Száznál is több esküvői vendég halt meg egy nigériai csónakbalesetben

Száznál is több esküvői vendég halt meg egy nigériai csónakbalesetben

Legkevesebb 103 esküvői vendég meghalt, amikor felborult egy csónak Nigéria északi részén – közölte a hatóság.

A helyi lakosok és a rendőrség továbbra is több tucat embert keresnek, akik azon a túlzsúfolt hajón utaztak, amely hétfőn kora reggel borult fel Kwara állam Pategi megyéjében, az állam fővárosától, Ilorintól mintegy 160 kilométerre a Niger folyón – mondta el a rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy eddig száz embert mentettek ki.

A baleset vízbe fulladt áldozatainak többsége több faluból származott, és együtt vettek részt egy esküvőn, ahol késő éjszakáig tartott az ünneplés – közölte Abdul Gana Lukpada helyi rendőrfőnök. A vendégek motorkerékpárokon érkeztek a rendezvényre, azonban egy helyi készítésű bárkán kellett hazatérniük, mert az utakat a heves eső miatt víz árasztotta el.

A csónak túlterhelt volt, majdnem 300-an utaztak rajta. Menet közben egy úszó fatörzsnek ütköztek, ami kettéhasította a járművet”

Hírdetés

– mondta Lukpada.

Az esküvőt a szomszédos Niger állambeli Egboti faluban rendezték. A baleset egy helyi lakos elmondása szerint hajnali három órakor történt, így órákig senki sem értesült a szerencsétlenségről Először mintegy ötven embert mentettek ki, a mentés eleinte „lassú és nagyon nehéz” volt Lukpada beszámolója alapján.

A keresés szerdára virradóra még tarott.

A helyben gyártott csónakok balesetei gyakoriak a folyón, a vízi járművek rossz állapotának és túlterheltségének tulajdonítják őket.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »