az előadó a való életből merített példákkal szemléltette a személyes határok ismeretének fontosságát, karizmánk és képességeink megfelelő módon történő használatát. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy

Mint fogalmazott, Jézus is kiterjesztette határait, a szeretet határait pedig a végtelenségig kitágította azzal, hogy magára vette bűneinket: „Isten Fia eljött és magára vette testünket, a bűntől azonban mentes maradt” (vö. Róm 8,3).

Felföldi László előadásában kiemelte, hogy a teremtés rendjében az Isten az embernek szabadságot, szabad akaratot adott, így az embernek lehetősége van saját határainak tágítására.

Hírdetés

Ez az akarat a püspök szerint a mai társadalom fiatal felnőttjeinek életéből:

A főpásztor Jézus és a tanítványok három éven át tartó kapcsolatára utalva kiemelte, Jézus három évig feszegette hitük határait. A legnagyobb határátlépések egyike az utolsó vacsorán történt, amikor Jézus megtörte a kenyeret: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” (vö. Mt 26). Ezzel a cselekedetével átléptette a tanítványokat annak a határán, hogy nem az a lényeges, amit látnak (a kenyér), hanem az, ami mögötte van (Krisztus teste). Ebben az értelemben

– mutatott rá beszédében a püspök, majd hozzátette, a tanítványok másik nagy határfeszegetése Jézus mennybemenetele volt: Jézus átment egy másik létbe, melyet követően persze mindenhol jelen van, a láthatóságának határaiból lett láthatatlanság a tanítványok és immár a mi számunkra is.

Ezek a határfeszegetések segítették a tanítványokat és segítenek minket is korlátaink és határaink leküzdésében, melyek közepette is Jézus itt van mellettünk, ezért töltse el öröm és remény szívünket, minként a tanítványok szívét is, akik Jézus Krisztus mennybemenetele után megértették, hogy nem kell látni és hallani Jézust ahhoz, hogy érezzék, velük van, hogy emberi korlátaink között is velünk van – zárta előadását Felföldi László püspök.

A találkozóra érkezett férfiak közül többen az Exodus címet viselő, 90 napon át tartó, világszerte alkalmazott lelkigyakorlat részesei, akiket Felföldi László püspök rögtönzött tanúságtételre invitált. A férfiak megosztották, hogy a lelkigyakorlat a Kivonulás könyve nyomán abban segíti őket, hogy megtapasztalják, az életüket befolyásoló korlátok feszegetésével a korlátok nélküli lelki szabadság irányába mozdulhatnak el.

A férfitalálkozó harmadik évada az alábbi időpontokban és helyszíneken folytatódik: Mohács (február 9., 18 óra), Szekszárd (február 16., 18 óra), Paks (február 23., 18 óra), Tamási (március 1., 18 óra), Dombóvár (március 8., 18 óra), Szigetvár (március 22., 18 óra).

A korábbi férfitalálkozókról készült összefoglalók ITT találhatók.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »