Sikkasztott a „Patkány”: meglopta munkaadóját a több tízmilliós Mercedes-szel furikázó Iregszemcsei jegyző férje, a bíróság jogerősen megállapította bűnösségét

Sikkasztott a „Patkány”: meglopta munkaadóját a több tízmilliós Mercedes-szel furikázó Iregszemcsei jegyző férje, a bíróság jogerősen megállapította bűnösségét

Sikkasztott a „Patkány”: meglopta munkaadóját az Iregszemcsei jegyző férje, a bíróság jogerősen megállapította bűnösségét

10 ezer eurót – mintegy 2 millió 600 ezer forintot – sikkasztott 2009-ben Andráskó Péter, aki 2014 októberétől tagja volt Simontornya város önkormányzati képviselőtestületének, közmegbízatásáról azonban 2017 júliusában – indoklás nélkül – lemondott. A férfi bűnösségét négy hónappal korábban, 2017. március 24-én állapította meg jogerősen a bíróság. Andráskó Iregszemcse község 33 éves jegyzőjének, a több tízmillió forint értékű, hófehér Mercedes AMG-vel furikázó dr. Marinka Nikolettnek a férje.

Dr. Marinka Nikolett luxusautója a polgármesteri hivatal épületének parkolójában

Ahogy arról a Privatkopo.hu korábban beszámolt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2017-ben végrehajtást indított Andráskó Péterrel szemben, mivel – magánszemélyként – 131 millió 785 ezer forint adótartozást halmozott fel.  A férfi több gazdasági társaság „elborításában” is érintett volt, az egyik cég 100 millió forintot meghaladó adótartozással került felszámolásra, úgy, hogy nem sokkal azt megelőzően egy szerb állampolgár nevére íratták át a „kibelezett” vállalkozást.

Az „üzletember” zűrös cégügyeiről ebben a cikkben írt a bűnügyi portál:

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=drmarinkaandrasko&MN=Joghalo&LN=Hungarian

Hírdetés

„Patkány. Ez Andráskó gúnyneve” – mondta a Privatkopo.hu-nak a férfi korábbi munkaadója, akit 2009 elején lopott meg Iregszemcse település jegyzőjének jelenlegi férje. „Az egyik cégemnél adtam neki munkát, futárként dolgozott nekem. Két alkalommal bíztam meg azzal, hogy menjen ki Szlovákiába és fizessen be az egyik üzleti partnerünk bankszámlájára 10-10 ezer eurót” – magyarázta a vállalkozó.

Andráskó mindkétszer útnak is indult, azonban a megadott számlára az első alkalommal csak 8 ezer, a második esetben pedig mindössze 2 ezer eurót fizetett be. A többit – összesen mintegy 2 millió 600 ezer forintnyi eurót – zsebre vágta. „Azt tudtam, hogy folyamatosan anyagi gondjai voltak, gyakorlatilag a cipője mellett járt, de arra álmomban sem gondoltam, hogy meglop” – jegyezte meg az egykori munkaadó, aki feljelentette „megtévedt báránykáját”.

Andráskót bűnügyi őrizetbe vették. „Olyan dolgokról kezdett mesélni a nyomozóknak, amelyekről nem is kérdezték, úgy énekelt a rendőröknek, akár egy dalos madárka. Mondom, patkány. Így nevezik őt” – tette hozzá a meglopott cégvezető.

A bíróság első fokon, nem jogerősen bűnpártolás bűntettében, sikkasztás bűntettében, valamint sikkasztás vétségében mondta ki bűnösnek Andráskó Pétert, ezért őt 10 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, valamint a sikkasztással szerzett vagyon elkobzására ítélte.

A másodfokon eljáró bíróság ugyancsak megállapította a vádlott bűnösségét, azonban úgy ítélte meg, hogy a büntetés akkor is eléri célját, ha a férfit 2 év próbára bocsátja. A próbára bocsátás a feltételes elítélésnek az a változata, amikor a bíróság megállapítja az elkövető büntetőjogi felelősségét, de a büntetés kiszabását elhalasztja. Ez az intézkedés ugyanazt a célt szolgálja, mint a büntetés. Ezt azonban nem közvetlen büntetőjogi hátránnyal, hanem annak kilátásba helyezésével teszi.

Andráskóról többen azt mondták a Privatkopo.hu-nak, hogy az elmúlt években Zimányi Árpád környezetében tevékenykedett. Zimányi egyik cége a drogbotrányoknak köszönhetően hírhedté vált O.Z.O.R.A. Fesztivál szervezője, lebonyolítója. „2012-től kezdődően több céget is alapítottak Árpi pénzéből, amelynek Andráskó lett az ügyvezetője. Péter mindig híján volt a pénznek, soha nem volt „eleresztve”, ezért odacsapódott valamelyik tehetős vállalkozóhoz, hogy éhen ne haljon” – mesélte a bűnügyi portál egyik forrása.

A 2012-ben és 2013-ban alapított társaságok közül már csak egyetlen működik, az AP&A Investment Kereskedelmi Kft.

(folytatjuk)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »