Szaúdi közreműködés is kellett Irán húszikhoz rendelt covidos nagykövetének hazaszállításához

Irán hazaszállíttatta a jemeni húszi lázadókhoz rendelt, Covid-19 vírus miatt megbetegedett nagykövetét – közölte szombaton a teheráni külügyminisztérium.

Az ügy különleges voltát az adja, hogy a jemeni felkelők egyik szóvivője szerint Irán regionális riválisa, Szaúd-Arábia, illetve Irak is közreműködött Haszan Irlu nagykövet evakuálásában.

"Egy iraki kapcsolatokon keresztül elért iráni-szaúdi megállapodás keretében Irán szanaai nagykövetét egy iraki repülőgéppel evakuálták, tekintettel egészségügyi állapotára" – ismertette Mohammed Abdulszalam, a fővárost, Szanaát is megszállva tartó húszik szóvivője a Twitteren.

Hírdetés

A jemeni polgárháborúban szembenálló feleket támogató szunnita királyság és a síita iszlám köztársaság az idén közvetlen tárgyalásokat indított, miközben Bécsben megrekedtek a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó tárgyalások az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína, valamint az Egyesült Államok közvetett résztvételével, továbbá az ENSZ égisze alatt a jemeni rendezésről zajló egyeztetések.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció támogat. Rijád és szövetségesei 2015 tavaszán avatkoztak be katonailag is a jemeni polgárháborúba. A konfliktus miatt több mint 130 ezren haltak már meg, az ország lakosságának jelentős részét éhínség sújtja. A felkelők kezén lévő területeket az arab koalíció légi és tengeri blokád alá vonta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »