Rendszert bontana az Unió Magyarországon

Rendszerbontó népszavazás néven aláírásgyűjtési kampányt folytat az Új Magyar Köztársaság egyesület. A kampány célja, hogy populáris témák elővételével tömegbázissal lásson el Brüsszel érdekeit kiszolgáló szervezeteket.

A szervezők négy kérdésben akarnak népszavazást kiírni; hogy a választók támogatják-e a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését, az ingyenes iskolai étkeztetést, a kötelező kamarai tagság eltörlését, és annak kapcsán, hogy országgyűlési képviselő ne kaphasson nyugdíjat a mandátuma betöltése alatt. A populáris kérdésfelvetések önmagában rendszerbontó erőt nem jelentenek, de a kezdeményezést mégis “rendszerbontó népszavazásnak” nevezik.

Ennek hátteréről talán a szervezők által használt logó árul el legtöbbet. Az Új Magyar Köztársaság egyesület jelképe egy kokárda, mögötte az Európai Unió öt csillagával. A logó a francia forradalom mintájára kezdődő budapesti tüntetésekre való visszahivatkozás, mögötte az Európai Unió jelképével; összességében ez budapesti kormányellenes megmozdulásokra utal, ami mögött félig láthatóan Brüsszel áll. A logó elrendezése alapján azt mutatja, hogy az Európai Unió pajzsként tolja maga előtt a magyarországi kormányellenes megmozdulásokat.

Hírdetés

Az Új Magyar Köztársaság egyesület kampánya a Demokratikus Koalíció már ismert politikai stratégiája mentén működik; külső hatalom érdekképviseletének felvállalása belpolitikai előnyhöz jutás érdekében, a szervezet népszerűsítése az éppen aktuális belpolitikai témák felhasználásával, külpolitikai céljaik elfogadtatása populáris belpolitikai célok megfogalmazásával. A kezdeményezést támogatásáról biztosította a Bajnai Gordon-féle, jelenleg strómanokkal működtetett “Együtt”, a Fodor Gábort jelentő “Magyar Liberális Párt”, a Bokros Lajos-féle “Modern Magyarországért Mozgalom”, és a kis pártként is felbomlóban lévő LMP-ből kiszakadt “Párbeszéd Magyarországért”.

A Nézőpont Intézet múlt hónapban végzett közvélemény-kutatása szerint Magyarországon az összes baloldali liberális párt támogatottsága együttvéve sem haladja meg a választókorú lakosság egyharmadát. Az egyesület részéről tehát egy marginális kisebbség legitimációs kísérletét láthatjuk, ami a népszavazás megtartása esetén bizonyos mértékű civil támogatást szerezne a Magyarországon Brüsszel érdekeit képviselő pártok kormányellenes megmozdulásaihoz. Amennyiben a népszavazás megtartására az OVB döntése miatt nem kerül sor, az némileg kevesebb civil résztvevővel ugyan, de szintén jó ürügyet biztosít számukra, hogy a kormány diktatórikus voltára hivatkozva Budapesten zavargásokat kezdjenek – mögöttük az Európai Unióval, ahogy az a logójukon is látható.

Hunhír.info – Hídfő.ru


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »