A ferences Magyarországi Szentföldi Komisszariátus a Szentföld ügyének előremozdításán, anyagi támogatás gyűjtésén és zarándoklatok szervezésén dolgozik. Tóth Vencel OFM szentföldi komisszárius és Szabó Tünde misszionárius azért indultak útnak, hogy elvigyék a tavaly óta összegyűlt adományokat a szíriai keresztényeknek – adta hírül a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szeptember 10-én.
Az augusztus 26. és szeptember 2. közötti utuk során többek között találkoztak Firas Lutfi OFM damaszkuszi plébánossal, családokat, plébániákat, iskolákat látogattak meg, valamint az anjarai árvaházat. Felkeresték továbbá a Vatikáni Nagykövetséget is katolikus kötelékeink erősítése érdekében. Tünde járt Damaszkuszban és más szír kegyhelyeken is, ahol még mindig beszélik az Úr nyelvét, az arámit, és saját szemével látta a háborús pusztítás nyomait.
„A híradások leginkább a Gázában történő szenvedésekről szólnak, ahol úgyszintén élnek keresztények is; ugyanakkor ne feledjük, hogy a Szíriában élő testvéreknek is nagy szükségük van a segítségnyújtásra, hiszen a háború borzalmai mindmáig éreztetik hatásukat” – olvasható a Magyarországi Szentföldi Komisszariátus honlapján.
Minden ferences rendtartományban – Magyarországon 1902-től – működik önálló Szentföldi Komisszariátus, amelyek élére kötelező kinevezni egy komisszáriust – ezt a posztot jelenleg Tóth Vencel OFM atya tölti be.
Az alábbiakban Szabó Tünde misszionárius beszámolóját közöljük, aki Vencel atyával együtt indult útnak a Szentföldre szánt adományokat átadni.
Missziós utunkat Jordániában, Ammanban kezdtük. A jordán fővárosban felkerestük az itt működő Terra Sancta College ferences iskolát, amelynek igazgatója, Rashid atya egyúttal a Szíriában működő ferences pasztoráció felelőse is. Rashid atya a szíriai szegénység és háború okozta problémák mellett beszámolt a ferences iskolák jelenlegi kihívásairól is.
Ammanban felkerestük a Vatikáni Nagykövetséget is katolikus kötelékeink erősítése érdekében.
Észak-Jordánia egyik különleges katolikus központjában, Anjarában meglátogattuk a helyi árvaházat és plébániát. A Latin Patriarchátus irányítása alatt komoly katolikus infrastruktúra és kiváló iskola működik, magas szintű oktatással, jelentős szerzetesi jelenléttel. Az árvaházban szolgáló nővérek fáradságot nem ismerő munkája még az adott körülmények mellett is szép gyermekkort tud biztosítani az itt élő kicsiknek és nagyoknak. A nővérek napirendje hajnal 5-től kezdődik, és jóval a gyerekek altatása után végződik, s közben mindent megtesznek azért, hogy a gyermekek számára pótolják a pótolhatatlant.
Az út Szíriát érintő – egyik talán legnehezebb – részének kénytelen voltam egyedül nekivágni, mivel a szíriai hatóságok Vencel atya számára nem engedélyezték a belépést. Ahogyan azt már a helyszínen megtudtuk, sajnos ferences testvéreket a szír hatóságok nemritkán utasítanak el, holott Szíria területe a Szentföldön működő Ferences Kusztódia része.
Damaszkusz határában a damaszkuszi ferences plébánia vezetője, Firas Lutfi OFM atya várt, akivel tavalyi magyarországi látogatása során ismerkedtünk meg; ekkortól kezdtünk adományok gyűjtésébe a háborútól sújtott szíriai keresztények megsegítésére. A hívek adományát Firas atya nagy örömmel és köszönettel fogadta, hiszen a helyi keresetek mintegy 50–100 dollár körül mozognak, a havi megélhetés költségei viszont ennek tízszeresére rúgnak, ahogyan azt a családlátogatások során magam is megtapasztaltam.
A ferences templom és kolostor, ahol megszálltam, Damaszkusz óvárosában áll, és a hagyományos egyházi pasztoráción kívül fontos hivatása a helyi katolikus közélet szervezése, a családok támogatása és az oktatásban részt vevők támogatása, de általánosságban a remény életben tartása is, hiszen a munkanélküliség, a kilátástalannak vélt jövő vagy az élelem és infrastruktúra hiánya fel tudja őrölni a helyiek testét-lelkét.
A kolostor mellett ferences könyvtár is működik azon tanulók számára, akiknek otthon nincs lehetőségük tanulni, akár amiatt, hogy túl sokan laknak egy helyiségben, akár amiatt, hogy a gyakran naponta csak egy órára rendelkezésre álló elektromos áramot a családjuk másra használja, vagy mert nincs számítógépük.
Firas atya segítségével Maalúlába is ellátogattam, abba a városba, ahol még mindig beszélik az Úr nyelvét, az arámit, továbbá amelynek legfontosabb búcsújáró helye Szent Tekla temploma. A kegyhely korábban hetente kétezer zarándokokat is fogadott, jelenleg azonban tíznél is kevesebben voltunk.
Maalúla magaslatára felgyalogolva saját szememmel láthattam az egykor szép zarándokszálloda maradványait, amelyet a terroristák kegyetlenül leromboltak. Sok lakóház is félig leégve maradt a városban, részben kihaltan hagyva ezt a területet.
A pusztítások helyén azonban újraindult az élet is: Maalúla másik fontos templomában, amely Szent Sergius és Bacchus tiszteletére épült – s amit Szíria egyik legrégebbi templomának tartanak –, a pusztítás nyomait szinte teljesen eltüntették, és látogatásunkkor a templomban már szíriai diákok népes csoportja tartózkodott. Ugyanakkor a megrázó és értelmetlen rombolás nyomait és az újjáépítést fotósorozat mutatja be a templom előtti téren, s ugyancsak a veszteségekre emlékeztet, hogy az egykori ezeréves, mára elpusztított faoltár helyett új kőoltár, az egykori, felbecsülhetetlen értékű régi ikonok helyett pedig ma csak másolatok díszítik a templomot.
Saidnaya városában a Madonna görög ortodox kegytemplomába is eljutottam, meglátogatva az itteni nővéreket.
Damaszkuszba visszatérve Firas atya kíséretében felkerestem a helyi keresztény egyházak képviselőit és más, itt szolgálatot teljesítő szerzetest, s a helyi cserkészekkel is találkoztam.
A latin közösség számos olyan kihívással szembesül, mint a megfelelő közösségi tér hiánya és a Damaszkuszhoz közel eső táboroztatás megvalósításának nehézségei. A megfelelő ingatlanok megszerzése és azokon a munka elvégzése nemcsak rengeteg anyagi erőforrást, hanem a helyi hatóságokkal való folyamatos egyeztetést, egyezkedést igényel.
A missziós út szíriai részét lezárva nehéz körülmények között, de épségben visszatértem Jordániába, ahol eközben Vencel atya a wahadnehi plébánián végzett látogatást és az ajluni templomban ünnepelte a helyi közösséggel együtt a szentmisét.
Jordániai vendéglátónk és kedves barátunk, Bassam Al Deir atya plébániáján Shatana faluban, ahová jómagam évente ellátogatok misszióba, szintén részt vettünk a helyi latin közösség életében. Bár szinte hihetetlennek tűnik, de egy muszlim településekkel körbevett, kevesebb mint nyolcvanfős és teljes egészében keresztény településen három helyi egyház is működik. Az itteni plébánia munkája a hívek csekély létszáma miatt a környékbeli cserkészet foglalkoztatására és egy keresztény központ kialakítására is fókuszál. A nagy területet magában foglaló plébánián állandóan számolni kell skorpiók és kígyók jelenlétével is az itt szolgálatot végzőknek.
Legvégül Al-Husn városában végeztünk közösséglátogatást, ahol már 1885 óta jelen van a latin egyház komoly infrastruktúrával, továbbá jelentős és vezető szerepet játszik a helyi oktatásügyben is. A Latin Patriarchátushoz tartozó iskola volt a város első középiskolája, és manapság is nagyban hozzájárul a helyi gyermekek továbbtanulási lehetőségeihez.
Hazatérésünk előestéjét már Ammanban töltöttük, Bassam atya édesanyjának vendégszeretetét élvezve, aki nemes példája a keresztény értékrendnek. Sok vesztesége ellenére az immár nyolcvanéves hölgy mindig derűs mosolya a missziós út legnehezebb, leginkább embert próbáló nehézségeit és veszélyeit is feledtetni tudta kedvességével.
A helyi testvérek helyzetének bemutatása és a szent helyek ismeretének terjesztése céljából videósorozatot készítünk, amely röviden összefoglalja, a figyelemfelkeltés erejéig bemutatja a – szintén Szentföldhöz tartozó – missziós területeket. Folyamatosan bővülő csatornánk itt érhető el.
Végezetül köszönettel tartozunk minden kedves hívőnek, akik anyagi áldozatot hoztak, és akiknek adományait sikerült eljuttatni Damaszkuszba. Nagy segítség ez a helyieknek, akik nap mint nap szembesülnek olyan természetesnek tűnő dolgok hiányával, mint az élelem vagy az elektromos áram.
Isten fizesse meg jóságukat!
* * *
A ferences rend a Szentföldön immár több mint 700 éve biztosítja a Római Katolikus Egyház jelenlétét, VI. Kelemen pápa kérésére. Ő azzal bízta meg Assisi Szent Ferenc követőit, hogy viseljék gondját azoknak a szent helyeknek, ahol Jézus Krisztus élt, tanított, kereszthalált szenvedett és feltámadt: a zarándokok fogadása, oktatás, lelkipásztorkodás, valamint a maroknyi kereszténység megmaradásának elősegítése – szükség van az egész világon élő keresztények önzetlen támogatására.
Szöveg és fotó: Szabó Tünde
Forrás: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
