Riporterek Határok Nélkül: mintegy 180 orgánum szűnt meg Afganisztánban a tálibok hatalomátvétele óta

Riporterek Határok Nélkül: mintegy 180 orgánum szűnt meg Afganisztánban a tálibok hatalomátvétele óta

Az afganisztáni újságírók száma kevesebb, mint felére csökkent a tálibok egy évvel ezelőtti hatalomátvétele óta, Afganisztánban „elvérzik” az újságírás – jelentette ki a Christian Mihr, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságírói szervezet igazgatója az RSF pénteken kiadott jelentésében.

A szervezet felmérésből kiderült, hogy az afganisztáni médiafelületek jó egyharmada – mintegy 180 sajtóorgánum – szűnt meg a szélsőséges tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele óta.

A szervezet igazgatója elmondta: az iszlamista szélsőségesek számos olyan törvényt vezettek be, amelyek nem csak a sajtószabadságot csorbítják, de lehetővé teszik az újságírók megfélemlítését és üldöztetését is.

Egy év alatt újságírók százai vesztették el a munkájukat: az országban jelenleg körülbelül 4750 újságírót tartanak számon, ez az egy évvel ezelőtti létszám kevesebb mint fele.

Hírdetés

A női újságírók pedig még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak: a sajtóban és a médiában dolgozó afgán nők mintegy 75 százaléka vesztette el a munkáját, vagy hagyta ott hivatását megfélemlítés miatt. Az ország 34 tartományából tizenegyben ma már egyáltalán nem dolgoznak női újságírók.

A civil szervezet szerint a kialakult cenzúra és öncenzúra mellett a médiában dolgozók önkényes letartóztatása is komoly gondot jelent a szakma túlélése szempontjából; az elmúlt egy évben legkevesebb 80 újságírót tartóztattak le, némelyiküket „nagyon brutális módon”.

Az RSF 180 államot nyilvántartó sajtószabadság-indexén Afganisztán jelenleg a 156. helyet foglalja el. A szervezet mindazonáltal kiemelte, hogy a szélsőséges iszlamista tálibok hatalomátvétele előtt sem volt könnyű dolguk az országban munkát vállaló médiaszakembereknek és újságíróknak. Sokszor előfordult, hogy egyeseknek üldöztetés, fenyegetések és egyéb viszontagságok nehezítették meg a munkájukat és életüket. Ennek ellenére – tették hozzá -, Afganisztán így is az egyik legváltozatosabb médiaspektrummal rendelkező ország volt.

Szombaton tüntetést szerveztek a berlini külügyminisztériumhoz és a kancelláriához, melynek során további, veszélybe sodródott afgánok kimenekítését követelik. Kabulban mindeközben szombaton egy nőkből álló, közel 40 fős tömeget oszlattak fel a tálibok. A tüntető nők az „étel, munka, szabadság” jelszavakat skandálták, ellenállva a nők jogait súlyosan korlátozó vezetésnek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »