Ki vagyunk éhezve a jó hírekre. Mert a rossz naponta ezerszámra zúdul ránk. Ha keresünk, találunk magunknak biztatókat is. Kettő rögtön az eszembe is jut. A tavasz már itt van a kertek alatt. S visszavonulót fúj a járvány is. E két hír már önmagában is ad egy kis löketet ahhoz, hogy bizakodóbban tekintsünk legalább a közelebbi jövő elébe. Hogy az előttünk álló pár hónapot szabadabbra és az előző két évinél közösségibbre tervezzük. Jöhetnek a nagy találkozások, talán még az elmaradt lagzik is meg a kerek szülinapok. A messzire szakadt családtagok végre újra megölelhetik egymást.
Minden reményünk megvan arra, hogy végre szinte hagyományos nyarunk legyen. Más kérdés, hogy miből fogja futni minderre. Naponta érezzük a bőrünkön a bődületes áremelkedést. Némi reménysugár, jó hír lehet viszont, hogy a kormány intézkedett, a villanyáram ára nem szabadulhat el egy ideig. Az elemzők persze mindjárt meg is kongatták a vészharangot, és mi lesz azután, mi lesz 2024-ben? Ugrásszerű áremelkedés? De mi örülünk annak, hogy legalább ez van. Persze nem bánnánk, ha ezt az intézkedést kiterjesztenék a gázra és a vízre is, mert ezek szintén tetemes költségét képezik a rezsinek, főleg azokban a háztartásokban, ahol a gázt fűtésre is használják.
Olvasom, hogy Csehországban a rég nem látott infláció miatt rendkívüli nyugdíjemelést hagytak jóvá. Átlagosan több mit 1000 cseh koronával nő a legkiszolgáltatottabb réteg havi bevétele. Ez valamicskét segít, ennyinek a mi nyugdíjasaink is örülnének. Ám az is igaz, hogy nyugati szomszédainknál még nálunk is sokkal rosszabb a helyzet az energiaárak emelkedése területén. Nálunk is hallatta már hangját a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezete és azt kérte a kormánytól, emeljék meg jobban a nyugdíjakat, mert ekkora infláció mellett semmire sem elég az az 1,3 százalék, az a pár euró, amivel januártól nőttek a járadékok. Az egyedülálló kisnyugdíjasok éhkoppra juthatnak… Egyelőre, ahogy mondani szokás, se kép, se hang.
Várják a kompenzációt az önkormányzatok, az iskolák, a közintézmények is. Vannak települések, városok, ahol éjjelre már kikapcsolják a közvilágítást, mert nem bírják fizetni a villanyt. Az éjjelig dolgozók, a hajnalban munkába menők pedig járkálhatnak a vaksötétben, összerezzenve minden ágreccsenésre. Sokan attól tartanak, joggal, hogy virágzásnak indul a bűnözés.
Várják a csodát azok is, akik saját otthonra vágynak. Az ingatlanárak elszabadultak, a lakások és házak szinte megfizethetetlenné válnak. Akik most akartak építkezni, kivárnak. Akik már nyakig benne vannak, azok pedig megpróbálják újragondolni a költségvetést, szomorúan konstatálva, hogy ilyen árak mellett a felvett jelzáloghitelből nem lesz kész a ház. Még jobban pedig már nem tudnak eladósodni… Építőanyagot árusító ismerősöm meséli, hiánycikk lett a tégla. Nem csak hogy méregdrága, de nincs is, mert a téglagyár, ahonnét az árut kapták, a magas energiaköltségek miatt leállt.
Ha jól belegondolunk, nemcsak a házak, de az életünk is téglákból épül fel.
Lassacskán, fokozatosan, és bizony néha meginog az építmény. Sosem lesz tökéletes, mindig is afféle tákolmány marad. Néha ki kell cserélni egy-egy téglát, vagy némelyik kihull a helyéről, megrogyasztva a tartófalat. De ha igyekszünk, azért nem dől össze. Ne csak a ma gondjait és nyűgét lássuk, hanem bizakodóbban tekintsünk a jövőbe. A helyzet javul, a rossz elmúlik, a gyűrődések kisimulnak. A madarak mit sem törődnek azzal, hogy február van és nincs elég táplálék. Már vígan énekelnek, trilláznak… Érzik a tavaszt. Itt van az egyre langyosabb levegőben. Ösztöneik súgják nekik, lassan ideje a fészekrakásnak. Az élet megy tovább, mindig újra kell kezdeni. Így van ez, amióta világ a világ.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
