Saját, kiskorú unokáját ejtette teherbe a cigány

Saját, kiskorú unokáját ejtette teherbe a cigány

Saját, kiskorú unokáját ejtette teherbe a cigány

54 éves nagypapája rendszeresen erőszakoskodott a 14 éves lánnyal, aki nem mert szólni senkinek az esetekről, mert az elkövető veréssel fenyegette. A lány ezért meg is szülte gyermekét. A férfi ezt követően is erőszakolta a sértettet, aki végül 2014 novemberében tett bejelentést a gyámhivatalnál a történtekről.

Anyja elhagyta, apja börtönbe került, nagymamája pedig meghalt, így nagypapája egy ideig egyedül nevelte a kiskorú lányt.

Hírdetés

M. L. 2013 nyarán, az iskolai szünet idején kezdett el szexuálisan érdeklődni az unokája, az akkor 14 éves sértett iránt. Bement a lány szobájába és felszólította, hogy „adja oda neki magát”. A sértett nem mert sem sikítani, sem ellenállni, mert a vádlott megfenyegette, hogy megveri. Miután a vádlott korábban többször agresszívan viselkedett mind a sértettel, mind a saját gyermekeivel, ezért a sértett félt nagyapjától és engedett az erőszaknak.

Ezt követően a vádlott folyamatosan, változó rendszerességgel közeledett szexuálisan unokájához, azzal fenyegetve, ha nem teszi meg a dolgot, kárt tesz benne és a saját gyermekeiben is. A sértett hosszúi ideig nem mert beszélni senkinek a vele történtekről.

Mivel a vádlott az együttlétek során nem védekezett, így a sértett teherbe esett és megszülte gyermekét 2014-ben.

Időközben a nagymama meghalt, és mivel a sértett maga is kiskorú volt, a gyámhivatal mindkét kiskorú mellé – a sértett és a csecsemő gyámjául is – a vádlottat jelölte ki. A gyermek születése után két hónappal a vádlott újra közeledni kezdett a sértetthez és mindig érvényesíteni tudta akaratát. A vádlott azzal fenyegette unokáját, hogy bántalmazni fogja őt és a gyermekét is, ha nem teszi meg, amit kér. A sértett úgy érezte nincs más választása, teljesen kilátástalannak érezte a helyzetét. Végül 2014 novemberében tett bejelentést a gyámhivatalnál a történtekről.

A férfi a tárgyaláson azt mondta, csak egyszer – amikor a baba megfogant – volt szexuális kapcsolata a gyermekkel, de még arra sem emlékszik, mert annyira be volt rúgva.

A bíróság a vádlottat első fokon 9 év börtönre ítélte, ezt másodfokon 12 évre súlyosították, valamint megszüntették szülői felügyeleti jogát.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »