Sepsi OSK-győzelem magyarellenesség közepette (Labdarúgás, SuperLiga)

Sepsi OSK-győzelem magyarellenesség közepette (Labdarúgás, SuperLiga)

A Sepsi OSK pénteken végig uralt találkozón, Mario Rondón duplájával magabiztos győzelmet aratott a vendég FC Petrolul ellen a SuperLiga 18. fordulójának nyitómérkőzésén. Az első játékrész alatt a vendég ultrák többször is magyarellenes rigmusokat skandáltak, provokálták a hazai szurkolókat, majd a rohamcsendőrökre is szükség volt, mert a fanatikusok próbálták letépni a kerítést.

Cristiano Bergodi legénysége a kezdő sípszótól kezdve bátran játszott, bár a mezőnyfölénye az első félórában kevés helyzetet hozott. Adnan Aganović veszélyeztett először, viszont a bal alsó sarok irányába tartó lövését Octavian Vâlceanu fogta. A 16. percben tehetetlen volt a vendégek kapusa, ugyanis Aganović pontos beadásából az érkező Mario Rondón védhetetlenül a bal felsőbe fejelt (1–0). A sepsiszentgyörgyi csapat a folytatásban szintén többet birtokolta a labdát, aztán a 33. percben Marius Ștefănescu próbálkozott a tizenhatos vonaltól, azonban a hálóőr védeni tudott. Ezt követően a 38. percben a Petrolul is összehozta első lehetőségét, ám Gheorghe Grozav közelről kevéssel a kapu mellé fejelt. A szünet előtt kétszer is növelhette volna a házigazdák előnyét Cosmin Matei, akit Félix Mathaus szerelt a lövés pillanatában, majd a középpályás szándékosan kigurította a labdát a pályáról, amikor látta, hogy Vâlceanu a lábát fogva fekve maradt a földön.

A második félidőben nem változott a játék képe, a háromszéki együttes támadásban maradt, Aganović szabadrúgását még védte Vâlceanu, viszont az 56. percben már tehetetlen volt, mivel Pavol Šafranko passza után Rondón lefordult védőjéről és a jobb alsóba továbbított (2–0). Nem sokkal később Ștefănescu beívelését követően Tamás Márk fejese a keresztlécet súrolva fölé ment. A 66. percben Matei ismét ziccerbe került, ezúttal kicselezte a hálóőrt, a védők között pedig a kapuba gurított, ám a videóbíró les miatt érvénytelenítette a találatot. A hajrában a Petrolul szépíthetett volna, kiugratás után Grozav került helyzetbe, de Andres Dumitrescu az utolsó pillanatban mentett. A ráadásban tovább rohamozott a székelyföldi gárda, Dumitrescu lövésébe Georgi Pasov vetődött bele, Aganović lehetőségénél pedig Fernando Huja a gólvonalról mentett. A közvetlen rivális legyőzésével a Sepsi OSK fontos lépést tett a felsőházi rájátszást jelentő helyek felé.

SuperLiga, alapszakasz, 18. forduló: Sepsi OSK–FC Petrolul 2–0 (1–0).

Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 3000 néző. Vezette: George Cătălin Găman (Craiova). Sepsi OSK: Niczuly – Aganović (Ciobotariu, 90+4.), Niňaj, Tamás, Dumitrescu – Rodríguez, Păun, Matei (Achahbra, 90+4.) – Ștefănescu, Šafranko, Rondón (Varga, 64.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Petrolul: Vâlceanu – Mathaus (Ivanovszki, 60.), Meijers, Huja – Borța (Pasov, 46.), Dumitriu (Cebotaru, 60.), Seto, Jair, Țicu – Grozav (Manzala, 86.), Cioiu (Budescu, 46.). Vezetőedző: Nicolae Constantin. Gólszerző: Rondón (16., 56.). Sárga lap: Niňaj (75.), Ștefănescu (89.), illetve Mathaus (52.).

A táblázat:

1. Farul                        12        4            1        32–13  40

2. Rapid                       10        2            5        20–14  32

3. CFR                          10        1            4        26–15  31

4. Craiova                      9        3            4        20–16  30

Hírdetés

5. Hermannstadt         7        5            4        19–14  26

6. Petrolul                     8        2            8        17–20  26

7. Sepsi OSK                 7        4            7        28–14  25

8. FCSB                          6        5            4        23–21  23

9. Voluntari                   5        5            7        13–17  20

10. Argeș                       6        2            9        13–25  20

11. Târgoviște               5        4            7        20–21  19

12. Botoșani                  4        7            5        14–21  19

13. Kolozsvár                4        5            8        12–18  17

14. U Craiova                4        4            9        17–21  16

15. Arad                         4        4            9        15–23  16

16. Mioveni                   1        5          11        10–26    8

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság közel három hétig szünetel, a Sepsi OSK legközelebb december elején az Aradi UTA ellen játszik a Neuman Ferenc Stadionban.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »