Rendhagyó óévbúcsú, vidám évkezdés

Rendhagyó óévbúcsú, vidám évkezdés

Tűzijáték helyett harangzúgással búcsúztak az óévtől és köszöntötték a 2022-es esztendőt Léván.

Hírdetés

Roderik Smarž egyetemi hallgató a közösségi oldalon hívta fel a lévaiak figyelmét arra, hogy egykor az örömteli és kevésbé örömteli események idején mindig felzúgtak a harangok. A katolikus, református, evangélikus templomok nyolc harangja csendült fel az éjszakában. Érsekújvárban tizedik alkalommal tartottak újévi koncertet, amelynek állandó közreműködője a Camerata Budapest kamarazenekar. A koncertet élő adásban közvetítették a főtéri kultúrházból, a műsor vezetésére Bernáth Tamás színművészt kérték fel a szervezők. A civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó, Érsekújvár önkormányzata és a Novovital társaság színvonalas műsorát mintegy kétezer kétszázan tekintették meg online-adásban, a járványhelyzet miatt elmaradt a szokásos pohárköszöntő. A jubileumi koncertet érsekújvári tehetségek tették színesebbé abban a jelenetben, melyet Stugel Tibor, a KultúrKorzó elnöke rendezett. Kontra Zoltán a kamarazenekar vezetője ismét bravúros humorral vezette be a közönséget a komolyzene világába. Fekete Tamás zongoraművész is feltűnt a színpadon, aki korábban már volt az újévi koncert egyik meglepetésvendége, és ismét megörvendeztette játékával a közönséget.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »