Székely János szombathelyi megyéspüspök áldotta meg a felújított kemestaródfai templomot

Székely János szombathelyi megyéspüspök áldotta meg a felújított kemestaródfai templomot

Felújították a Vas megyei Kemestaródfa község Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templomát. A helyreállított templom megáldására ünnepélyes főpásztori szentmisén került sor július 4-én.

Miután a falu korábbi katolikus temploma leégett, az Erdődy család támogatásával 1914-ben új templom épült. 2008-ban már nagyobb felújításra került sor az épületben, akkor azonban a nyílászárók cseréjére már nem futotta a költségvetésből. A templom teljes helyreállítására végül 2019-ben 13 millió 350 ezer forint támogatást kapott a kemestaródfai egyházközség a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságától.

A 2020-as munkálatok érintették a nyílászárókat, a templom előtti térkövezést, valamint a külső homlokzatokat is újravakolták. Az épület új lábazatot kapott, továbbá bádogozási munkálatokat is végeztek a templomon – mondta el Takó Gábor polgármester az ünnepségen.  A felújítás különlegessége, hogy Soós Csilla felvidéki üvegművész három új ólomüveg ablakot is készített a templom számára, amelyeken Boldog Brenner János, Boldog Batthyány-Strattmann László és Boldog Apor Vilmos arcképe látható.

A templommegáldással egybekötött ünnepélyes szentmisén a megyéspüspök szentbeszédében felidézte: az evangélium leggyönyörűbb, legörömtelibb találkozása, amikor a két édesanya, Mária és Erzsébet találkoznak. Mindketten áldott állapotban vannak. Jézus és Keresztelő János édesanyja már ekkor találkoztak egymással, János pedig ujjongva köszöntötte a Messiást. Tele van ez az evangéliumi részlet karácsonyi örömmel – tette hozzá Székely János.

Kiemelte: amikor az Egyház védi a családot, a házasságot, a férfi és nő szerelmét és az ebből fakadó életet, akkor ezt a karácsonyi örömöt szeretné megőrizni és továbbadni, egy olyan korban, amelyben rengeteg támadás éri a családot. Mintha megbolondulna a világ, nem látjuk tisztán az evidens dolgokat, mintha elveszítenénk a tiszta forrásainkat. Mintha elvesztené az emberiség a tisztánlátását. Az Egyház próbálja védeni a tiszta forrást, az Isteni törvényt – fogalmazott.

A főpásztor úgy véli, az emberiség felismerte, hogy a teremtett világot akkor tudjuk megőrizni, ha a törvényeket betartjuk. Ide már eljutottunk. Felismertük, hogyha felrúgjuk a teremtett világ rendjét, akkor az emberiség elpusztul. Fel kell ismerni, hogy az embernek is vannak hasonló, isteni törvényei, amelyek nem ellenünk vannak, nem gátak, hanem harmónia, amelyen keresztül az ember kibontakozhat és méltóképpen élhet. Mintha elfelejtenénk, hogy az identitásunkat nem választjuk, hanem kapjuk. Ahogy nem választjuk a családunkat, az anyanyelvünket, sem azt, hogy milyen korszakban születünk. Az identitásunkat kapjuk, és ezt mint talentumot – még ha sérült is – kell kibontakoztatnunk, építenünk. Az identitását nem megteremti az ember, hanem hálásan elfogadja. Nem vagyunk a magunk teremtői! Torz lesz az a világ, ahol az ember azt gondolja, hogy saját maga teremtője lehet – mondta a megyéspüspök.  

Hírdetés

Amikor hálát adunk a megújult templomért, gondoljunk arra, hogy az értékek őrei is a templomok – emelte ki Székely János.

A világ sem a semmiből jött létre, és halálunk után sem a semmibe megyünk. Isten műve a világ, ahogy az ember is, és hozzá térünk vissza. Ha azt szeretnénk, hogy a családi házainkban emberhez méltó életet éljünk, kellenek a templomok is. Amikor sok helyen átalakítják a templomokat, lerombolják, hálásak lehetünk, hogy olyan helyen élünk a Földön, ahol tudják, hogy a templomok szentek és enélkül emberhez méltó élet nincs.

Abból a titokból, amit a templom hordoz, szent, embernek és Istennek tetsző életek fakadnak: mint például Boldog Battyhány-Strattmann Lászlóé, Boldog Brenner Jánosé, Boldog Apor Vilmosé.

Engedjétek be az otthonaitokba is az Isten fényét, vezessétek hozzá a gyermekeket – zárta beszédét Székely János.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »