Soros György állhat az olasz hírhamisítási botrány hátterében

Az olasz Corriere della Sera főszerkesztő-helyettesét hírhamisítással vádolják. A lap brüsszeli tudósítója szerint rendre hamis információk jelentek meg tavaly arról, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít a római kormány ellen a költségvetés miatt. Pedig akkor már lehetett sejteni, hogy lesz megegyezés.

Fubini magyarázkodik, de nem beszél Sorossal való viszonyáról – ezzel a címmel jelentetett meg tényfeltáró cikket az olasz La Veritá. A lap az egyik legnevesebb olasz napilapnál, a Corriere della Serial kirobbant hírhamisítási ügy főszereplőjének Soros Györgyhöz fűződő viszonyáról ír.

A Corriere della Serial brüsszeli tudósítója robbantotta ki a botrányt, amikor szilveszter napján levelet írt a lap vezetésének arról, hogy a főszerkesztő-helyettes, Federico Fubini rendre hamis információkat közöl vezércikkeiben, amikor azt írja, hogy az Európai Bizottság mindenképpen kötelezettségszegési eljárást indít a római kormány ellen a költségvetés miatt.

A tudósító szerint erről akkor is kész tényként írt, amikor már Brüsszelben újabb esélyt adtak a megegyezésre, és egyre biztosabbá vált, hogy nem lesz ilyen eljárás.

Hírdetés

Végül nem is lett ilyen eljárás. A bizottság elfogadta a 2019-es olasz költségvetést. Nem kizárt azonban, hogy az olasz pénzpiacokra hatással lehettek a Corriere főszerkesztő-helyettesének írásai. Emiatt 30 olasz szenátor indítványt nyújtott be a miniszterelnökhöz, hogy indítsanak ügyészségi vizsgálatot, nem okozott-e gazdasági kárt az újságíró dezinformációs kampánya, amelyet nem kizárt, hogy Soros György rendelhetett meg.

A beadvány ugyanis kitér arra, hogy Federico Fubini a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány Európai tanácsadó testületének tagja.

Az olasz európai parlamenti képviselő, Mario Borghezio pedig az Európai Parlamentben is felvetette, hogy információi szerint Soros György éppen az olasz költségvetés elutasítását kérte az Európai Bizottság első alelnökétől, Frans Timmermanstól, amikor november végén találkoztak.

Ez ugyanis olyan helyzetbe hozta volna az olasz államkötvényeket, hogy egy – mint fogalmazott – jól informált spekuláns kezére játszotta volna az állampapírokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »