Šimkovičová szerint a melegek miatt nem születik elég gyerek

Šimkovičová szerint a melegek miatt nem születik elég gyerek

Šimkovičová szerint a melegek miatt nem születik elég gyerek Mészáros Richárd2024. 07. 07., v – 19:42

Az Emberi Jogi Intézet (IĽP) feljelentést tett Martina Šimkovičová kulturális miniszter ellen. Peter Weisenbacher, az intézet elnöke szerint a tárcavezető egy nemrégiben megjelent interjúban melegellenes kijelentéseket tett. Šimkovičová visszautasította a vádakat, úgy gondolja, nem követett el semmilyen törvénysértést.

Az IĽP képviselői a Főügyészséghez fordultak a kulturális miniszter topky.sk hírportálnak adott interjúja miatt, amelyben azt mondta, Európa kihalófélben van, nem születnek gyermekek, amiért az LMBTQ-közösség túlzott nyomása a felelős. Hozzátette, furcsának tartja, hogy ez éppen a „fehér faj” esetében történik. 

Hírdetés

Weisenbacher megdöbbentőnek nevezte, hogy közel két évvel a Vár utcai kettős gyilkosság után – mely során két meleg férfit öltek meg a nemi identitásuk miatt – egy kormánytag ilyen dolgokat mond. „A közszereplők azon kijelentései, amelyeket csakis gyűlöletbeszédnek lehet nevezni, tovább szítják a homofóbiát, a rasszizmust és az antiszemitizmust. Sajnos a szörnyű támadás óta tudjuk, hogy a szavaktól már nincsenek is olyan messze a tettek” – fogalmazott az IĽP elnöke, hozzátéve, a homofóbia terjesztése ugyan még mindig nem törvénytelen Szlovákiában, a rasszista kijelentések azonban igen, ezért bízik abban, hogy a hatóságok fellépnek Šimkovičová ellen. „A rasszizmus és antiszemitizmus támogatásának Európában 2024- ben már nincs mit keresnie. Tudjuk, hogy a múltban hová vezettek ezek a tendenciák. Felszólítjuk a kulturális minisztert, hogy azonnal mondjon le” – mondta Weisenbacher. Az IĽP jogászai szerint a tárcavezető kijelentései eleget tesznek a nemzet- és fajgyalázás bűncselekményének, amelyet a közszereplők esetében kettőtől öt évig tartó szabadságvesztéssel büntethetnek.

A kulturális minisztérium sajtóosztálya visszautasította az IĽP által megfogalmazott vádakat. Szerintük Weisenbacher kijelentései kétségbe vonják a miniszter szólásszabadsághoz való alkotmányos jogát. Az intézet által bemutatott jogi elemzést minősíthetetlennek nevezték, amellyel szerintük befolyásolni akarják a közvéleményt. „Elfogadhatatlan, hogy egy alkotmányos tisztségviselő üldözött vad legyen, akit különböző, külföldi befektetők által támogatott civil szervezetek próbálnak levadászni, csak azért, mert kifejti a szabad véleményét, amely senkit sem sért vagy aláz meg” – olvasható a tárca közleményében. Hozzátették, Šimkovičová egy erős empátiával rendelkező személy, aki nem sértett semmilyen törvényt, ezért jogi lépéseket fontolgatnak az IĽP ellen a kulturális miniszter személyes integritásába való indokolatlan beavatkozás miatt. 

(nar, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »