Kormányzati források szerint kötelezővé teszik a latin nyelv oktatását – ugye önben is megfagyott a vér ezen sajnálatos módon valótlan hír olvastán?
De amennyiben tényleg igaz lenne, és egy derűs napon a Magyar Közlönyben megjelenne egy kormányhatározat, amely első osztálytól kezdve heti öt órában kötelezővé tenné a latin nyelv és irodalom oktatását, kötelező érettségi tantárggyá is téve, elképesztő sivalkodás törne ki. A netadó elleni tüntetés halovány pipeherregés lenne ahhoz a ribillióhoz képest, amit ez az intézkedés kiváltana. A haladó pedagógusok nemcsak kockás inget, hanem kockás nadrágot is öltenének, és a Kossuth téren rituálisan elégetnék Finály Henrik bűnös művét, A latin nyelv szótárát.
A nebulók ájuldoznának, a kedves szülők kétségbeesetten tördelnék a kezüket, hogy mi lesz szépreményű csemetéikkel, akik ezentúl a közösségi oldalak és az online pornó helyett Horatius és Vergilius, netán a galád Cicero vagy Seneca böngészésére kényszerülnének.
Kunhalmi Ágnes ezúttal nem röhögő-, hanem sírógörcsöt kapna, Fekete-Győr András pedig azt harsogná a mikrofonokba, hogy a Fidesz nemhogy nem érkezett meg a XXI. századba, hanem a középkorba süllyedt vissza, magával rántva az ország kultúráját. Berlinben fölgyújtanák a magyar nagykövetséget, Sargentini asszony szeppukut követne el, mert ezt a szörnyűséget már végképp nem bírná elviselni kedvenc országától. Magyarországot azonnal kizárnák az Európai Unióból, és egyáltalán, bevágtatna az a bizonyos négy lovas meg a babiloni szörny, és bekövetkezne a világvége.
Janus Pannonius, legelső poétánk ezen ugyanvalóst elcsudálkozna, ugyanis számára magától értetődő volt, hogy egy valamirevaló kamasz már nemcsak folyékonyan ír és olvas latinul, hanem bármilyen antik versformában és bármelyik klasszikus vagy neolatin költő stílusában verselni is tud, mi több, úgy 17-18 éves korodra már akár a saját egyéni stílusod is kialakulhat. Üres óráidban remekül elszórakozol azzal, hogy ógörög verseket fordítasz latinra vagy pedig a geometria és a filozófia összefüggésein elmélkedsz.
Egy mai kamasz szívszélhűdést kapna mindezek hallatán a borzalomtól. Kevésbé kapna azt, ha többet tudna Janus Pannonius és kollégái diákéletéről, a kollégiumi és kocsmai bulikról, bordélyházi kalandokról és a szakmai gyakorlatként faragott, elképesztően szellemes és vagány pajzán epigrammákról.
Rájöhetne, hogy ezelőtt egy fél évezreddel a hasonszőrű nebulók nemcsak sokkal többet tudtak, mint ő, hanem sokkal izgalmasabb, tartalmasabb életük is volt. Az erről készült szelfiket ugyan nem tudták közzétenni a közösségi oldalakon, ellenben megírták versben, és ezeket a verseket egy fél évezrede lájkoljuk. A mai kamasz is lájkolná, ha ismerné őket; sajnos nem ismeri, mert nem tanítják neki.
Azóta ugyanis rengeteget haladtunk és fejlődtünk, különösen amikortól a liberális pedagógiai eszmék eluralkodtak tájainkon. Csak éppen azt nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért képtelenek a diákok sík egyszerű szövegeket értelmezni az anyanyelvükön. Míg azokban a tapló őskori iskolákban az ógörög filozófiai szövegek felfogása sem okozott gondot.
Vajon mennyit kell még kísérleteznünk a különböző haladó pedagógiai módszerekkel, hány generációt kell föláldoznunk a liberális idiotizmus oltárán, hogy rájöjjünk arra, mennyivel jobb és hatékonyabb volt a régi oktatás?
Mikor ébredünk már rá, hogy sokkal több hasznát vennék a latin nyelv és irodalom ismeretének, mint a számítógépes tudományoknak?
Gondolom, most ismét megállt a légy a levegőben a döbbenettől, olyannyira meredeknek tűnik ez a kijelentés. Csakhogy az a helyzet, hogy a számítógép és az összes egyéb kütyü kezelését gyerekjáték megtanulni. Szó szerint gyerekjáték. Etiópiában végeztek egy olyan kísérletet, hogy napelemes táblagépeket osztottak szét a gyerekek között.
Még be sem kapcsolták a gépeket, nem magyaráztak semmit, csak odaadták. Egy fél év múlva visszamentek, a gyerekek pompásan tudták kezelni a táblagépet és a rajta lévő játékokat. Nos, ez a latin nyelvről nem mondható el, azt sokkal nehezebb megtanulni. De minél nehezebb valamit megtanulni, annál jobban fejleszti a képességeinket.
Janus Pannonius egy olyan magas szintű képességfejlesztő iskola elvégzése után, mint amilyen a veronai Guarinóé volt Ferrarában, bizonyára játszi könnyedséggel tanulná meg kezelni az összes kütyüt, ellenben a kütyükön mindenféle kreténséget böngésző gyermekeink Arisztotelészről nem is hallottak, nemhogy értelmezni tudnának egy ógörög nyelvű részletet a Metafizikából.
Persze most egy haladó okos rögtön rávágná, hogy: de a mai ifjúnak nincs is szüksége Arisztotelész Metafizikájára, és teljesen értelmetlen azzal terhelnie a zsenge agyacskáját. Erre én meg azt tudom mondani, hogy netán arra nagyobb szüksége van, hogy hülye klipeket nézzen a YouTube-on, ezzel gazdagítva a konzumidiótákra alapozott ipart?
Vagy akkor szögezzük le: az embernek tulajdonképpen nincs szüksége kultúrára, sem oktatásra, és töröljük már ki azt a sok szerencsétlen flótást, aki filozófiai műveket, verseket írt, szobrokat faragott és képeket festett az évezredek folyamán, és toljuk ki helyette a menő szelfinket az Instára. Abban különbözzünk az állatoktól, hogy nekik nincs Instájuk, nekünk meg van.
Ja, hogy nem lenne Insta, ha ez a sok szerencsétlen flótás nem gondolkodott volna… Mert tetszik tudni, a kultúra egy komplex rendszer, amely sokkal jobban összefügg, mintsem a laikusok hinnék: matematika és filozófia egy tőről fakad, és egy nyelv felső fokon való elsajátítása sem fejleszti kevésbé a képességeket, mint a matematikai gyakorlatok. Nincs olyan, hogy felesleges tudás, felesleges tantárgy. Minél többet tanulsz és tudsz, annál több vagy, hogy patetikusan foglaljam össze.
A rendszerváltás óta se szeri, se száma a haladó elméleteknek és kísérleteknek, reformoknak: egyetlen tanév sem olyan, mint az előző, rosszabb a helyzet, mint egy laboratóriumban, mert az iskolákban nem fehér egerek vannak, hanem a gyermekeink. Akikhez most már nem szabad hozzáérni, nemhogy szidni, de rájuk szólni sem lehet, túlterhelni őket szigorúan tilos, nehogy 12 éves koruk előtt megtanuljanak írni, és lehetőleg érettségiig el kell őket kísérni az iskolába, majd hazahozni őket, nehogy eltévedjenek, vagy megharapja őket egy vérszomjas verőköltő bodobács. (Néhány évszázaddal ezelőtt a kamaszok gyalog mentek el tanulni más országok univerzitásaira, pedig a közbiztonság enyhén szólva gyengébb volt, mint a mai.)
A totális kudarcot roppant egyszerűen le lehet mérni: nem kell hozzá PISA-teszt, csak el kell beszélgetni velük és összemérni, hogy mennyit tudnak ahhoz képest, amit mi tudtunk az ő korukban. Adamikné Jászó Anna nemrégiben igen érzékletes cikket publikált erről lapunk hasábjain (Az irodalom nem csupán tantárgy, hanem szívügy, 2018. július 4.). Gyermekeinknek immár nem adjuk át a saját tudásunkat, hogy arra építkezzenek. Holott attól lettünk emberek, hogy a kultúránkat is átörökítettük, nemcsak a génjeinket.
A számtalan balul sikerült kísérlet bebizonyította, hogy nincs más út, mint visszatérni a hajdani sikeres oktatási modellekhez. Nincs lehetetlen, mert a gyermekünk csak azt nem tudja megtanulni, amit mi nem akarunk megtanítani neki. És, ahogy egyik kedves ismerősöm mondta, a gyermekeinket nem szórakozni küldjük az iskolába, hanem hogy tanuljanak.
Olvasóink közül most bizonyára sokan szörnyülködnek, röhögnek, és az elmegyógyintézetbe tanácsolják e sorok szerzőjét. De csak nagyon drasztikus, a digitális korszakban hihetetlen őrültségnek hangzó módszerekkel lehet visszafordítani ezt az elhülyülést. A haladó kísérleti módszerek eddig sem működtek, ezután sem fognak. Így aztán teljesen hiába vívjuk meg ezt az izgalmas kultúrharcot, hiszen gyermekeink sem a mi, sem az ellenlábasaink kulturális vívmányaira nem lesznek kíváncsiak.
Orbán János Dénes – www.magyaridok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
