Ma van az ún. "centenárium" egyéves évfordulója, illetve lassan egy hónapra vagyunk a 2020-as év megkezdésétől. Az elmúlt két évben mostanáig felépült a román propagandaspirál, de ami legrosszabb, az esetek többségében magyar segítséggel, közönnyel vagy asszisztenciával egybekötve. Utóbbiak miatt rendkívül fontos, hogy összegezzük, nagy vonalakban mit történt, illetve kiemeljünk néhány illusztris esetet ennek igazolására, bemutatására. Bevezetésként meg kell jegyeznem, természetesen voltak kivételek a magyar sajtóban – elsősorban a tavaly megtett erőfeszítéseknek köszönhetően – azonban ezek elenyésző és elosztott volta ellenére továbbra is a téves, elmaszatolt és gyenge színvonalú érvelés, illetve olykor annak teljes hiánya dominál.
A Pop-szindróma
Ioan-Aurel Pop mint a Román Akadémia új elnöke elvetette a sulykot azzal, hogy visszautasította a kezdeményezett kommunikációt az elkövetkezendő eseménysorozatokkal kapcsolatban, gyermeteg és nevetséges indokokkal, utólag nyugodtan kijelenthetjük, érthető, hiszen a kibontakozó hazugságspirál megszületését döntően megnehezítette volna. Gyakorlatilag két epizód indította el Pop ámokfutását, azonban mindkettő egy tőről fakad: az 1918. december 1-jei gyulafehérvári román nemzetgyűlés tartalmának, történéseinek eltagadása, elferdítése és jelentőségének, illetve következményeinek szándékos torzítása.
A már korábban kivesézett, miniszterelnök-helyettessel történt csörte csak a kezdet volt, de a gyökere – mint látni fogjuk, mindennek az alappillére – ugyanaz tévedés, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés legitim lett volna, vagy lett volna joghatálya. A románok 99,9%-ban elhiszik és vallják, azonban sajnos, ha a mi oldalunkat vizsgálnánk, szintén gyászos statisztika jönne ki, mindazonáltal a történések nem megfelelő értését és értékelését biztosan. Ennek fényében nem hagyható el az ismétlés, hogy egy olyan nemzetgyűlés, ahol csak egy nemzet képviselői vesznek részt, illetve egy más nemzet képviselőjét sem hívták meg, a követelt területeken kisebbségben vannak, illetve népszavazás nem történt, semmilyen módon nem lehet legitim. Még akkor sem, ha a megszálló hatalom annak tekinti illetve ismeri el, hiszen nagyon jól tudjuk hogy ez nem így működik.
Az első fő csúsztatás mindig az hogy "Erdély csatlakozott Romániához", pedig a nemzetgyűlés nemcsak a történelmi Erdélyre, hanem a Bánság teljes területére, "minden románok által lakott terület"-re gondolt, Partiumot és Máramarost is beleértve, amit végül 26 vármegyében sikerült kifejezni (közel egyenértékű a teljes tiszai határ álmával). Innentől kezdődnek a problémák, tudniillik, ezen a területen a románok számaránya valamennyivel 40% felett lehetett, és semmiképpen sem voltak többségben, és ezzel el is értünk a második csúsztatáshoz, hogy "mivel ők többségben voltak Erdélyben", nincs vita vagy kérdés, a döntés eleve is csak a többségi népakarat kifejeződése (itt azért hozzá kell tennünk hogy fejlettebb kultúrákban a népszavazás az, ami erre alkalmas, de tudjuk, hogy érthető okokból elbukott volna, és nemcsak a számarány miatt).
A románok döntő többségének számára e két csúsztatás a fundamentum, amire építenek, mint "betonbiztos" alapra, aminek megkérdőjelezése egyenértékű számukra a legordasabb rosszindulatú tettek egyikével. No de lépjünk tovább, mivel a harmadik a csúsztatás pedig az, hogy a románok csak a nyilatkozat első passzusát tették az alkotmányuk részévé, míg a többi pontot – benne az egyéb nemzetek autonómiájával – figyelmen kívül hagyták. Különösen érdekes volt, hogy mégis egyéb csűréssel-csavarásokkal próbálták a román média egyes csahosai Poppal együtt kimagyarázni, hogy miért is gondoljuk mi tévesen, hogy amit ígértek, azt nem is, illetve nem is azt… de ismét lépjünk tovább, hiszen három a magyar igazság, és egy a ráadás:
A negyedik csúsztatás, ami pedig az, hogy a gyulafehérvári döntést nemzetközileg is elismerték, és az elmúlt évszázad során ezt az "igazságos" döntést számos nemzetközi szerződés megerősítette, kezdve a párizsi békeszerződésektől a rendszerváltás után kötött bilaterális és nemzetközi szerződéseken keresztül is, ezért a magyarok siránkozása és renitenskedése nevetséges, és ha kinyitnánk a szánkat akkor valójában azt igazolnánk hogy ezeket nem ismerjük el, és beteges tudathasadásban szenvednénk… Végül Pop nyugtatólag hozzáteszi, ha a "szent és sérthetetlen" román döntés 1918-ban nem lett volna igazságos, a nemzetközi közösség biztos nem ismerte volna el…
Ilyenkor érezzük ismét, hogy meghint minket az ősi kommunista taktika szele: "vádold meg ellenfeledet azzal, amit te csinálsz". Hiszen a gyulafehérvári "döntést" senki más ismerte el, nemhogy Magyarország, a nemzetközi közösség sem. Soha. Itt román részről egyből jönne az ajvékolás, hogy "Trianon, Trianon", azonban el kell hogy keserítsük őket, habár a Trianoni békeszerződés következményeként jött létre határmódosítás a két ország között, Románia azért jóval kevesebbet kapott mint követelt/kinyilvánított 1918-ban, épp egy gyűszűnyi, kb. 53%-os többséget felmutatva az elcsatolt területeken, azonban ez nem riasztja őket vissza attól hogy tévesen, mindenkit félrevezetve úgy állítsák be, mintha Trianon szentesítette volna Gyulafehérvárt a nemzetközi világ felé, és ezt sajnos nemhogy majdnem a teljes romániai vezető elit, de sajnos a magyarok nagy része is bekajolja (kitérhetnénk arra is, hogy a történelmi Erdélyre vonatkoztatott demográfia, illetve a Romániához elcsatolt területeket pongyolán össz-vissz szintén Erdélynek nevező részét összehasonlítva a románok számára kedvezőtlen számarányok jöhetnének ki, időben visszamenőleg is).
Popé maradt az utolsó szó – nem először -, és ő boldog önigazolással érzi úgy, hogy minden csatát könnyedén nyer a magyarokkal szemben, de csak azért, mert hagyták neki, hivatalos folytatás magyar részről nem ismeretes. Ami viszont tény, hogy a román alkotmány szerint Romániának továbbra is területi követelése van Magyarországgal szemben – illetve Szerbiával és Ukrajnával szemben is -, de ez ne zavarjon senkit, továbbra is azt tapasztalhatjuk helyes közelítéssel, hogy ha a románok megvádolnak minket valamivel, akkor annak kb. az ellenkezője igaz.
Diaconescu, az Adevărul új bértollnoka
Marius Diaconescu, akit mind a magyar, illetve a román közvélemény számára anno abból a híres rádióinterjúból lett közismert, ahol a hivatalos román történetírással gyökeresen szembemenve, objektív módon döntögette a tabukat a középkori Erdély viszonyait román vonatkozásban, kivívta a magyarok tiszteletét, sőt bátornak tartottuk, hogy végre valaki nem gyáva és csatlakozik azon kevés tisztességes románhoz, akik az objektivitásra és a kultúrára szavaznak. Később ezt megtette más, románok számára érzékeny témát illetően (lásd pl. itt vagy itt – a szerk.), azonban amint az Adevărul zsoldjába szegődött, 360 fokos fordulattal születtek meg a magyarellenes, provokatív publicisztikák, nyilatkozatok, cikkek, videointerjúk. Ennek néhány szeglete lecsapódott a magyar médiában, azonban ismét nem mondható el, hogy megfelelő választ kapott volna megfelelő helyről az újdonsült "sztártörténész".
Úgy indult, hogy hangzatosan kijelentette, hogy bármiféle – értsd, eszmei stb. – bocsánatkérés Trianon esetében elfogadhatatlan és nevetséges, a hivatalos magyar álláspont agresszív, revizionista, illetve a számok is azt mutatják hogy az új határok igazságosak és helytállóak, illetve tulajdonképpen mi provokálunk… Jómagam megdöbbentem, habár megszokhattam volna már, hogy a románok szemében bárki, aki az ő indoktrinált álláspontjukkal/mítoszaikkal nem ért egyet, azonnal nem fogadja el, vési kőbe, vagy – urambocsá! – vitatja, szélsőséges, idióta vagy egyszerűen náci és fasiszta, no de ha ráadásul magyar részről jön az egyet nem értés, akkor az utóbb felsoroltak kétszer annyira "helytállóak", és szegény románok egy, a fondorlatos magyarok által vezetett nemzetközi összeesküvés jobb sorsra érdemes áldozatai…
Hatalmas hibát követett el azzal, hogy a számokat keverte a dologba, hiszen ha a számokat nézzük, magyarnak sem kell lenni, egy egyszerű számítással kijön, hogyan lehetett volna úgy meghúzni a határokat, hogy pl. minimalizálja az idegen fennhatóság alá kerülő nemzetiségek számát, egyben közel hasonló arányra hozza ki, ha már egyéb okok miatt a határ nem húzható meg lineáris szeparációval egyes területeken. Emellett a románok csípőből elsunnyogják, hogy kb. kétszer akkora területet kaptak, mint amennyi számarányuk alapján "igazságos" lett volna, illetve ha a második bécsi döntés szóba kerül, az Diaconescu számára is azonnal "diktátum" lesz, pedig ha az Észak-Erdéllyel kapcsolatos számarányokat nézzük – közel egyenértékű fordítottan a mi javunkra – akkor korrektül ugyanolyan igazságosnak kellett volna tartania, mint a Trianoni döntést (azt már hozzá sem kéne tennem, hogy előbbinél legalább mindkét fél előre ismertethette az elképzeléseit, nota bene), de a kettős mérce megfűszerezve "horthysta fasisztázással" fontosabb volt a történész úrnak.
Amikor arra gondoltunk volna, ócska és bárgyú naivitásunkkal, hogy csak egy kilengésről lett volna szó, jött az 1918-as gyulafehérvári téma, és jó Mariusunk elkezdte az offenzívát, és ontotta a cikkeket ezzel kapcsolatban, de mélységesen hallgatott az egész esemény illegitim mivoltáról, beleértve annak minden neuralgikus pontjáról, ahogy a román hadsereg megszállásakor elkövetett nemzetközi törvénysértésekről, ezek vonatkozásairól és következményeitől, harsány és kioktató cikkeiben gyakorlatilag a magyarok voltak hülyének feltüntetve, hogy hogy lehetünk olyan ostobák, hogy nem értjük, és még mindig ezen károgunk…
Akármilyen visszajelzés ellenére nem fogta vissza magát, belement a nemzeti ünnep témába és arról is dagályos cikkeket írt, hogy nekünk, magyaroknak hogyan kéne viselkednünk, hogyan kéne jó kisfiúnak lennünk, hogy az egyébként történelmi témákhoz kb. 90-es IQ-val hozzáálló román közvélemény és olvasóközönség számára kevésbé antipatikusak, elfogadhatóak és fogyaszthatóak legyünk (azaz ha minden nekik nem tetszőt dolgot feladunk, illetve a hazudozást létezésünk alapjelemévé tesszük, akkor esetleg van remény…).
Arra most nem térek ki, amit a romániai magyar politikai pártoknak, annak működéséről, terveiről írt, de nemcsak az RMDSZ érne meg egy misét, de az a kritika, amit megfogalmaztam a bevezetőben, sajnos a romániai magyar sajtóra is áll, kevés a megfelelő színvonalú reakció, viszontválasz, inkább a románok érzékenységéhez igazodva történő mellőzés vagy hallgatás a jellemző, nem belemenve a rendkívül fontos részletekbe, amik egyébként a hazugságoknak, ferdítéseknek a fent említett fundamentumai. Azonban korrekt módon, egyetlen kimagasló kivételként meg kell említenem az úzvölgyi incidenssorozatra adott reakciókat – így erre ki sem térek részletekben -, ez minden sajtóorgánum által nagyon kimerítően fel lett dolgozva, ízekre volt szedve, ennek ellenére a román sajtó süketek párbeszédeként a saját maguk torz és ferdített álláspontját nyomja orrba-szájba, annyira gyermeteg módon, hogy szerintem már sokan feltettük a kérdést, hogy a nacionálkommunista éra gyöngyszemeit tulajdonképpen milyen mértékben múlta felül (rohadt ciki dolog lehet egyébként, hogy az igazoltan eltemetett néhány valóban román etnikumú katona nem is a román hadseregben harcolt, hanem ellenük, meg ugye ha "ismeretlen hősökről" van szó, akkor hogyhogy a közel 149/150 (?) névvel ismert, de nem ott eltemetett hősi halottakra hivatkoznak stb.)
Egyébként Diaconescu járt Magyarországon is a Trianon 100 kutatócsoport meghívására egy workshopon a Történettudományi Intézet zárt körű rendezvényén, vajon volt egyáltalán valaki, aki elé állt és a szemébe mondta, hogy tudja-e, hogy mi a pofátlanság határa, és egy icipicit vissza kéne venni az arcból? A választ sejthetjük… De mire is számíthatnánk, ha már a kutatócsoport korábbi cikkének címében az ún. centenáriumot "Erdély 1918-as Romániához csatolásának/csatlakozásának és Nagy-Románia létrejöttének évfordulója"-ként tálalja, ezzel maga a kutatócsoport akaratlanul is támogatja a román történelmi ferdítéseket, melynek egyes tagjai az adott cikkekben csak nyomokban térnek ki a legitimitási problémákra, abszolút elfedve az eklatáns példáját a szisztematikus román hazudozásnak ebben a kérdésben, abszolút nem kiemelve, hogy ez csak egy román álláspont, de semmi több, mivel a román alkotmánynak/jogrendnek nem volt hatálya sem Magyarországra vonatkoztatva, sem nemzetközi értelemben, arról nem is beszélve, hogy a klasszikus Nagy-Románia valójában 1920-tól datálódik.
Hazai és külföldi bénázások; az Anschluss-kabaré
A legrosszabb, hogy kezdetben a magyar sajtó majdnem teljes spektruma – politikai szimpátiától függetlenül – vagy bénázott, vagy maszatolt az ügyben. Jó néhányszor olvashattuk egy-két interjúban, hogy a román fél a szokásos kamuzást nyomja a gyulafehérvári eseményekről, de az interjút készítő magyar illetékes ezekre nem reagál, nem javítja ki a másik felet, sőt semmilyen jónak mondható kérdést nem tesz fel az alanynak, hanem simán továbblép a dolgon. A legszomorúbb ebben, hogy ez nagyrészt nem is a közöny, hanem a tudatlanság a mi részünkről, valahogy ezt a kavarást olyan sikeresen vitték véghez a románok – egyébként több hasonló történelmi hoax és mítosz mellett -, hogy magyar részről is kevesen értik vagy látják helyesen a témakört, megbénulnak és nem tudnak reagálni megfelelően az ügyben, a román fél meg vagy a hallgatást egyetértésnek veszi és fel sem fogja, hogy tulajdonképpen hazudott, vagy röhög a markába, hogy velünk még ezt is meg lehet csinálni.
Azonban ne gondoljunk azt, hogy ez a románok részéről pusztán szándékolt hazugság, szintén az indoktrinált 99,9% el is hiszi, hogy úgy történt, a politikai és tudományos elit – nagy többségben, tisztelet a roppant kevés kivételnek – ebbe meg boldogan belesimul, és nem lesz sem ünneprontó vagy politikailag korrekt, hanem meglovagolja, sőt erényt kovácsol belőle és támadja is a magyar felet vele. A tavalyi ünnepségsorozat idejében román hivatalos személyek is végigégették magukat pontatlan és a történelmi ismeretek hiányától szenvedő, logikailag is ostoba okfejtéseikkel, hiszen nemcsak a maguk hitét, de a népet is etetni kellett ám rendesen.
Ennek egyik ékes példája volt, hogy a német DPA és ZDF az eseményre emlékezve az ‘Anschluss’ szóval fejezte ki a "korábbi magyar tartomány, Erdély elcsatolását", mire kirobbant a román tömeghiszti hogy Jesszus, Mária, hogyan lehet szent ünnepüket holmi "hitleri párhuzammá" silányítani, és hogy micsoda tudatlanság és félrevezetés, a történelmi ismeretek hiánya, mivel a december 1.- aktus keretében Erdély önként és dalolva csatlakozott Romániához, önrendelkezéssel és demokratikus szavazattöbbséggel (!), merthogy a nemzetgyűlésen résztvevő százezer személy határozott a kérdésről (ugye már ez a hatalmas szám is erősen kérdéses, meg ugye pontosan tudjuk hogy valójában hány küldött szavazott és az kiket képviselt…), illetve sikerült még az 1919 versailles-i, illetve a 1920-as trianoni békeszerződést is belekeverni az érvelésükbe azzal a hazugsággal, hogy ezek elismerték volna az előbbieket, holott ezeknek az égvilágon nincs köze a konkrét kérdéshez, illetve mint tisztáztuk, semmilyen jogi kapcsolat sem áll fenn az 1918-as nemzetgyűlést illetően, ami soha nem nyert egyéb elismerést. Meg is lett az eredmény: a németek fülüket-farkukat behúzva, sűrű elnézéseket kiáltva kijavították a cikket – ugye ehhez elég bármilyen utalás értelemtől függetlenül arra a bizonyos 12 esztendőre -, és a "Beitritt", azaz csatlakozás szóra javították át a kifogásolt részt, a románok meg tapsikoltak örömükben, hogy ismét tettek egy nagy lépést az ‘ádáz és körmönfont történelemhamisítási kísérletek’ ellen. Hozzá kell tennünk, a németek cikke eredeti formájában is hülyeség volt, hiszen akkor Erdély nem holmi tartomány volt, hanem Magyarország szerves része, továbbá semmilyen elcsatolás nem történt akkor, a románok szokás szerint demokráciát és többséget kiáltottak, minden egyéb korábban ismertetett körülményt mellőzve.
Természetesen sem német, illetve magyar részről nem jött semmi olyan komoly reakció, ami helyretette volna a dolgokat, hogy pl. a román megszálló hadsereg mennyire tartotta be, vagyis szegte meg az antant rendelkezéseit vagy a nemzetközi jogot az általa megszállt területeken, ami semmiképpen sem volt tekinthető akkor a román állam részének, ahogy arról sem esett szó, az Anschluss esetében azért nem voltak gyávák valódi népszavazást tartani, eléggé elsöprő eredménnyel. Az 1918-as és 1920-as események ostoba keverése és összeegyeztethetetlensége tehát pontosan akkora európai probléma is, mint Juncker elképesztő megjegyzése, amivel teljes európai szintre vitte a történelmi ferdítés és nyílt magyarellenes aktusok demokratikus mázba csomagolt promócióját. Ezek után Junckerre hivatkozzunk, ha népszavazás nélküli, egyoldalú kinyilatkoztatásokra hivatkozva területek idegen megszállásra és illegitim annexiójára kerülne sor, hiszen ez a "demokrácia megtestesült európai ünnepe", még többségben sem kell feltétlenül lenni hozzá! Habár ezt a kérdést intenzívebben reagálta le a magyar sajtó, ordítóan hiányzott az előbb említett valós magyarázat az állítás tarthatatlanságára, hiszen ez a vetület valós probléma, nem az, hogy kiket sért elsősorban a kijelentés.
Így ne csodálkozzunk azon, hogy a magyar médiában is az ún. "egyesülést" – ha már a románok így hívják, hiába nem volt az – sokszor elfelejtették idézőjelbe tenni (illetve szintén keverték az eseményeket és 26 vármegyét tévesen elcsatoltnak véltek 1920-ban, keverve megint az 1918-as deklarációval), vagy szimplán leírták hogy "Erdély egyesült Romániával" a szokásos ostobaságok mellett, meg hogy "100 éves lett Románia", holott nem kéne 130 feletti IQ, hogy utánanézzünk, hogy maga az ország neve és keletkezése nézőponttól függően 1862-re vagy 1866-ra tehető, ahol az állam nevében már megjelent a "román" megnevezés. Azt hozzá kell tennünk, hogy Iohannis elnök úr még megválasztása előtt, kampányidőszakban Rareş Bodgan tv-műsorában – aki miután kikerült az EU-ba, nemsokára "félreértett magyarbarát" lett – simán kijelentette, hogy ősei hét(?)-nyolcszáz éve érkeztek Romániába, így elég valószínű, hogy nemcsak egyes magyar sajtóorgánumok nem tudnak helyesen számolni.
Az ATV "A Nap Híre" 2018. 10. 14-i műsorában, a junckeri aranyköpésre való reakcióként ékes példája volt annak, amikor a meghívott vendégek mind olyan személyek voltak, akiknek halvány lövésük sem volt az adott kérdésről, illetve a műsorvezetőnek is illett volna tájékozódni olyan témakörről, amit műsorában fel kívánt vetni. Habár mondhatnánk azt, hogy miért is húzzuk le a keresztvizet a jelenlévő személyekről, tekintve hogy nem voltak egyhangúan egy véleményem, azért a főkolompos "kommunikációs szakember" pökhendien kijelentette hogy őt nem sérti a kijelentés ("15 millió magyar -1"), még volt is képe megmagyarázni, hogy miért – az itt ismertetett problémákat illetően még a nulla tudás sem ad felmentést, még Junckernál is suttyóbb volt, mert Junckerről legalább tudjuk, hogy két isiász között pont annyit ért a magyar történelemhez, mint Tapsi Hapsi az agysebészethez -, majd kijelentette hogy "a nemzetközi jog", pedig pont ehhez nem volt köze többek között a román népgyűlésnek, majd még fokozta hogy 1914-ben "indítottunk egy háborút", így miért is csodálkozunk a következményeken? (A stúdióban lévő 4 személy egyike sem nyögte be, hogy "Ecsém, de hát a románok támadtak meg minket 1916-ban, illetve 1918-ban is, ennem nincs köze 1914-hez", mindezt a Heiszler, Lampé, Tüttő, Tordai "fantasztikus négyes" hozta össze…) A visszhang ismét nulla volt, talán egy kósza Facebook-bejegyzést találtam valahol az ügyben, pedig jómagam is tettem erőfeszítéseket hogy történjen már valami…
Szintén megdöbbentő volt, mint egy volt kollégámtól megtudtam, hogy történelemtanároknak is szánt egyik oktató anyagban ("A Párizs környéki békék és a trianoni békeszerződés"), egy "Területi növekedés -> Románia 1918 december 1.", pont szerepelt az egyik slide-on, és a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa volt a szerző… Ilyen arcpirító, gyermeteg hibákat ezen a szinten egyszerűen NEM lehet elkövetni!
A LARICS és az "igazság" csarnoka
Amikor Pop még korábban megijedt, hogy esetleg a magyar fél önként és dalolva nem nyeli be tervezett kamuáradatot, nemsokára létrejött a LARICS, azaz az "Információs Háború és Stratégiai Kommunikáció Elemzésének Laboratóriuma", ami azzal a nyílt szándékkal jött létre, hogy a Románia-ellenes dezinformációt leleplezze, elemezze és cáfolja. Mindez érthető is lenne bármely ország esetében, hogy védekezik, na de hogy az ún. védekezést támadásra és provokációra használja fel, az már eléggé problémás, enyhén szólva.
Pop bele is kezdett egy hangzatos, a "százéves Nagy Egyesüléssel kapcsolatos dezinformációk" cikkel, amit a LARICS címlapon hozott (bár érdekes módon az angol verziót már leszedték, mióta először megkapartam a témát), ahol egy borzasztó hosszú analízist láthatunk arról akadémiai köntösbe bújtatva, hogy magyarok milyen módszerekkel terjesztenek valótlanságokat, vezetik félre a világ közvéleményét az igazság olyan projektált vetületével és ferdítésével, ami egyébként is a mi specialitásunk volna (külön kitért az igazság fogalmára és annak szinte irodalminak mondható jellemzésébe stb). A bevezető után szokás szerint egy jó hosszú, eléggé egyoldalú elemzést vezet fel, kitérve az 1848-as forradalomra majd egészen folytatja az első világháború végéig – korántsem nevezném "patentnek" az eseményekről való tájékoztatás hitelességét -, majd a végén ismételten kihangsúlyozza és szisztematikusan megismétli azt az ordas nagy hazugságot, hogy a román nemzetgyűlés nagy egyesülés nyilatkozata micsoda egy hatalmas és demokratikus aktus volt, amit mindenki elismert, kezdve a párizsi békeszerződésektől az összes nemzetközi szerződéstől kezdve napjainkig stb., tehát maga a szerző és a publikáló, akik nyíltan a dezinformáció ellen esküdtek fel küzdelemre, valójában elképesztően pofátlan módon dezinformálnak!
Itt kéne eldobnunk a tollat, citromot nyomni a szemünkbe és elgondolkozni azon, hogy hogyan lehet az, hogy erre sem érkezett semmilyen reakció, és minden hivatalos és nem hivatalos szervezet, sajtóorgánum határon innen és túl hallgatott. Értjük, ugye? Akkor min is siránkozunk, ha nem vesszük fel a kesztyűt? Azon ne is csodálkozzunk, hogy a LARICS huszonvalahány tagja közül egy sem szólt a "Főnöknek", hogy khmm…, hát az nem is úgy volt, merthogy 1918-ban mi a Tiszáig akartuk, de hát 1920-ban stb. Nem. Sőt büszkék rá, hogy ismét kioktathatták a "hazug magyarokat". A szervezet azóta is él és virul, és orrba-szájba nyomja a magyarellenes propagandát, mi meg már ügyet sem vetünk arra, hogy a kommunista taktika még 100 év múlva is milyen jól működik, és még ők mosnak minket mindig össze az oroszokkal, hogy mi ketten csináljuk az összes szemétséget ellenük, mint örök szövetségesek, és az abszolút nem zavarja őket, hogy az elmúlt több mint 150 évben gyakorlatilag majdnem minden jeles történelmi eseményen pont ők fogtak össze velük ellenünk…
Ioan-Aurel Pop már akkor bebizonyította, hogy méltatlan és alkalmatlan az akadémia elnöki posztjára, hiszen ilyen gyermeteg, óvodás színvonal nehezen lenne összeegyeztethető egy ország legfelsőbb tudományos intézményének elnöklésével, de hát ha sokan hallgatnak és asszisztálnak, illetve a közöny meg a gyávaság dominál, akkor senki ne siránkozzon vagy csodálkozzon, hogy a románok ilyenek meg olyanok, hiszen ők is hagyják, hogy így legyen.
Azonban mégis vannak még Romániában is olyanok, akiknek vág az esze és élesen látnak, de hát ők előbb-utóbb vagy idegen országok ügynökei, vagy hazaárulók lesznek. Egy embert emelnék ki, tisztelet Valentin Stannak, hogy blogján tavaly decemberben elképesztő részletességgel vesézte ki és elemezte, hogy milyen kacskaringós és hosszú utat járt be a román hülyeségroller, és hogyan sikerült minden, az átlagnál egy csöppet műveltebb, vagy tájékozottabb ember számára köznevetség tárgyává tenni a teljes román politikai és tudományos elitet! Az itt felsorolt témaköröket erősen kibővíti, kioktatja nemzetét, hogy valójában mikor is kéne uniót ünnepelniük (nincs köze sem 1918-hoz, sem 1920-hoz, aki nem hiszi, járjon utána), illetve még be is idézi a trianoni békeszerződést, ahol – a műveltebbeknek világos – az "Erdély" szó egyszer sincs leírva, így teljesen megvilágítva azt a kétszínű hazudozáscunamit, hogy a korábbi román nyilatkozatokat, deklarációkat hivatalosan, nemzetközileg is elismerték volna. Még szerencse, hogy Stan úr konyít a történelemhez, és elég bátor, hogy nyíltan megtegye a kioktatást, amire már korábban is volt példa. Jó reggelt kívánok, igen, még 2019-ben is, egy román blogger hitelesebb forrás, mint a Román Akadémia és holdudvara.
Azonban ne legyünk naivak, amit engedünk, ami mellett elmegyünk, vagy csak elenyésző módon vagy kevesen reagálunk, akkor a másik fél úgy érzi, jó úton jár. Titus Corlaţean volt román külügyminiszter is többször már felült arra bizonyos rollerre, korábban tévesen a trianoni békeszerződést a "nagy egyesülés" nemzetközi elismeréseként tálalta, de egy sürgősségi rendeletben ünnepnappá szerette volna megtenni június 4-ét, amikor is "Erdély visszatért az anyaföldhöz". Azért egy-két hozzászóló vette a lapot, és megkérdezte, hogy az ugyebár nem 1918-ban volt-e, de úgy néz ki, ahogy közeledik 2020, a postás is kétszer fog csöngetni, hiszen Erdély mindig csak-csak visszatért egy olyan országhoz, aminek korábban soha nem volt a része, de értsük meg hogy a PSD politikusa a történelemhamisítás nagy öregjétől, Ştefan Pascutól kölcsönzött jó kommunistaként, aki szerint Trianon Magyarországnak kedvezett (nem, nem elírás történt, ha valakinek épp most csorbult volna ki a negyedik fogaskereke..), ezek szerint a trianoni döntés tulajdonképpen Romániától vett el területeket…
Azonban ha a kedves olvasó azt gondolta volna, hogy a logikai eszmefuttatás csúcsára értünk, ne reménykedjen, hiszen a LARICS aktív és roppant kedves tagja – aki most Brüsszelben keresi a mannát -, Horia Blidaru tett arról, hogy emlékeztessen minket arra, hogy ismét következik december elseje. Szeptember 2-án, nem meglepő módon az Adevărulban közzétett eszmefuttatásában a fekete-tengeri, illetve orosz gázügyön keresztül próbál olyan kapcsolatot létesíteni egyes történelmi kérdésekhez, hogy elsőre tényleg nem tudja az ember, hogy komolyan a saját ujjából szopta ki, vagy esetleg tollba mondták neki…
Korábbi magyar nyilatkozatokat, állásfoglalásokat említ Trianonnal kapcsolatban, majd hivatkozik a friss román külügyi nyilatkozatra, mely többek között a "történelem újraírását elfogadhatatlannak" tartja (?), majd a cikk kiemelten idézi azt a nyilatkozatot, miszerint "Románia a hadseregén keresztül sikeresen megóvta Európát két olyan kapitális veszélytől, ami az egész Európai kontinenst veszélyeztette a 20. században – Ioan-Aurel Pop, a Román Akadémia elnöke". Miután a tanoncunk sikeresen szalutált a főnökének, becitálva Nyirő József-ügyet fasisztázik egyet, majd rátér a lényegre:
"Sajnálatos módon, Magyarország a történelem megszállott újraírásának igyekezete (!) mellett elfelejtett megemlékezni Budapest Kun Béla bolsevik terrorja alóli, augusztus 4-i felszabadításának centenáriumáról, amit Mărdărescu tábornok vitt véghez (…)", majd megemlíti Budapest felszabadítását a "fasiszta rezsim" alól is, ami szintén mennyi román áldozatot követelt. Továbbá ismét a főnöke nyilatkozatait citálja, aminek egyik igazi gyöngyszeme Mărdărescut mint a "demokratikus Európa atyját" bemutatni…(!)
Itt tartunk, hogy tulajdonképpen mi vagyunk az érzéketlen szemetek! Arról senki nem tájékoztatta, vagy nem nézett az után az ún. "expert" (merthogy a szerző igenis az európai problémák szakértőjeként van bemutatva, mint a LARICS tanácsának és szakértőinek a tagja), hogy Kun Béla, rezsimjével együtt már több napja megbukott és elmenekült az országból, így a teljesen felesleges román megszállás a Peidl-kormányt találta Budapesten, meg hogy ez a megszállás eléggé sok lopással, rablással, rekvirálással volt teli, és korántsem lelkesedett értük a nép. Persze elég lett volna csak kicsit böngészni korabeli vezető román politikusok emlékiratát, akik őszinteségi rohamukban elismerték hogy a bolsevizmus elleni harc csak ürügy volt, valójában a Magyarország gyengítése, kirablása és a még több területi követelés megágyazása, az ország teljes megbénítása volt a cél, de a román köztudatban, tudományos körökben továbbra is sziporkázó sikere van a mítosznak, hogy mint a bolsevizmus felszabadítóinak, a civilizáció és a demokrácia felkent hírnökeinek tüntessék fel magukat, miközben a rendkívül elhúzódó, országból való kivonulásukat is már csak az Antant húsba vágóbb fenyegetései mellett voltak kénytelenek megtenni.
A "történelem újraírása" a románok számára egy olyan fogalom, ami kommunista taktikájukban zsigerszerűen beivódott, és mindenki – elsősorban a magyarok – elkövetheti, csak ők nem. Sajnos jelenleg meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy ha a románok erről beszélnek, azt úgy kell érteni, hogy túl zavaró számukra, hogy a magyarok jó részét még nem sikerült úgy elpuhítani meg elbutítani, hogy képesek még a történelmi tényekre alapozni, illetve azokat helyesen értelmezni. Míg száz éve Erdély megszerzése volt a fő cél, ami végül ki lett pipálva, most már a történelem meghamisítása a következő agenda, végképp eltörölni múltat! Az ijesztő azonban az, hogy már nem csak vitatott, helyenként homályosabb kérdésekről van szó, a románok szemérmetlenül és nyíltan csalnak olyan esetekben is, amelyek az elmúlt 150 évben egyértelműek, dokumentáltak, visszakereshetőek és igazolhatóak. Persze ha valaki kinyitja a száját és történetesen magyar, egyből megkapja a szokásos vádakat, hogy románellenes propagandát terjeszt, pedig pont az ellenkezője igaz, a magyar fél csak arra az elképesztő hazugságáradatra reagál és azt a dezinformációt próbálja kompenzálni, amit elszenved a másik oldalról.
Blidaru úr november 4-én is alkotott az Adevărul hasábjain, a többségében egyoldalú tájékoztatás mellett bel- és külpolitikai témákban. Két dolgot emelnék ki jelen keretek között. Az egyik régi, de egyben új téma a Bandholtz körüli hisztéria, mivel rendkívül zavarja őket, hogy nem sikerült a Nemzeti Múzeumot kifosztani – a korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy újabban érvelnek azzal, hogy a központi hatalmak által Bukarestben eltulajdonított műalkotásokat (is) akarták visszavenni – azonban dagályosan inkább azt emelik ki, hogy azokat a műalkotásokat akarták visszavenni és visszaállítani, amelyeket a visszavonuló osztrák-magyar hadsereg rabolt el (!) Erdélyből 1918-ban!
Mielőtt szélütést kapnánk, pontosan érthetjük, hogy hová vezetnek az olyan ‘apróbb’ problémák, mint az 1918-as román nemzetgyűlés és annak következményeik totális elferdítése és félreértelmezése, ami maga után vonja, hogy a románok akkor és most is, december 1-je után mindent a román állam részeként tekintettek, amiről ők úgy gondolták, teljesen függetlenül attól, hogy mi volt a számukra fájdalmas valóság. Így álomvilágban élnek, és igen, mint a bölcsődében, el kell magyarázni, hogy ha a mindenkori román hadsereg Tulcea-ból Caracalba szállít át valamit, ami onnan is eredt, ahhoz nekünk magyaroknak semmi közünk, de ha teszem azt a magyar hadsereg a Magyar Királyság területéről 1918-ban preventív jelleggel a kapzsi megszállók elől átmenti a saját országának, kultúrájának és történelmének műalkotásait Erdély bármelyik városából Budapestre, ahhoz meg a románoknak nincs rohadtul semmi köze!
Végezetül a szerző kiutal az Ukrajnával való rossz kapcsolatra – mintha a román kisebbség lubickolna a megbecsülésben vagy a kollektív jogokban arrafelé -, végül megjegyzi, hogy Romániának fel kell készülni és résen kell lennie az egyre "növekvően agresszív" Magyarország viszonylatában.
Meddig még?
Fel kell tennünk a kérdést, vajon meddig lehet a magyarokat hülyének nézni, illetve a magyar illetékesek, illetve sajtóorgánumok (a bevezetőben elmondották után, tisztelet a nagyon kevés kivételnek) meddig hallgatnak vagy asszisztálnak mindehhez? Elszalasztjuk-e azt a történelmi lehetőséget, hogy 100 év után a trianoni tragédiáról méltó módon emlékezzünk meg, és a jelentőségét, helyes értékelését megfelelően kommunikáljuk nem csak a románok, hanem a külvilág felé is? Vagy utódaink úgy fognak emlékezni erre az időszakra, hogy 100 év után is elég bénák voltunk ahhoz, hogy az adott pillanatban a sarkunkra álljunk, és megálljt parancsoljunk a minket hazugsággal vádolóknak, és arcpirító módon szembesítsük őket saját gyermeteg hülyeségeikkel?
Elgondozott valaki azon, hogy ha teszem azt a Székely Nemzeti Tanács összehívna egy nemzetgyűlést, ahol demokratikusan megválasztott küldöttek esetleg szavaznának valamiről és teszem azt, korrekt módon meghívnák az ott élő románok képviselőit is – ez utóbbitól függetlenül a végeredmény nem lenne kérdéses -, akkor a megszülető határozatot a román hivatalos szervek és a közvélemény ugyanúgy kezelné, mint Gyulafehérvárt? Esetleg a nemzetközi jog ezt elismerné, vagy Juncker ezt is ünnepnek tartaná? Megérdemelnék, hogy kipróbáljuk!
Rohla Tibor
(Kuruc. info)
Ui. Tartsuk komolyan számon, mely országok nemzeti gárdái parádéztak ismét szégyentelenül december 1-jén Bukarestben, pl. a lengyelek ismét ott voltak-e immár harmadszorra? Azokat se hagyjuk figyelmen kívül, akik megszólalnak/megszólalhatnának az ügyben, de vagy nem reagálnak megfelelően, vagy szokás szerint keverik az eseményeket, és nem hangsúlyozzák ki, hogy mi volt valójában 1918-ban, illetve segítik fenntartani a további hazug mítoszokat!
– Orbán oláh kebelbarátja: Románia a Tiszáig tart
– Juncker az európai történelem nagyszerű pillanatának nevezte Erdély oláhok általi elrablását
– Bár igazuk lenne: az oláhok többsége szerint Magyarország ellenőrzése alá akarja vonni Erdélyt
– "Románia sosem fog bocsánatot kérni Magyarországtól Trianonért"
– Debretin, Macau, Solnoc és Seghedin – a tervezett Nagy-Románia nyugati részének 1915-ös térképe
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
