Amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor a jogos népharag hullámai néhol átbucskáztak a törvényesség és az erőszakmentesség szikláján, elgondolkodtató kirohanásnak voltam fültanúja. Egy azóta gründolt, a kormány kritikátlan támogatására felesküdött napilaphoz távozott kollégám megrökönyödve olvasta a hasonló pályaívet leíró Bayer Zsolt elítélő sorait a tévészékházat elfoglalókról. „Évek óta hergeli ezeket az embereket, aztán csőcseléknek nevezi őket, amikor hallgatnak a szavára!” – zengett a szerkesztőség. Kissé igaztalannak éreztem ezt, hiszen nevezett szerző erőszakra konkrétan nem buzdított, ám el kellett ismernem, hogy cikkeinek rendszeres fogyasztása az erre fogékonyak számára alkalmas lehet indulatok gerjesztésére. (Azóta ugyanő írt már arról is, hogy taknyukon, vérükön vonszolná ki a Parlamentből a neki nem tetsző civileket, ám szándéka komolyságát megkérdőjelezi, hogy nevezettekkel ezek után jót kávézott – tényleg színház az egész világ.) Az elfojtott indulatok csak az alkalmat keresik a kitörésre, és 2006-ban, a gyurcsányi hazugságözön és a Fidesz elbaltázott kampánya nyomán elvesztett újabb választás igencsak frusztrálta a jobboldali szavazótábort. Ebbe a puskaporos hordóba vetett szikrát az őszödi beszéd.
A folytatás ismert: olyan események történtek, amelyeket a rendszerváltás óta nem láthattunk, és naivan azt hittük, már soha nem is fogunk. Az erőszakhullám csúcspontjaként az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján tombolt a rendőrterror Budapest utcáin, nem válogatva tankot elkötő zavargó és békés ünneplésre érkező között. Mint jó tíz évvel később a Fidesz-kormány és a korrupció meghitt viszonyát illetően, Lánczi András politikai filozófus akkor is üstökön ragadta a lényeget, mondván: 2006 őszén lezárult a vértelen rendszerváltozás korszaka. A gyurcsányi hatalom rövid távon elérte a célját: a politikai válságot elhúzva jelentősebb társadalmi tiltakozás nélkül kitöltötte mandátumát, a népítéletre 2010-ig várni kellett.
http://mno.hu/
2006-ban megbomlott egy addig nagyjából tiszteletben tartott konszenzus: az erőszak nem lehet része a politikai küzdelmeknek, az ilyen esetek mentegetése a tiltott kategóriába tartozik. Az akkori, valóban forró ősz zavart okozott a balliberálisok soraiban, előítéleteiken átlépve jó néhányan hangot is adtak nemtetszésüknek. A ma a Soros-hálózat ügynökeinek nevezett szervezetek, sajtóorgánumok egy része kiállt a jogsértésektől sújtott jobboldaliak (vagy éppen csak rosszkor rossz helyen lévők) mellett. Riasztó módon azonban mások semmiféle együttérzést nem tanúsítottak az áldozatok iránt, és a mai napig csőcselékezik az akkor utcára vonult sokaságot. Értelmiségük züllöttebb képviselői a gyurcsányi politika következményeként morális válságot emlegető Sólyom László köztársasági elnököt támadták alpári módon. Ettől kezdve nem magától értetődő, hogy a fizikai erőszak alkalmazása azok ellen is megengedhetetlen, akikkel a legkevésbé sem értünk egyet.
Ugyanez a mentalitás, válságtünet köszönt vissza, amikor az internetadó elleni, az Orbán-kormányt jó okkal bíráló tüntetések résztvevői közül többen rendre a nekik nem tetsző sajtóorgánumok eseményekről tudósító munkatársait fenyegették, inzultálták. Ünnepeinken divattá vált a kormánypárti „megemlékezők” és a rendezvényeket nem túl épületes módon megzavarni igyekvők közötti, tettlegességig fajuló szóváltás. Meggyőződésem, hogy a fenti előzmények ismeretében lehet értelmezni és értékelni a miniszterelnök tusnádfürdői beszédekor történt múlt heti incidenst. Az erdélyi nő akciója önmagában nem lenne érdekes – súlya nyilván nem összevethető 2006 egyetlen pillanatával sem –, a magányos füttyszó Orbán Viktort és a hallgatóságot sem zavarhatta meg különösebben. A magabiztos szónoklatra figyelő közönség túlnyomó része egy olyan erő szimpatizánsa, amelynek a látható jelek szerint nincs különösebb oka aggódni a jövő tavaszi választás miatt. Akár az őszinte felháborodás, akár a provokáció szándéka vezérelte a fütyülőt, érthetetlen és aggasztó az agresszió, amellyel a közeg a nő akcióját fogadta. Még aggasztóbb, ahogy a kormánypárti megmondóemberek mentegették a véleménynyilvánítás e módjára adott erőszakos választ. Egyre többet hallani a közelgő forró őszről egyfelől, a kormány választások útján történő eltávolításának lehetetlenségéről másfelől. A vezérszurkolók már hergelik a táborukat, heccelik az ellenfeleket, nem törődve a verbális agresszió lehetséges következményeivel.
http://mno.hu/
Mintha nem tudnák, hogy a rendszerváltás minden féloldalassága és félresikerültsége ellenére igenis érték volt az átmenet vértelensége, erőszakmentessége. Nem kellene a tűzzel játszani. Van mit veszítenünk.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.29.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »