Sommelier tanfolyam indul a párkányi Borok Házában. Még lehet jelentkezni.

Sommelier tanfolyam indul a párkányi Borok Házában. Még lehet jelentkezni.

Az akkreditált képzés január 30-án kezdődik, öt hétig tart és vizsgával végződik a Magyar Sommelier Szövetség és a CEWI égisze alatt. Helyszíne a párkányi Borok Háza, szervezője a Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulás.

Geönczeöl Attilától a Szlovákiai Magyar Borászok Szövetségének elnökétől megtudom, ilyen képzést már ősszel is indítottak, akkor a Karvai Szakközépiskola kapcsolódott bele.

Most olyan hallgatókat várunk, akik a vendéglátásban dolgoznak, valamint borászokat, akik a borturizmus jegyében fogadják a vendégeket. A huszonévestől a hatvanévesig van már jelentkező, a legtöbben a környékről és Esztergomból érkeznek, de jönnek a Csallóközből is. A maximális létszám 30-35 fő. A tanfolyam támogatott”

Hírdetés

– emelte ki a szervező.

Hozzáfűzte, minden héten lesz egy egésznapos képzés, amely átfogó képet ad a hallgatóknak a világ és a Kárpát-medence borvidékeiről, a bor és étel párosításáról, a borpincér eszközeiről, az italok tárolásáról, a választék kialakításáról, az itallapról és sok egyébről. A borkóstolás a tanfolyam szerves része lesz. A képzéshez hozzátettek még szőlészeti és borászati programokat, melyek főleg a borászok számára lényegesek.

Számunkra az is fontos, hogy a Borok Háza személyzete is megkapja ezt a végzettséget”

– tette hozzá az elmondottakhoz Geönczeöl Attila.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »