Richard Sulík gazdasági miniszter szerint hét ember dönt az ország sorsáról. A szakértői konzílium viszont csak a kormány tanácsadó szerve, s az nem mindig fogadja el az ajánlásait.
Még csak harmadik napja, hogy előnyöket élveznek a beoltottak és azok, kik már átestek a Covidon. Kinyitottak a boltok, a síközpontok, az edzőtermek, a templomok és a fodrászatok.
Sulík máris folytatni akarná a nyitást.
A korona visszahúzódóban van, ez puszta tény, a kórházban kezelt betegek száma csökken, ezért remélem, hogy a kormány ezt a csökkenő trendet kopírozni fogja és kinyitja például az éttermeket”
– mondta a Testre szabva (Na telo) vitaműsorban.
Hozzátette: vasárnap összeül a koalíciós tanács, ahol erről is beszélni fognak. Kedden pedig a kormány fog ülészeni.
Azonnali nyitást
A gazdasági miniszter szerint nincs idő hosszú heteket várni a statisztikákra és aztán megállapítani, hogy az éttermek harmada tönkrement. Azt mondja, hogy egyszerűen ki kell nyitni ezeket.
Ha a betegek száma a következő napokban is csökkenni fog a kórházakban, azon lesz, hogy az éttermek „gyakorlatilag azonnal” kinyithassanak.
Amikor múlt héten az Egészségügyi Elemzések Intézetének igazgatója, Matej Mišík értékelte a járványhelyzetet, elmondta, hogy csökkent a pozitív esetek száma, kevesebbszer kell a mentőnek covidos beteghez kimennie, a kórházakban pedig stabil a betegszám. Lélegeztetőgépen viszont többen vannak és nőtt a halálozások száma is.
Tény, hogy bár a helyzet stabilizálódott, a kórházban kezelt betegek száma még mindig a kritikus 3200 felett van.
Ráadásul már az országban van az omikron, ami jobban fertőz, mint a delta.
Sulík kétségbe vonja a konzílium határozatait
A miniszter ugyanakkor nekiment a szakmai konzíliumnak is, ami Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter tanácsadó szerve.
Már néhány napja is azt mondta, hogy személy szerint ignorálni fogja a szakértők véleményét, mert csak a magukét látják
és ennek őrült döntések az eredményei.”
„Azért mert ezek a szakértők túlságosan szűk profilúak” – mondta a vitaműsorban.
Ez a hét ember dönt tulajdonképpen az egész országról, én ezt egyszerűen elfogadhatatlannak tartom”
– tette hozzá Sulík.
Szerinte a csapatban pedagógusnak, közgazdásznak, az érintett csoportok képviselőinek is jelen kellene lenniük.
Mert szörnyen könnyen bezárják az epicsapat említett tagjai bármelyik boltot, ha nekik a fizetésük hónapról hónapra vasrendszerességgel megcsörren a számlájukon”
– tette hozzá.
Vitapartnere, Denisa Saková ex belügyminiszter, a Hlas- SD tagja viszont szemére vetette, hogy ezeket a dolgokat zárt ajtók mögött kell megoldani. Hogy kezeljék az emberek a szabályokat, ha maga a miniszter sem respektálja a konzílium ajánlásait?
A konzílium csak ajánl, a kormány dönt
A szakértői konzílium csak tanácsadó szerv, ami intézkedéseket ajánl és a munkáját ingyen végzi. Arról, hogy milyen új szabályok lépnek életbe, a kormány dönt.
Az iskolák hétnapos bezárását a lockdown bevezetésekor, pár héttel ezelőtt, éppen az SaS vétózta meg. Ezért maradtak nyitva.
Az utolsó, múlt heti intézkedéscsomag is azt mutatja, hogy a konzílium ajánlásainak nagy részét nem vették figyelembe. A szakértők egy állásfoglalást is kiadtak, miszerint nem értenek egyet az intézkedésekkel, ezek egyikét-másikát szerencsétlennek és logikátlannak tartották.
Rossz intézkedésnek tartották az üzletek és szolgáltatások kinyitását, az iskolák bezárásáért cserébe.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »