Sikeresnek bizonyult a Közút „hadművelete”

Sikeresnek bizonyult a Közút „hadművelete”

A Magyar Közút november közepétől január végéig több mint 300 tonna meleg- és hidegaszfaltot dolgozott a burkolatba Győr-Moson-Sopron megye úthálózatán. A téli munkálatok a technológiából adódóan nem tartósak, elsősorban a balesetek megelőzését szolgálják.

Veszélyes, sokszor alattomosan megbújó úthibák télen a keréknyomban alakulnak ki. Az állandó hőingadozás miatt a fagyás–olvadás–fagyás folyamatosan gyarapítja a gödröket. Nehezíti az útkezelők dolgát, hogy melegaszfalt hagyományosan december 20-ig kapható, és egészen március végéig zárva tartanak az aszfaltkeverő telepek – írja a Kisalfold.hu. Januárban és februárban – jobb híján – tehát hidegaszfaltot használnak a szakemberek.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint az ország legforgalmasabb útszakaszán, az M1-es autópályán már ősszel készültek a télre. A sztráda Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán 71 tonna melegaszfaltot terítettek szét megelőzés gyanánt. A „hadművelet” sikeresnek bizonyult: januárban mindössze 1 tonna hidegaszfaltot használtak el az M1-esen. Ez klasszisokkal kisebb mennyiség, mint amire tavaly volt szükség, igaz, az útépítők sokat javították az M1-es autópályát az elmúlt években, jegyzi meg a megyei hírportál.

Tűzoltás és megelőzés

Hírdetés

Azt a szakemberek sem titkolják, hogy a hidegaszfaltos kátyúzás inkább tűzoltás, mintsem minőségi megoldás. A tapasztalatok alapján ugyanakkor a hidegaszfalt bevetése az esetek 90 százalékában megállja a helyét. Az utak bírják azt a két-három hónapot, ameddig a melegaszfaltot keverő telepek újra nyitnak. Most az a fő cél, hogy a baleseteket megelőzzék.

Összesen 55 tonna hidegaszfalt került január végéig a Győr-Moson-Sopron megyei úthálózatra, de a korábbi évek tapasztalatai szerint március végéig még legalább 100 tonnára szükség lesz a régióban.

Hozzáteszik: amennyiben méretes kátyút észlelünk és az érintett útszakasz a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe tartozik, a következő elérhetőségeken lehet bejelenteni: 96/819-410, [email protected]. Azt, hogy adott útszakasz a Magyar Közút kezelésébe tartozik-e, ingyenes regisztrációt követően a kira.gov.hu oldalon tudjuk megnézni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »