Sunyi módon rúgják ki tömegesen a multik a dolgozókat

Kívülről nem látszik, de az egész hazai járműiparban elterjedt már az a hír, miszerint a vállalatok töredék időben termelnek, jellemzően 30–40 százalékos kapacitással működnek. A hétvégi termelésről le is álltak az üzemek, túlórák pedig csak bizonyos területen vannak” – nyilatkozta a 24-hu-nak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Az alelnök szerint a passzív, „bújtatott” létszámcsökkentés már az egész járműágazatban elterjedt. Konkrét példák alapján ez azt jelenti, hogy

a munkaadók váratlanul munkaalkalmassági orvosi vizsgálatok alá vetik a dolgozókat, ezek pedig szigorúbbak, mint a korábbi években. Akiről kiderül, hogy nem alkalmas, annak felmondanak.

Márpedig a kétkezi dolgozók egészségi állapota olyan, hogy sokan – akár a magas vérnyomás kórképével – fennakadhatnak a rostán. Akad olyan üzem, ahol egy nap alatt több mint 60 embert minősítettek alkalmatlanná – mondta László Zoltán. Egy másik munkáltatói eszköz, hogy

olyan szigorúan tartatják be a működési szabályzatot, ami korábban, a munkaerőhiányos időszakban elképzelhetetlen volt.

Például a mobiltelefont éveken keresztül nyugodtan bevihették a dolgozók a gyártási területre, az elmúlt időszakban azonban számos olyan eset fordult elő, hogy azonnali hatállyal felmondtak a munkatársnak, akit telefonáláson kaptak olyan helyen, ahol az előírás szerint tilos az eszköz használata.

Azt aligha lehet felmérni, hogy országosan mennyire elterjedt az ilyenfajta bújtatott létszámcsökkentési forma, de

a Vasas taglétszámából következtetve a munkavállalók mintegy 7–8 százaléka eshetett áldozatul ezeknek

– becsülte a szakszervezeti vezető.

Hírdetés

László Zoltán szavait támasztja alá a tiszaújvárosi Jabil járműipari beszállító esete. Észak-Magyarország egyik legnagyobb munkaadójánál ugyan nem hirdettek csoportos létszámleépítést, mégis mintegy 5-800 ember távozott a cégtől az elmúlt egy évben. A Magyar Hang információi szerint a távozók egy részét elküldték, mások maguktól mentek el – például azért, mert olyan szerződésmódosítást tettek eléjük, amit nem fogadtak el.

A kölcsönzött munkaerő tömeges leépítésére az idén a kecskeméti Mercedes-gyárnál derült fény, míg az SK On akkumulátorgyártó üzemeiből az idén mintegy 700 kölcsönzött, valamint harmadik országbeli dolgozót küldtek el a vegyipari szakszervezet, a VDSZ szerint.

Az egyre gyakoribb műszakleállások és passzív létszámcsökkentések okán a munkavállalók körében elterjedt, hogy a gyártók lépései mögött a kormányzat intelmei állnak. A pletykák szerint a döntéshozók nyomást helyeztek a multicégekre, hogy a hivatalos létszámleépítésektől tekintsenek el, mivel politikai szempontból nehezen kezelhető, ha nagy létszámú elbocsátásokról jelennek meg hírek.

A Jobbik visszafizetettné a támogatásokat

A járműipari vállalatoknak a koronavírus-járvány óta rengeteg állami támogatást adtak – nemcsak egyedi kormánydöntéssel (EKD), hanem versenyképesség-növelő támogatás címén is, 100 milliárdos nagyságrendben.

A hatalmas mértékű dotáció és a tömeges elbocsátások között feszülő ellentmondásra Z. Kárpát Dániel hívta fel a figyelmet.

"Az SK Battery Hungary Gyártó Kft. 8,175 milliárd forintot, az SK Battery Manufacturing Kft. több mint 28 milliárd forintot, az SK On Hungary Kft 76 milliárd forintot, a Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt 33,675 milliárd kaphatott, méghozzá azért, hogy munkahelyeket hozzanak létre"

– sorolja a jobbikos országgyűlési képviselő. A politikus szerint a magyar kormány és a külföldi, súlyosan környezetszennyező és vízpazarló gyárak közösen károsítják meg a magyar adófizetőket, ráadásul az utcára tett munkások az adójuk révén még támogatni is kénytelenek ezeket a cégeket.

A Jobbik ezért azt követeli, hogy

azok a cégek, amelyek nem teljesítik a feltételeket, büntetőkamatokkal együtt fizessék vissza a magyar államnak az ajándékba kapott pénzeket. Ugyanúgy fizessék vissza, mint azok a magyar családok, akik a nehéz élethelyzetükben nem tudják teljesíteni a CSOK vagy a Babaváró feltételeit, akiktől a magyar állam az utolsó fillért is kipréseli erőből.

Z. Kárpát Dániel azzal zárja bejegyzését, hogy ha pedig egy multi úgy épít le magyar munkaerőt, hogy közben a vendégmunkásait megtartja, ne számolgassunk:

a kapott támogatás dupláját fizessék vissza!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »