Milyen esélyei vannak egy kezdő zenekarnak Izlandon? Erről és a feltörekvőkre leselkedő buktatókról is beszélgettünk a szigetország egyik legtehetségesebb zenészével, Sóleyjal.
Sóley Stefánsdóttir, művésznevén csak simán Sóley Izland egyik legfelkapottabb zenésze manapság. Ha picit plasztikusan fogalmaznék, Björk után a szigetország egyik legjobb exportszemélyisége. A Reykjavíkban dzsesszzongora szakot végző és így a klasszikus zenében is utazó fiatal lány 18 sem volt, amikor 2006-ban csatlakozott a Seabear (Tengeri medve) elnevezésű izlandi folk-indie zenekarhoz, s később szólókarrierbe kezdett, és saját, klasszikus zongoradarabjaiból is adott ki albumot.
Sóley néven eddig két nagylemezzel jelentkezett: 2011-ben We Sink (Süllyedünk), majd idén Ask the Deep (Kérdezd a mélységet) korongokkal érkezett. Aki pedig szereti a picit sötét, ám elgondolkodtató szövegekkel operáló, zongorahangzásra épülő popzenét, annak az izlandi zenész igazi csemege.
Külön érdekes, hogy a fiatal leányzó külföldön, így például Közép-Európában népszerűbb, mint saját szűk pátriájában. Mi is egy telt házas koncertje előtt értük el nemrég az A38 Hajón, ahová az új albumának turnéja révén érkezett. S ha már beszélgettünk, naná, hogy a feltörekvők s az izlandi kezdő bandák lehetőségeiről, a felmerülő buktatókról faggattuk őt. Előtte természetesen anyanyelvén köszöntötte a titánok lelkes közönségét is.
Sóley – Ígéretes Titánoksóley :) <3 az izlandi énekesnő tök jó fej és olvasóinkat is anyanyelvén üdvözli <3—sóley :) <3 the icelandic singer is awesome & she welcomes our readers on her mother tongue <3Posted by Ígéretes Titánok on Friday, December 25, 2015
– Izland valahogy mindig is úgy él az emberben, hogy ott pezseg a könnyűzenei élet. Mi a helyzet manapság? Nálatok miképp tudnak érvényesülni a kezdő, feltörekvő zenekarok?
– Izlandon más a helyzet, mint például Budapesten vagy egyéb nagyvárosban, mivel a szigetünk teljes lakossága alig negyede mondjuk a ti fővárosotokénak. Ezért első körben azt mondanám, sokkal könnyebben tudnak bizonyos szempontból érvényesülni, egyszerűbb mondjuk elintézni egy interjút. Ugyanakkor szerintem ezért nehéz is összehasonlítani a lehetőségeket…
– Nem is ezért kérdeztem. Csak, ugye, látjuk, hogy ma annak ellenére sokaknak sokkal nehezebb érvényesülni, mint mondjuk volt az 1990-es években, hogy mindenkinek rendelkezésére állnak az internet adta csatornák, zene- s videomegosztók, közösségi portálok.
– Ez tökéletesen így van. Ma tényleg sokszor nehezebb áttörni, mert nagy a választék. Mindenki tölti fel a zenéit a világhálóra. Mégis úgy gondolom, ha valaki valamilyen újdonságot, egyedi hangzást, látásmódot hoz, és természetesen kemény dolgozik ezért, az megtalálja a közönségét.
– Ezek szerint akkor Izlandon a közönség figyeli az új hangokat, követi az eseményeket?
– Izlandi zenekarok esetében sokszor előfordul, hogy a helyiek akkor kapnak észbe, amikor az adott előadó, banda már külföldön ismertebbé vált. Itt vagyok például én. Engem kábé nem ismer senki otthon, miközben telt házas koncertet adok itt, az A38-on is. Ez kész őrület! Mivel nem nagyon játsszák a dalaim otthon a rádiók, ezért nem is igen ismernek. No jó, persze tudják, hogy ja, te vagy Sóley, de mindössze ennyi. Ez vicces, de elvagyok vele.
– Hogyan lehet ez? Mármint miközben Nyugat- és Közép-Európában ilyen népszerű vagy, addig saját hazádban alig ismernek?
– Az a helyzet, hogy egy átlag izlandi nemigen hallgat például Björköt, mert túl fura nekik a zenéje. A többség nálunk is az unásig ismételt számokat nyúzza, s ugyan vannak, akik a kísérleti zenékre gerjednek, de azért ez nem általános.
– Akkor ezek szerint a rádiós lejátszás kulcsfontosságú lehet?
– Igen. Egy átlagos izlandi zenefogyasztó számára mindenképp.
– Közép-Európában is érződik, hogy a könnyűzenét óhatatlanul is rengeteg külső hatás éri innen-onnan a nagyvilágból. Főleg Nagy-Britannia és az Egyesült Államok irányából. Hogy áll ez Izlandon?
– Ez nálunk is abszolút érződik. Mivel mi egy olyan szigeten élünk, ami Európa és Amerika között fekszik félúton, ezért mindkét irányból érnek minket is hatások. Mégis azt mondanám, az izlandi bandák a saját útjukat, hangzásukat keresik, s nem egy brit vagy amerikai csapat klónjai. Én is azt szeretem, ha egy formáció egyedi hangzást hoz, új dolgot tesz le az asztalra.
– Ha egy picit rád fókuszálunk, tudom, nehezen összehasonlítható, de szólóban vagy egy zenekarban könnyebb érvényesülni, bemutatni, promótálni a zenéd?
– A szólóra jobban kell koncentrálnom. A zenekarban még fiatalabb voltam, s ha fogalmazhatok így, a buli hajtott. Ha tehát erre gondolok, jobban kell törődnöm a saját anyagaimmal.
– Érdekel, hogy hogyan állsz az ingyenes letöltésekhez? Támogatod, netán ellenzed a dolgot?
– Ez nehéz, főleg, mert minden gyorsan változik. Mondhatja az ember, hogy csináljuk régimódin: adjunk el CD-ket, lemezeket, miegymás, de az idők változnak. Azt hiszem, az előadóknak meg kell békülniük ezzel, mert nehéz harcolni a jövővel. Azt is fontosnak tartom, hogy a fiatalabb generációknak talán picit jobban kellene tisztelniük az előadókat. Mert ezzel a nagy ingyenes letöltéssel azt hiszik, hogy a zene úgy nő, mint a fa, s a dalok egy éjjel alatt stúdiókészek lesznek. Közben nagyon nem! Elképesztő munka áll egy-egy anyag mögött, amit tisztelni kellene.
– Ezen a nyomvonalon maradva, a Radiohead frontembere, Thom Yorke nemrég azzal kavarta fel az állóvizet, hogy igen brutálisan nekiment a YouTube-nak, mondván, a videomegosztó egy csomó pénzt keres, miközben a szerzők ebből alig látnak viszont valamit. Mi a véleményed erről? Nálad hogy van ez?
– Hm, nekem is van olyan dalom a YouTube-on, ami 20 milliós nézettség felett jár, s látod, mégsem vagyok milliomos…
– Haha! Komolyan nem kapsz érte szinte semmit?
– Hát, kapok valami 0,000… eurócentet lejátszásonként, de ez őrülten kevés. Egy csomó megosztón kérnek havidíjat a felhasználóktól, miközben ebből maga az előadó szinte semmit sem lát. Többet kéne visszaosztani a szerzőknek, hogy ne érezzék már magukat olyan nyomorultnak. Főleg, hogy nekünk is ki kell fizetnünk a számláinkat. Ezért roppant kellemetlen, hogy más lehetőségek után kell néznünk, hogy némi forrást kapjunk az alkotómunkánkért.
– Pont ezért kérdeztem. Mert azt látjuk, hogy még így is oltári nehéz feladata van egy feltörekvő csapatnak, mialatt az „ipar” többet rak zsebre, mint ők maguk.
– Igen. Valóban furcsa, ahogy a világ így darabokra hullott, és azt látjuk, míg egyes bandák tök jól profitálnak az egészből, jól tudnak érvényesülni, addig sok tehetség kallódik. Ez szomorú. De bízzunk a legjobban, hisz annyi jó zene vesz minket körbe a világon.
Érdemes követni minket Facebookon, Tumblren és Instagramon is.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »