Szakértő: Ukrajna még mindig nem tudja, hány embernek van szüksége COVID-19 oltásra

Szakértő: Ukrajna még mindig nem tudja, hány embernek van szüksége COVID-19 oltásra

Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma közölte, hogy az ország lakosságának 70%-át be akarják oltani koronavírus ellen. Ez elméletileg lehetséges, ám ezt a kérdést okosan kell megközelíteni – fejtette ki véleményét Szvjatoszlav Protasz, az Ukrán Állami Egészségügyi Szolgálat egykori vezetője.

Elmondása szerint elméletileg ez nem jelent problémát.  

Valami mást kell figyelembe venni, 70% kell, esetleg 80 vagy 60.  

„Mindent kitalált mutatók alapján végzünk, és ezt nem tudományosan és józan ésszel közelítjük meg. Második éve tombol a világjárvány. A lakosság egy része már volt beteg, egy része most beteg, az immunrendszer erejével kapcsolatban még nem folytattunk kutatást.  

Ma nem tudjuk, hány embernek van szüksége erre az oltásra.  

Hírdetés

Látunk olyan eseteket, amikor a tisztviselőket az inkubációs időszak alatt oltják be, s csak ezután betegednek meg. Mivel korábban nem vizsgálták meg őket. Látjuk, hogyan kényszerítik oltásra a magas antitestekkel rendelkező orvosokat. Megfelelően kell megközelíteni ezt a kérdést. Nem 70, 60 vagy 90 százalékot kell nézni. Be kell oltanunk mindenkit, akinek szüksége van rá. Ha ezt szlogennek vesszük, és nem néhány, plafonról vett számmal, akkor az eredmény nagyszerű lesz” – mondta Protasz, akit a Golos.ua idéz.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy korábban Ukrajnának sikerült elérnie a veszélyes fertőzések elleni oltások csaknem 100 százalékos lefedettségét.

„Államunkban az egészségügyi és járványügyi szolgálat fennállása alatt, nagyjából szólva 2010-ig, amikor az államban megkezdődtek az első reformok, az oltásokkal megelőzhető fertőzések elleni vakcináció lefedettsége elérte a 95, néha 98%-ot.  

Problémák voltak a felnőtt lakossággal, mert 10 évente egyszer nem igazán akarták a diftéria elleni oltást,

de magas volt a lefedettség, volt rend és nem voltak problémák. Az első problémák 2008-ban kezdődtek, amikor a politikusok hamis oltási botrányt rendeztek az oltóanyagpiac felderítésére. Senki számára nem titok, hogy ez nagy üzlet, nagy pénz” – jegyezte meg Szvjatoszlav Protasz.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »