Szabadon engedték az egyik elrabolt papot Nigériában

Szabadon engedték az egyik elrabolt papot Nigériában

„Örömmel és Istennek való hálával teli szívvel jelentjük be Basil Gbuzuo atya szabadon bocsátását” – ezekkel a szavakkal tette közzé a nigériai onitshai egyházmegye, hogy szabadon engedték a május 15-én az Eke Nkpor-Obosi elkerülő út mentén elrabolt papot.

Az egyházmegye tudatta a Fides missziós hírügynökséggel, hogy a papot „május 23-án, éjfél körül engedték el elrablói Ufuma közelében”. Kiszabadulása után Alex Ezemához, az ufumai Szent Kereszt templom plébánosához fordult segítségért.

Valerian Okeke onitshai érsek köszönetet mondott mindazoknak, akik imádkoztak Gbuzuo atya szabadon bocsátásáért, és háláját fejezte ki Anambra állam hatóságainak.

Anambra állam kormányzójának sajtótitkára, Christian Aburime elmondta, hogy Basil Gbuzuo visszanyerte szabadságát, „köszönhetően Anambra állam kormánya biztonsági szolgálatának és a jó szándékú polgárok odaadó erőfeszítéseinek… Az állami kormányzat minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy minden fogságban tartott személyt feltétel nélkül, épségben és egészségesen szabadon engedjenek” – tette hozzá.

Hírdetés

A kormányszóvivő ezután figyelmeztette a bűnbandákat: „Megragadjuk az alkalmat, hogy határozott figyelmeztetést küldjünk minden bűnözőnek, együttműködő partnereiknek és támogatóiknak. A törvény lesújt mindazokra, akik közvetlenül vagy közvetve részt vesznek a bűncselekmények szervezésében. Ne feledjék azonban, hogy a bűnözőknek felajánlott olajág még mindig rendelkezésre áll. Élniük kell az állam által biztosított lehetőségekkel, amelyek segítik rehabilitációjukat, visszailleszkedésüket a társadalomba.”

A hírügynökség emlékeztet arra, hogy a májusban Nigériában elrabolt másik pap, Oliver Buba, az Adamawa állambeli yolai egyházmegye papja még mindig az emberrablók kezén van.

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »