Rossz politikus, jó választó

Rossz politikus, jó választó

Általában ez a felállás. Fordítva, vagyis hogy a politikusok jók, csak a választók rosszak, már ritkábban jön elő. Értendő a rossz választó alatt most a kákán is csomót kereső, mindig értetlenkedő, semmivel sem elégedett választópolgár, aki nagy bátran a szociális hálókon fejti ki mindennel ellenkező véleményét, sokszor álnéven. Neki gyakran a zöld is piros, a piros-fehér-zöld pedig általában piros-fehér-kék, a Nagy-Magyarország Kis-Magyarország volt mindig is az olvasatában, és amit elszakítottak egykoron, az jó helyre került, ne háborgassuk a múltat! Még az együtt szónak is különös értelmezést ad: együtt a többséggel, külön a kisebbségben! 

Ugyanakkor simulékony. A nemzetiségi kérdésekben egyetért a többség álláspontjával, a másságból eredő kisebbségi jogokat kizárólag brüsszeli és amerikai szemszögből értelmezi. Sajátos gondolkodásában az LMBTQ-közösségek jogai fontosabbak, mint a nemzetrészé.     

És akkor most hulljon le a lepel, kiről is van szó valójában? Természetesen a sajátjaitól már korábban eltávolodott (kiábrándult) felvidéki választóról, aki lépten-nyomon igyekszik önmagát is meggyőzni, hogy miért ne szavazzon az egyesült magyar pártra. 

Leggyakoribb önmeggyőző érve, hogy Szlovákiában élünk, szavazzunk félig magyar, vagy félig szlovák, esetleg teljesen többségi pártra, biztos többet tudunk majd általuk elérni magunknak is. A közelmúlt történései azonban nem ezt igazolják: a vegyes párt együttműködési projektje csődöt mondott, poraiból nem képes főnixmadárként újjászületni.

Aztán ott van Robert Fico burkolatlan – nyelvtörvényben, szurkolóverésben, Malina-ügyben és állampolgársági törvényben – megnyilvánuló magyarellenessége! Folytatva a sort, a következő Igor Matovič hamis kézfogásaival, be nem tartott ígéreteivel, elég csak a kisebbségi törvény elszabotálására gondolni. Aztán ott van Mikuláš Dzurinda, akinek a miniszterelnöksége alatt a tiltakozásunk ellenére fogadták el a megyerendszert. Máig érezzük a Duna menti megye hiányának a következményeit.

Frissen élnek az emlékezetünkben a Saska külügyeseinek, Korčoknak, Klusnak, később Káčernak a magyarellenes kirohanásai. Hogyan válhatunk az ország egyenjogú állampolgáraivá, ha szerintük biztonsági kockázatot jelentünk? Tehát csak magunkra, csak a magyar pártra számíthatunk a szülőföldünkön! 

Soha nem volt, soha nem lesz olyan jelöltlista, amely minden magyar választó tetszését elnyerné. Vannak rajta megélhetési és vagyonos politikusok, az egyiknek ez, a másiknak az nem felel meg. Irigység és féltékenykedés! A másik gyakori kifogás, hogy semmit se csináltak eddig, ezután miért tennének többet?

Hírdetés

Parlamenten kívüli pártként nem hallatszott a hangjuk messzire, a szlovák médiák sem voltak kíváncsiak a véleményükre, háttérbe szorultak az országban. Talán csak a három magyar párt egyesülését kísérte nagyobb médiafigyelem, de akkor is csak azért, mert a szlovák pártok féltek a magyar szavazatok elmaradásától. Kellett valamit tenni ez ellen, színre is léptek hamarosan a békétlenek: Rigóék, Sólymosék, Simonék, már csak ürügyet kellett találniuk Gyimesi személyében a kilépéshez. 

Hogyan tovább? Meg kell győzni az embereket, hogy csak abban az esetben lesz számottevő magyar képviselet a szlovák parlamentben, ha a Szövetség meglépi az 5 százalékos küszöböt. Minden egyéb csak szemfényvesztés: a másik két magyar érdekeltségű párt esélytelen, máshol landolnak a rájuk leadott szavazatok.

Amennyiben pedig a magyar szavazatoknak köszönhetően a szlovák pártok listáján induló magyar nemzetiségű jelöltek mandátumhoz jutnának, hangjuk szólóban ugyanúgy elveszne a parlamenti zűrzavarban, mint eddig. Rátermett, tenni akaró, magyarságukat tűzön-vízen át felvállaló jó politikusaink már vannak! Jó vagy rossz választó viszont továbbra sincs, csak gondolkodó lehet!

Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/35. számában.

 

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »