Saját főnökük leváltását követelik a szlovák erdőkezelő munkatársai

Saját főnökük leváltását követelik a szlovák erdőkezelő munkatársai

Az igazgató, Tibor Kőszeghy leváltását kéri a felvidéki erdők kezeléséért felelős Lesy SR több egykori és jelenlegi munkatársa.

Kőszeghy Ján Mičovský távozása után került az erdőkezelő ügynökség élére, a volt mezőgazdasági miniszter viszont időközben számos alkalommal kritizálta az utódja, Samuel Vlčan által kinevezett igazgatót. Mičovský pár nappal ezelőtt a DenníkN-nek adott interjújában az OĽaNO frakciójából való kilépést is azzal indokolta, egyebek mellett, hogy Kőszeghyt sokak kérése ellenére sem váltja le a kormány.

A nyílt levél aláírói között az ügynökség több jelenlegi és egykori munkatársa is ott van, például az előző igazgató, Matej Vigoda. A levelet a hírek szerint Eudard Heger kormányfő, Samuel Vlčan mezőgazdasági és Ján Budaj környezetvédelmi miniszter is megkapta, ahogy Igor Matovič pártelnök és Michal Šipoš OĽaNO-frakció vezetője is megkapta.

Sok van a rovásán?

Kőszeghy leváltását többek között az alábbiakkal indokolják:

Hírdetés

– az általa kinevezett erdőgazdálkodási, fafeldolgozó üzemek egy része védett területeken is végez kitermelést,

– gyanús oligarchákkal áll kapcsolatban,

– több korábbi alkalmazott jogtalan vagy igazságtalan menesztése.

A kormány egyelőre nem reagált a nyílt levélre.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »