Nyitókép: SITA/Úrad vlády SR
Amikor a Za ľudí nem merült ki a viszálykodásokba és a pozíciókért folytatott harcokba, nőtt a támogatottsága. A rendkívüli pártkongresszus összehívására irányuló javaslat – amelyen új pártvezetőséget választanának – a vezetőség előtt nem lett beterjesztve – jelentette ki Veronika Remišová, a Za ľudí pártelnöke.
Elmondása szerint kapott egy üzenetet, amely szerint erős médianyomásnak lesz kitéve, ha nem mond le.
Juraj Šeliga, a párt alelnöke úgy véli, a problémákat a práton belül kellene megoldaniuk. Véleménye szerint a konfliktusok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a felmérésekben alacsonyak a pártpreferenciáik, és a parlamenten kívülre mérik a Za ľudít.
Szakad a Za ľudí? Kolíková és szövetségesei lecserélnék a pártelnököt
Két csoport a párt vezetőségében
„Kaptam egy üzenetet, amely szerint erős médianyomásnak leszek kitéve, ha nem mondok le. Ezt inkorrektnek tartom, a problémákat a párton belül kell megbeszélni“
– jegyezte meg Remišová, aki úgy véli, a pártvezetőségen belül két csoport alakult ki. Az egyik a polgárok problémáit próbálja megoldani, míg a másik csoport a saját ambícióival és pozícióival foglalkozik.
Remišová szerint a pártban a kormányválság óta alakult ki komolyabb probléma, amikor Mária Kolíková igazságügyi miniszter körül kialakult egy olyan csoport, amelynek a kormány bukása és az előrehozott választás is elfogadható volt
„Azóta a párt vezetőségének néhány tagja teljesen ellenem fordult, és a szememre hányják a kormányválság idején folytatott kommunikációmat. Azt a kommunikációt, amelynek köszönhetően a párt összes követelését elértük“
– érvelt Remišová.
Jozef Majchrák: Eljött Mária Kolíková ideje
Állandó viszálykodás
A pártelnök azonban továbbra is érzi a párttagok és a vezetőség támogatását. Elmondása szerint a pártot Szlovákia korrupciótól való megtisztításával összhangban próbálta meg irányítani, ezenkívül szerette volna visszaadni az emberek jogállamba vetett bizalmát.
Megjegyezte, hogy amikor dolgoztak és viszályokkal foglalkoztak, akkor a preferenciáik is nőttek.
„Ezt a felmérések is bizonyítják. Amennyiben teret kapok a nyugodt munkára, a Za ľudí bekerül a parlamentbe“
– zárta le Remišová.
Šeliga: A problémát meg kell oldanunk és kész
Juraj Šeliga a nyilvános üzengetés kontraproduktív. Kiemelte, rajtuk áll, hogy a párton belül megbeszéljék a dolgokat, megegyezzenek és kimondják, hogyan is akarják folytatni a jövőben.
„Azért vagyunk négy százalékon, mert valaki folyton belső problémákat old, legyen az koalíciós vagy pártbéli. Én azért kezdtem el politizálni, hogy teljesítsem a programunkat és nem azért, hogy körbe-körbe azt oldjam, hogy kinek hol kellene lennie, és kinek éppen kivel van konfliktusa“
– jelentette ki Šeliga.
HNonline.sk/Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »