Néhány nappal ezelőtt a Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilm producere, Skrabski Fruzsina arról írt közösségi oldalán, hogy előtte is ismeretlen szlovák történészek folyamatosan szabotálják a hiánypótló alkotás nemzetközi megjelenését. Skrabski interjúnkban elmondta, Szlovákia már hivatalos, diplomáciai úton is tiltakozik a Ligetfalunál és a morvaországi Přerov mellett történt tömeggyilkosságokról készült dokumentumfilm miatt, magyarországi külképviseletük például megpróbálta elérni, hogy a filmet kivegyék a Magyar Mozgókép Fesztivál programjából.
Bizonyára mások is megkérdezték már, de jó kiindulópontja lesz a beszélgetésünknek, Ön hogyan találkozott először a Ligetfalui tömeggyilkosságok történetével?
Az ötlet nem az enyém, ráadásul producerként az alkotófolyamatokban nem is vettem részt, az én feladatom az volt, hogy előteremtsem a megfelelő anyagi hátteret. A témát Udvardy Zoltán újságíró, a film társrendezője hozta, aki sok évvel ezelőtt találkozott az egyik áldozat testvérével, tőle hallott a táborokról. Zoltán akkor elraktározta magában a történetet, ő keresett meg a film ötletével, amit a Magyar Mecenatúra Program is igen értékesnek talált. A másik rendező, Géczy Dávid pedig úgy jött a képbe, hogy kellett valaki, aki komoly filmes tapasztalatokkal rendelkezik, Zoltán ugyanis elsőfilmes újságíró, Dávid viszont tapasztalt rendező.
A film már jó másfél évvel ezelőtt elkészült, a magyar közmédiában már tavaly télen megjelent. Érkezett korábban bármiféle reakció a szlovák fél részéről?
Amikor a film megjelent, nem volt. Egy szlovák történész is interjút adott nekünk, benne volt a filmben. Bár eleinte nagyon készségesen és barátságosan viselkedett, tetszett neki az alkotás, viszont a megjelenés előtt nem sokkal kérte, hogy vágjuk ki őt a filmből.
Miért?
Nem tudom, csak sejteni vélem. Mi azt gondoljuk, felrótták neki, hogy miért szerepel ebben a filmben, de hangsúlyozom, biztosat nem tudunk. Ő nem indokolta meg a kérését.
Ez volt az első érdekes szlovákiai jelenség, aztán sokáig semmi. Megjelent egy történészi cikk is a filmről, már abban elhangzottak olyan kritikák, amiket mi abszolút nem tartottunk megalapozottnak, ezekre reagáltunk is.
Olvastam a szlovák sajtóban megjelent cikkeket. Nagy részük olyan állításokkal vitatkozik, amelyeket az alkotók nem is mondanak. Felróják például, hogy tízezres áldozatszámról beszélnek, holott ilyesmi nincs a filmben.
Pont ezért nem is foglalkoztunk sokáig ezekkel a kritikákkal, Szabó József, a filmben megszólaló egyik történész, válaszcikkben reagált a történészkritikára, de az egy történészvita volt, rendben is van. Aztán amikor a szlovákiai Edufilm Fesztiválon megnyertük a fődíjat, hirtelen változás állt be. Kaptunk egy levelet a fesztivál főszervezőjétől, hogy idézőjeles történészek, ő fogalmazott így, nem én, megkeresték őt azzal, hogy hamis a filmünk. A fődíjat ugyan nem kérték vissza, de azt a lehetőséget, hogy a filmet Szlovákia összes felsőoktatási intézményében oktatási segédanyagként használják, elvették tőlünk. Erre mi írtunk egy nagyon részletes, szlovákra és angolra lefordított választ a minket ért kritikákra. Történészi és filmes szempontból is reagáltunk.
Volt ennek valami visszhangja?
Nem sok. Beneveztünk egy másik szlovák filmfesztiválra is, ahonnan egy hónap leforgása alatt jött két levél. Előbb az, hogy beválogatják az alkotásunkat a versenyprogramba, majd néhány héttel később egy másik, amelyben közölték, hogy mégsem indulhatunk el a versenyen. Nekik is elküldtük ugyanezt a választ, nem volt foganatja. Ugyanígy jártunk egy prágai fesztivállal is, betettek, majd kivettek minket. Később jöttem rá, hogy az én Facebook-omat nézik ezek az idézőjeles történészek.
Ha kitettem, hogy valahova beválogattak minket, akkor jött a feljelentés, majd a levél, hogy kikerültünk a versenyprogramból.
Önt vagy bármelyik alkotót megkeresték a „feljelentgetők”?
Nem, fogalmunk sincs, hogy kicsodák. Szerencsére nem mindenhová ért el a kezük. Egy krakkói filmkönyvtár például beválogatta a filmünket és a ma induló Magyar Mozgókép Szemle versenyprogramjában is ott vagyunk, bár a „jóakaróink” itt is próbálkoztak.
Egy magyar filmfesztiválon?
Igen, mit ad Isten, ezt pont kiírtam a Facebook-oldalamra, gondoltam, egy magyar fesztiválon nem lehet probléma. Néhány napja viszont kiderült, hogy a Filmakadémia elnökét diplomáciai úton, hivatalosan megkeresték azzal, hogy vegyék ki a programból a Népirtás Pozsonyligetfalun-t, mert micsoda dolog az, hogy egy ilyen történelemhamisító filmet akarnak díjazni.
Muszáj megkérdeznem, honnan érkezett a tiltakozás?
Maradjunk annyiban, hogy Szlovákia magyarországi külképviseletének legmagasabb szintjéről.
Kikerültek végül a programból?
Természetesen nem. Mivel a film a Magyar Mecenatúra Program támogatásával, állami finanszírozásból készült, keresztülment egy igen komoly minőségbiztosítási eljáráson, tehát a Szemle kiírásának teljes mértékben megfelel.
Mivel indokolta kérését a szlovák külügy?
Amennyire tudom, fő problémájuk a népirtás kifejezéssel volt. Erre csak azt tudom mondani, hogy az alkotók szellemi, művészi szabadsága a címválasztás, ez nem egy hivatalos történészi állásfoglalás. Ettől függetlenül a Holokauszt Emlékközpont által használt népirtás-definíció pontosan ráilleszthető ezekre az eseményekre. Nagyon érdekes egyébként, hogy a csehek mennyivel készségesebbek voltak a munkánk során, ők képesek szembenézni saját múltjukkal, sajnálom, hogy Szlovákia még nem jutott el idáig. Mi egy történelmi eseményt szerettünk volna a valósághűen feldolgozni, amelynek német, magyar és szlovák áldozatai is voltak, az ő fájdalmukat mutatjuk be. Hogy ebből miért kell diplomáciai ügyet csinálni, nem tudom.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
