A 2025-ös esztendő első vasárnapján, január 5-én este a budapesti Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának elhunyt oktatóiért és hallgatóiért ajánlották fel a szentmisét, amelyet Lovassy Attila, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tudományos rektorhelyettese mutatott be.
Szép hagyománya a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának, és élő példája a közösség megtartó erejének, hogy az egykori piliscsabai campusra járt hallgatókból alakult Pázmányos Emlék Regiszter (PER), azaz az öregdiákok társasága évről évre minden új év első vasárnapján megemlékezik a kar elhunyt oktatóiról és diákjairól.
A szentmise olvasmánya Sirák fia könyvéből hangzott el, a szentlecke pedig Szent Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt leveléből, amelyben az apostol arra emlékeztet:
„Isten bölcsessége a választott nép között lakott” – emelte ki az olvasmány vezérmotívumát szentbeszédében Lovassy Attila, felhívva a figyelmet arra, hogy amikor azt olvassuk, Isten kijelöli választottjai sátrainak helyét, az egyúttal azt is jelenti, hogy felszólítást kapnak arra, hogy sátruk e pillanattól – megszólítottságuk pillanatától fogva – elbonthatatlan legyen. Maradjon mindig az Úr közelében, hogy azt mondhassák: „Dicsőséges nép közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén, s a szentek gyülekezetében megtelepedtem.” (vö. Sir 24,1–4.12–16)
A Szent János apostol evangéliumából felolvasott rész (Jn 1,1–18) pedig hitünk lényegét erősíti meg – mutatott rá Lovassy Attila: „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” Szorosan kapcsolódik mindez a szentlecke (Ef 1,3–6; 15–18) szavaihoz is: „Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden áldásával megáldott minket a mennyekben lévő Krisztus által. Őbenne választott ki a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint, Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.”
Megkaptuk tehát a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy világosságot gyújtson mindannyiunk lelkében. Isten reménységre hívott meg minket – és tette ezt öröktől fogva, hiszen Isten nem az időben létezik. Ez maga a misztérium, a Szentháromság teremtő misztériuma, melyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek csupán egymáshoz való viszonyában különbözik egymástól, s abban, ahogyan mi, emberek megszóltjuk őket.
Sokszor hangzik el a kérdés, mi volt a teremtés előtt. Ez nem a megfelelő megközelítés, hanem korlátaink megnyilvánulása csupán – magyarázta Lovassy Attila, hozzátéve: az időt nehéz megértenünk nekünk, embereknek, hiszen mi magunk az időben élünk, melyben megértésünk is korlátozott.
A szentmise szónoka végül arra biztatta a BTK kötelékéhez tartozó öregdiákokat, hogy világi tudományok művelőikét még inkább tartsák szem előtt azt, hogy a világosság fiaiként mennyire sokat tehetnek az evangelizációért is. Ha ugyanis befogadjuk a világosságot, mi magunk is világítani tudunk. És ez kötelességünk is. Ezért van az, hogy
– mutatott rá Lovassy Attila. – Ehhez pedig sokat hozzátesz a kar ezen hagyománya is, ahogyan az alumni szeretetben megőrzi halottjai emlékét, és hogy lelküket közös imádságban időről időre Isten kegyelmébe ajánlja.
*
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1992-es újraalapítása óta a hallgatók, oktatók és munkatársak közül is sokan eltávoztak már az élők sorából. Voltak, akiknek az élete nagyobb nyilvánosságot kapott (például Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóé, aki a PPKE BTK történelem szakos hallgatója volt), míg mások a csendességet választották. Azonban a bajban, gyászban és örömben egyaránt együtt lélegző közösség mindannyiuk emlékét szeretettel megőrizte. Ennek kapcsán merült fel az igény, hogy az emlékezés pillanatait is közösen élhessék meg mindazok, akik a Pázmány-egyetem, főként a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar kötelékébe tartoznak, hiszen
Végül a covidjárvány és a nyomában járó számtalan veszteség után határozta el Földvári-Oláh Csaba, hogy útjára indítja a kar elhunyt tagjaiért az értük minden év elején bemutatott szentmisék hagyományát.
„Sajnos idén is hosszabb lett a sor: Jelenits István SchP, Käfer István, Bíró Ferenc, Urbán Szabolcs tanár urak, illetve Varga Szilvia, Gálfi Melinda is elment, és egykori pázmányos diákokat is veszítettünk el megrázóan fiatalon: Vermes Róbertet, Polák Gyurit, Szilvai Líviát, Ambrus Mózest…” – sorolja a neveket már a szertartás végén Földvári-Oláh Csaba, a 2020 decemberében alakult, és azóta több mint 3500 tagot PER alapítója, akinek a kezdeményezésére 2022-ben először ajánlottak fel az egyetemi alumni tagjai szentmisét a PPKE BTK kötelékében elhunyt egykori hallgatókért és oktatókért.
„Amikor búcsúzunk, elég felütnünk azt sok száz, sőt ezer emlékmozaikot felvillantó gyűjteményt, amely a piliscsabai campus közel három évtizedének számunkra legkedvesebb, legemlékezetesebb történéseit rostálja egybe – teszi hozzá. (E kötet egyik szerkesztőjét, Sergő Z. András filmes szakembert, újságírót, a Filmtekerecs.hu alapítóját ugyancsak fájóan fiatalon veszítette el a pázmányos öregdiákok közössége – a szerk.)
A tavaly ősszel elhunyt, és a Pázmány bölcsészhallgatói által is oly nagyon tisztelt és szeretett Jelenits István professzor alakját is A campus mi vagyunk című kötet segítségével idézi fel az egyik róla szóló „mozaikkal”: „Egy téli napon vígan elvoltunk az órakezdésre várva, amikor megjelent Jelenits tanár úr elnyűtt bőrtáskájával, hóna alatt megannyi kötettel, majd így szólt: »Elnézést a késésért. Sajnos késve jött a busz. Tudom, ez nem mentség, hiszen be kellett volna kalkulálnom. A tanár dolga, hogy szolgálja a diákot.« Olyan csönd volt, hogy tisztán hallani lehetett, ahogyan mindenki a karóráját kereste a pulcsija ujja alatt. Öt perce kezdődött el a szeminárium.” A jelenethez az alábbi megjegyzést fűzte a Pázmány Emlék Regiszter oldalán az egyetem egy másik oktatója, ami ugyancsak a könyvben olvasható: „Igen, az egész élete szolgálat volt. Soha nem engedte, hogy az egyetemi autó érte menjen a rendházba, és kihozza a campusra. Akár esett, akár fújt, akár fagyott, ő mindig ott állt a buszmegállóban, és várt a buszra. Végtelen alázattal…
Az eseményt kötetlen beszélgetéssel és emlékezéssel zárták a Pázmányos Emlék Regiszter tagjai.
Fotó: Merényi Zita
Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
