Száz évvel ezelőtt született Erőss János székelyföldi tanár, muzeológus és csontfaragó művész

A visszatért Kolozsváron kezdi meg a teológiai tanulmányait

Erőss János székely muzeológus, régész, tanár és csontfaragóművész a székelyföldi Csíkcsatószegen született száz évvel ezelőtt, 1921. december 3-án régi székely nemesi katonacsalád gyermekeként. Szülei kisgyermek korában átköltöztek Csíkkozmásra, ahol öt elemi osztályt végzett a település katolikus iskolájában. Erőss Jánost 1933-ban beíratták a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium (ma: Márton Áron Főgimnázium) első osztályába. A Széki út és Rákóczi út sarkán álló gimnázium első négy osztályát jó osztályzatokkal végezte el, de a magas tandíj miatt 1937-ben kénytelen volt abbahagyni a tanulmányait. Ekkortól a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Főgimnázium 5. osztályában ösztöndíjasként folytathatta a tanulmányait, miközben felszolgáló diákként dolgozott a papnevelde étkezdéjében.

Erőss János Gyulafehérváron 1940-ben elvégezte a főgimnázium 7. osztályát, amikor a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély visszatért. De a dél-erdélyi Gyulafehérvár továbbra is román megszállás alatt maradt, s az ottani Római Katolikus Papnevelő Intézet – ahol Erős János érettségi után folytatni kívánta tanulmányait – átköltözött a visszatért Kolozsvárra, mert a hallgatók többsége észak-erdélyi volt. A kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen Római Katolikus Főgimnáziumban 1941-ben érettségizik, majd ugyanazon esztendő őszén a Kolozsvárra átköltözött Római Katolikus Hittudományi Főiskola első éves hallgatója lett. A papneveldében három évig tanult, ám a románok 1944. augusztus 23-án bekövetkezett átállása nyomán a Vörös Hadsereg és a fedezékében előre nyomuló románok egyre közelebb kerültek Erdély fővárosához, mire a főiskola 1944 szeptemberében áttelepült, pontosabban elmenekült a dunántúli Zircre.

Budapesten bevonul a Magyar Királyi 3. Honvéd Haditudósító Századba

Erőss János is megérkezett Zircre, a ciszterciek bakonyi „fellegvárába”, ám itt már nem folytatta a teológiai tanulmányait. A háborús helyzet és személyes sorsának alakulása nyomán, s a lelki vezetőjével való tanácskozás után úgy döntött, hogy mégsem neki való a papi hivatás. 1944 októberében elhagyta a Zircre átköltözött Hittudományi Főiskolát, s egyben beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára. Csakhogy a háborús veszteségek, s az egyre közeledő front miatt 1944 őszén már nem kezdődhetett meg az oktatás az egyetemen. A beiratkozott hallgatók jó része, köztük Erőss János a híres Pesti Szent Imre Főiskolai Kollégium Ráday utcai bentlakásán várta egyéni sorsának, illetve a háború kimenetelének alakulását.

A 23 éves fiatalember nem sokáig várakozott a Ráday utcai kollégiumban, hanem néhány hét múlva bevonult a Budapesten, egyetemi hallgatókból akkoriban verbuválódott Magyar Királyi 3. Honvéd Haditudósító Századba, amelyet 1944. december 13-án Budapestről elindítottak előbb Ajkára, majd onnan három hónapos haditudósítói kiképzésre a németországi Potsdamba. Csakhogy a potsdami, közel három hónapos haditudósító kiképzés végére már a második világháború végjátéka is elérkezett, s a nemrég verbuvált 3. Honvéd Haditudósító Századot a Berlin közeli Potsdamból 1945. április elején átvezényelték az akkor még a Harmadik Birodalom határain belüli Ausztriába, pontosabban Stájerországba.

A Magyar Őrszem frontújság tudósítója

Graz központtal akkor már jó öt hónapja szerkesztették a Magyar Őrszem címmel napvilágot látó új frontújságot, amelynek írásába, szerkesztésébe Erőss János is bekapcsolódott. A Magyar Őrszem négyoldalas tábori újságról azért is érdemes néhány szót szólni, mert a valóban a háború tragikus végjátékában megjelent lapnak az Országos Széchényi Könyvtárban meglevő I. évfolyam 1. számán kívül minden példánya elkallódott. A négyoldalas, 1/3-as méretben kiadott frontújság 1944. november 10-én jelent meg első ízben, majd ettől fogva hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön látott napvilágot – egészen a háború végéig. A tábori újság fejlécén bekeretezve ez a lelkesítő jelmondat állt: „Nincs más út csak a harc s a végén győzelem vagy halál”. A Magyar Őrszem első számának címlapján a Nagyőszy Miklós altábornaggyal, a Budapest és környéke védelmére fölállított honvédegységek legfőbb parancsnokával készített interjú olvasható.

A székelyek az orosz fogságot választották

A haditudósító század 1945. május 9-én került első ízben a Vörös Hadsereg, s egyben az amerikai hadsereg közvetlen közelségébe. A „találkozásra” a Karintia tartománybeli Völkermarkt kisváros mellett került sor, ahol az oroszokat és az amerikaiakat csak egy domb választotta el egymástól. A haditudósító század katonái választhattak a nyugati és az orosz fogság között. Sokan az amerikaiaknak adták meg magukat, de akik nem szerettek volna távol kerülni a hozzátartozóiktól, vagy a szülőföldtől, azok, mint később kiderült, vesztükre önként besétáltak az oroszok karjaiba. Így tett Erőss János is, mert a háború végeztével minél előbb szeretett volna hazatérni Székelyföldre.

Erőss János magyar hadifoglyot sorstársaival együtt az oroszok Karintiából a Vas megyei Jánosháza melletti Kemenespálfa – Martonfapusztán és a szomszédos Egyházashetyén 1945. április elején létesített hírhedt, sokak által csak haláltábornak nevezett hadifogolytáborba vitték. A Karintiában fogságba esett magyar katonákat, úgy kétezer embert és a 60-as tömbben maradt tudósító csoportot különleges szigorral őrizték, majd a jánosházai vasútállomáson bevagonírozták. Nyolcvan magyar hadifoglyot zsúfoltak be egy marhavagonba. Indulás előtt az oroszok mindenkinek kiadták a három napra szóló hideg élelmet, ami nem volt más, mint másfél liter korpaleves…

A Volga jegén vágott lékeken gyömöszölték bele a folyamba az elhunyt hadifoglyokat

Tizenhat napi zötyögtetés után a hadifogoly-szerelvény befutott Moszkva egyik külvárosi pályaudvarára, ahonnan másnap szétosztották a foglyokat több tőzegkitermelő telepre. Erőss János ezeken a telepeken magyar hadifogolytársaival, illetve a büntetésképpen oda kitelepített orosz polgári személyekkel együtt rabszolgamunkával tőzeget termelt ki a mocsaras talajból az Ivanovóban működő nagy textilkombinát részére. A híg káposztalevesből álló napi „menü”, a hiányos öltözék, a mocsár és a hideg eredményeképpen a 7082. számú fogolytábor rabjai között gyorsan terjedt a hastífusz, s a tábor környékén egyre szaporodtak a jeltelen sírhalmok. Erőss János visszaemlékezése szerint: Olyan sokan haltak meg rövid időn belül, hogy a lágerparancsnokok utasítására a befagyott Volgába léket vágtak, s azon keresztül gyömöszölték bele a folyamba az elhunyt foglyokat.

A románok négy hónappal meghosszabbították a hadifogságot

Erőss Jánost később átirányították Voronyezsbe, ahol építkezésen dolgoztatták. Voronyezsből a magyar hadifoglyok többségét már 1948-ban hazaengedték, ám Erőss János sem akkor, sem az 1949-ben nem volt a hazaengedettek között. Végül aztán 1950 decemberében ő is fölkerült a szabadulók szerelvényére. A Szovjetunióból előbb Máramarosszigetre, majd onnan nem haza, Csíkkozmásra, hanem a többi erdélyi magyar hadifogollyal együtt egy Brassó közeli településen vizsgálati célra kialakított börtönbe szállították. A román hatóságok minden egyes szabadult magyar hadifoglyot ebből a karantén börtönből csak a főleg áruló magyar kommunistákból és románokból álló, úgynevezett lakóhelyi tanácsok pozitív véleményezése után engedtek haza. Erőss János 28 évesen, hat év és egy hónapig tartó oroszországi hadifogság, illetve a román „vizsgálati fogság” után 1951. április 24-én szabadult, s mehetett haza, Csíkkozmásra.

A katonai szolgálat, majd a több mint hat esztendős hadifogság miatti kényszerű kihagyás után Erőss János tanulmányai folytatására 1951 őszén beiratkozott a Kolozsvári Bolyai Egyetem Filológiai Karának orosz nyelv és magyar irodalom szakára. A hatéves orosz hadifogság idején ugyanis tökéletesen megtanulta az orosz nyelvet. Az egyetemen megismerkedett a matematika-fizika szakot hallgató, csíkmenasági Károly Erzsébettel, akit 1953-ban, még az egyetemi évek alatt feleségül vett. Az ifjú házasok 1955-ben diplomáztak, majd mindkettőjüket kinevezték tanárnak Sepsiszentgyörgyre, Jánost a Székely Mikó Kollégiumba, míg Erzsébetet az 1. számú Általános Iskolába.

A román megszállók lesújtanak az 1956 mellett kiálló székelyekre

Csakhogy eljött 1956, a magyarországi forradalom és szabadságharc ideje, amikor a romániai magyarok közül sokan, ha csak szavakban is, de kiálltak az anyaországi küzdelem mellett. „Az 1956-os események alól senki nem vonhatta ki magát, sem diák, sem tanár. Az osztályomból a diákok egy csoportja vérszerződést kötött – név szerint Bordás Attila, Jancsó Csaba, Sándor Csaba, Gyertyánosi Gábor és Jancsó Sándor nyolcadik osztályos tanulók -, s megalakították a Székely Ifjak Társaságát” – írja Erőss János az 1999-ben napvilágot látott visszaemlékezésében. A fiatalok közé később az osztály két tanulóját, Szász Jánost és Szász Farkast a szeku beépítette, akik besúgták a társaikat, akiket 1958. március 15-én letartóztattak, majd súlyos börtönre ítéltek.

Erőss János, a Székely Mikó 8/b osztályfőnöke, magyar- és orosztanára sem maradhatott sokáig szabadlábon. Előzetes kihallgatások után 1958. június 24-én aztán az osztályfőnököt is letartóztatták, és Marosvásárhelyre szállították. A szeku marosvásárhelyi cellájában Erőss János csak állandó mozgásban lehetett, naponta ötször-hatszor, főként az éjszakai órákban kihallgatásra vitték, leülnie lefeküdnie nem szabadott.

Végül megírták a vádiratot, amelynek értelmében 1958. augusztus 5-én Kolozsváron a román katonai törvényszék meghozta az ítéletet. A vádiratban a többi között ez állt: „A vádlott hazánk népi demokratikus rendszere ellen ügyködő elem, meggyőződéses nacionalista, sovén, a Sepsiszentgyörgyi 1. számú Líceum (a Székely Mikó Kollégium román elnevezése – H. J.) tantestületének és diákjainak körében több ízben kifejezésre juttatta a Magyar Népköztársaságban kitört fasiszta lázadással való együttérzését, rokonszenvét, (…) ellenséges rágalmakat terjesztett a Szovjetunióról, illetve a népi demokratikus rendszerű országokról.” A kolozsvári Katonai Területi Bíróság a szabóból lett kollaboráns, Macskássy Pál őrnagy hadbíró elnökletével Erőss Jánost 15 év kényszermunkára ítélte.

Az ítélet után először a szamosújvári börtönbe került, ahol egy cellában nyolcvanan voltak, s ketten aludtak egy priccsen. „1960 tavaszán elszállítottak bennünket a Brăilai Nagyszigetre, a stoinesti munkatelepre, ahol valóságos emberirtásra volt berendezve a tábor. Az embereket kipofozott juhszajvánokban helyezték el egészségtelen, fertőzött talajon. A munka hajnalban kezdődött és késő estig tartott. Kanálisokat, gátakat építettünk. A megállapított norma 7 köbméter föld kidobása – kétszeri átlapátolással. A normát emberileg lehetetlen volt teljesíteni, s az esti beszámolóknál a lemaradók 25 ütést kaptak a vizes lepedővel letakart fenekükre” – írja visszaemlékezésében Erőss János. Erőss János feleségét, Erzsébet asszonyt férje bebörtönzése után elbocsátották tanári állásából, kenyerét takarítónőként volt kénytelen megkeresni, s a hatóságok arra kényszerítették, hogy váljon el „a népi demokratikus rend ellen bűnt elkövetett” férjétől.

Király Károly közbenjárására múzeumi restaurátor és régész lesz

Romániában, 1964 augusztusában általános amnesztiát hirdettek, aminek köszönhetően hat év és négy hónap raboskodás után, 43 kilós testsúllyal Erőss János is szabadult. A börtönből szabadult Erőss Jánost Erdély híres, élete második felében magyar öntudatra ébredt, s nemrég elhunyt politikusa, Király Károly beajánlására fölvették a Kós Károly tervezte sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba (akkoriban Megyei Múzeumnak nevezték), ahol restaurátorként, majd főrestaurátorként, illetve régészként és szakíróként dolgozott egészen az 1982-ben történt nyugdíjazásáig. Közben a Kórház utcai otthonában egymás után alkotta, elsősorban a székely mondavilág alakjait megjelenítő csontfaragványait. A csontfaragó tehetségét székely őseitől örökölte, míg a restaurálás tudományát a kolozsvári Kórodi Józseftől tanulta. Az ő szaktudását dicséri a híres oltszemi, komollói, nagyborosnyói és a berecki római castrum (katonai tábor) leleteinek, valamint a Dálnokról, Ikafalváról és környékéről származó régi székelykapuk és kopjafák restaurálása.

Az ő nevét nem hirdetheti utca Sepsiszentgyörgyön

Erőss János a magyarságáért, a magyar ügyért életében összesen 12 év és 5 hónapot raboskodott, előbb magyar hadifogolyként a Szovjetunióban 6 év és egy hónapot, majd az 1956-os forradalom melletti kiállásáért a románok börtönében 6 év és 4 hónapot. Erőss János életének 76-ik évében, 1997. szeptember 6-án hunyt el Sepsiszentgyörgyön. A halálát követő időszakban a Sepsiszentgyörgyi Önkormányzat utcanévadó bizottságának egyik fiatal képviselője javasolta, hogy nevezzenek el közterületet Erőss Jánosról, a Székely Nemzeti Múzeum egykori munkatársáról, neves csontfaragó művészről, tanárról, aki előbb magyar hadifogolyként a Szovjetunióban, majd 1956-ért román börtönökben raboskodott. Csakhogy az 1989-es politikai változás után hirtelen nagy székellyé vedlett, de a szocializmus idején egyéb bizalmi munkakörök mellett a Pionír Ház igazgatójaként is működő Kónya Ádám, a bizottság akkori elnöke a következő szavakkal torkollta le a fiatal javaslattevőt: Mondd, te hülye vagy? A 2008-ban elhunyt Kónya Ádámról viszont már elnevezték Sepsiszentgyörgy művelődési központját.
A 24 évvel ezelőtt elhunyt Erőss János gyászjelentésén Dsida Jenő Sírfelirat című verse olvasható:

Hering József – Kuruc.info