Negyvenkét éve, 1977. július 13-án a „rémület éjszakája” köszöntött New Yorkra, miután villámcsapás miatt 8 millió ember maradt áram nélkül 25 órán keresztül. A „rémület éjszakája” után reggelre az utcák háború sújtotta övezetre hasonlítottak.
New York történetében három nagy áramszünetet jegyeztek fel. Az elsőt 1965-ben, a következőket 1977-ben és 2003-ban. A város lakói számára a legemlékezetesebb az 1977-es maradt. New York akkoriban komoly anyagi gondokkal küszködött, ami érezhető volt a mindennapokban is. Sztrájkok bénították az életet, az iskolák és a tűzoltóállomások bezárása a szegényebb városrészeket, Bronxot, Brooklynt, Harlemet érintette. Mindez növekvő bűnözéssel párosult, miközben egy sorozatgyilkos – „Sam fia, a 44 kaliberes gyilkos” – is rettegésben tartotta a metropoliszt. Ráadásul a nyár is igen forró volt, július 13-án már tizedik napja tombolt a hőség, a hőmérő higanyszála 35 Celsius foknál is többet mutatott, az emberek egyre feszültebbé, ingerlékenyebbé váltak.
Végül megérkezett az enyhülést hozó vihar. Az elektromos hálózatban a problémák este fél nyolc körül kezdődtek, miután több villámcsapás tönkretette a távvezeték-hálózatot Westchester megyében, a Hudson folyó partján, s este fél tízre a teljes rendszer összeomlott. A nagyváros elsötétült, nyolcmillió ember maradt áram nélkül. Leálltak a metrók (négyezer embert kellett evakuálni), a helyközi vonatok, lezárták a város két repülőterét, kialudtak a közlekedési és az utcai lámpák. Az épületekben leálltak a felvonók, megszűnt a légkondicionálás, a felsőbb emeletekre a vezetékes víz sem jutott fel. Működő fényforrásnak az autók fényszórói és az elemlámpák maradtak, hacsak nem volt az épületnek vagy intézménynek generátora. A New York-i lakosok egy része nem ült otthon a sötétben, hanem kihasználta a helyzetet, ami egyeseknek buli, másoknak lehetőség volt.
Éjfélre az utcákon eluralkodott a káosz, útjukra indultak a fosztogatók, akiknek az áramszünet kezdete után eltelt huszonnégy órában több ezer üzlet esett martalékául. Bronx, Brooklyn, Harlem lakossága vad iramban kezdte „begyűjteni” az árukat. A fosztogatásban a társadalom minden rétege részt vett, még olyanok is, akik korábban soha semmilyen törvényt nem szegtek meg, de a feldúlt üzletek kirakataiból „szabadon elvihető” tárgyaknak nem voltak képesek ellenállni.
Utcakép áramszünet után
Az italt, ruhát, bútort és elektromos készülékeket árusító boltok kirakatait és ajtóit pillanatok alatt betörték, s mindent elvittek, ami mozdítható volt (ismeretlenek még ötven vadonatúj Pontiac autót is meglovasítottak), amit pedig nem bírtak el, azt összetörték vagy felgyújtották. Sok esetben a rablókat is kirabolták, a viták rendezésekor a fegyverek is szóhoz jutottak. A rendőrökre és tűzoltókra átlagos napi munkájuk többszöröse hárult, a tűzoltók hatszor annyi hívást kaptak, mint egyébként. Más környékeken viszont a polgárok összefogtak, megvédték értékeiket, ha kellett, erőszakkal is, önkéntesek irányították a forgalmat, vizet és élelmet osztogattak.
A „rémület éjszakája” után reggelre az utcák háború sújtotta övezetre hasonlítottak. A végeredmény 1616 kirabolt, összetört üzlet, 1037 alkalommal riasztották a tűzoltókat, 3776 embert tartóztattak le, közülük 110-et el is ítéltek, de meglepő módon a sötétség leple alatt csak egyetlen gyilkosság történt: egy tizenhét éves fiút öltek meg. Az anyagi károkat csaknem egymilliárd dollárra becsülték, a huszonöt óra alatt 44 tűzoltó és 558 rendőr sérült meg.
Kifosztott boltok
Az áramszünet egyetlen kedvező hozadéka a kilenc hónappal későbbi baby-boom volt. Az áramszolgáltatás július 14-én este fél tizenegyre állt helyre. A város alacsony kamatú kölcsönnel igyekezett segíteni a komoly károkat szenvedett bolttulajdonosokon, de a történtek hatására számos üzlet végleg bezárt vagy más környéken nyitott ki újra. Az események ráirányították a figyelmet a város anyagi és társadalmi gondjaira, a faji és anyagi egyenlőtlenségekre, az alsóbb rétegek romló helyzetére.
Az 1965-ös áramszünet után a mérnökök igyekeztek megakadályozni, hogy az egész hálózatot magával rántsa egy kieső körzet, de a fejlesztések ellenére ez nem sikerült, mert nem számoltak az időjárással és az 1977. évi gazdasági válsággal. Hasonló léptékű áramkimaradás 1996. augusztus 11-én volt ismét az Egyesült Államokban, amikor kilenc nyugati államban tíz órán keresztül negyvenmillió ember maradt elektromosság nélkül, és sokan azt hitték, hogy kitört az atomháború. 2003-ban majdnem két napra több mint ötvenmillió ember maradt áram nélkül Kanada és az USA legsűrűbben lakott részein.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
