A katolikus börtönlelkészek havonkénti rekollekciójának április 8-i, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) irodaházában megtartott alkalmán Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt a szentmise főcelebránsa. A lelkinap délutánján a bíboros előadást is tartott.
Katolikus papok, diakónusok, akolitusok, lelkipásztori munkatársak, katekéták vettek részt a börtönlelkészek áprilisi lelkinapján, amely rózsafüzér imádsággal kezdődött.
A közös imát követő szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás volt a főcelebráns. A szertartáson többek között Berta Tibor püspök, katonai ordinárius, a börtönlelkészi szolgálat Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megbízott vezetője koncelebrált.
Erdő Péter bíboros homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
„A mai evangélium (Jn 8,21–30) Jézus távozásáról szól. Ő maga beszél róla. Abból, ahogy a hallgatók reagálnak erre, kitűnik, hogy Jézus személyét, szavait és tanítását két egészen különböző síkon lehet szemlélni. Az egyik, ha pusztán emberi szempontból nézzük. Ez volt a benne nem hívő környezet magatartása. Mert amikor Jézus – egy másik evangéliumi szakaszban – azt említi, hogy elmegy, mindjárt arra gondolnak, külföldre akar távozni, elhagyja Palesztínát, most pedig drámai összefüggésben úgy gondolják, meg akarja ölni magát, de mindkét elképzelés a teljes meg nem értésről árulkodik.
Jézus maga, tanítványai és mi is, mai követői egy másik összefüggésben értelmezzük szavait és tetteit. Rádöbbenünk Krisztus titkára. Arra, hogy előtörténete van Istenben, mégpedig nem úgy, ahogy egyes görög gondolkozók hitték, hogy minden ember lelkének preegzisztenciája volna valahol a szellemi létben, és úgy szállna csak alá az emberi testbe egy időre. Nem. Hanem Jézus istenségének értelemében: ő az Atyánál volt, sőt egy az Atyával.
Az ellenséges érzületű körülállók bűne abban áll, hogy nem hisznek, nem tudják, nem akarják felismerni Krisztus igazi valóságát. Ő többször mondja magáról a titokzatos szavakat: én vagyok. Ez János evangéliumában többször megjelenik Jézusra alkalmazva.
És itt vagyunk a Jézus személyére még emlékező első századi tanúk világából elindulva napjaink hiténél, mert ami titokzatos, de egyértelmű Jézus szavaiban és viselkedésében, azt az Egyház hosszú viták során kellett, hogy megfogalmazza. Nem új igazságokat tanítottak az első évszázadok zsinatai, hanem ami magként jelen volt Jézus életében és tanításában, annak kellett kihajtania és szárba szökkennie az évszázadok során.
Egy ponton túl nem volt elegendő magyarázat nélkül ismételni a Biblia szavait, mert vakmerő eretnekségek szívesen félremagyarázták azokat. De nem lehetett sem megtoldani, sem mással helyettesíteni sem teljesen idegen gondolatokkal kibővíteni mindezt, hanem ami lényegileg benne volt, azt kellett világosan kibontani. Az idén, amikor az első Niceai Egyetemes Zsinat ezerhétszázadik évfordulóját ünnepeljük, gondoljunk erre: Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos Ember, két természet egy személyben, és ez az egy személy a második isteni személy.
Mai tépelődéseinkben is, amikor persze bőven érik nyílt és burkolt támadások a hitünket, erre gondoljunk.
Ehhez kérjük az éleslátást és az erőt Egyházunk és a magunk számára. Ámen.
*
A börtönlelkészek rekollekciója a mise után szentségimádással folytatódott, majd délután Erdő Péter bíboros tartott előadást A világi munkatársak, az akolitusok, a diakónusok és az áldozópapok szent szolgálatának sajátosságai, feladatai, felelősségeik és jogaik, különös tekintettel a börtönlelkészi szolgálatra címmel.
A bíboros elsősorban a szent szolgálat fogalmát tisztázta az 1983-as Egyházi Törvénykönyv alapján. Az Isten népéről szóló részben a harmadik cím így hangzik: a szent szolgálatot teljesítők, vagyis a klerikusok (232–293. kán.). Klerikusnak az Egyházi Törvénykönyv a diakónusokat, az áldozópapokat és a püspököket nevezi.
A világiakkal kapcsolatban a 230. kánon 2. paragrafusa beszél arról, hogy ők ideiglenes megbízás alapján a liturgikus cselekményekben betölthetik a lektor szerepét, és minden világi gyakorolhatja a jog előírásainak megfelelően a kommentátor, a kántor feladatát, vagy más tevékenységeket (például ministránsok).
A 230. kánon 3. paragrafusa szerint a szent szolgálatra rendelt személyek hiányában, és amennyiben az Egyház számára szükséges, világiak is gyakorolhatják a fent említettek bizonyos feladatait, de a jog előírásainak megfelelően.
A jog előírásai pedig Magyarországon, de másutt is azt kívánják, hogy előzetes főpásztori megbízást kapjanak az igeszolgálatára, a liturgikus imádság (például litánia) vezetésére, a keresztség kiszolgáltatására, illetve az áldoztatásra. Temetésre csak bizonyos helyeken és nagyon különleges esetekben kaphatnak megbízást. Mindehhez fontos, hogy megszerezzék a kellő képzettséget. Ezért az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a világi liturgikus munkatársak részére külön képzést is szokott hirdetni – tette hozzá Erdő Péter.
A gyakorlatban ezen plébánosi ajánlással lehet részt venni. A megbízatásokat ehhez meghatározott időre (például két évre) adják. A megbízás meglétéről igazolást (igazolványt) állítanak ki.
A bíboros elmondta, 2021. január 10., Urunk megkeresztelkedése ünnepén keltezéssel Ferenc pápa közzétette Spiritus Domini (Az Úr Lelke) kezdetű apostoli levelét motu proprio formájában, mely megváltoztatja az Egyházi Törvénykönyv 230. kánonja első paragrafusát, és ezáltal kánonilag lehetővé teszi a nők részvételét a lektorátus és az akolitátus liturgikus szolgálatában. Természetesen az avatással nem rendelkező, hanem csak megbízás alapján eljáró világiak szintén lehetnek akár férfiak, akár nők – mondta a bíboros.
Erdő Péter előadásában arra is kitért, hogy 2021. május 10-én Ferenc Pápa Antiquum ministerium kezdetű motu propriójával bevezette a katekéta szolgálatot is, mint liturgikus avatással elnyerhető, tartós szolgálatot.
A bíboros arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében széles körű megbeszéléseket kezdeményezett arról, hogy a plébániai közösségek, lelkiségi mozgalmak kívánják-e ilyen liturgikusan avatott katekéták szolgálatba állítását. Erre a válasz egyértelműen nemleges volt.
– folytatta a bíboros. Ebben a katonai ordinárius megbízása alapján kellően felkészült világiak is részt vehetnek.
Ezek a megbízások általában bizonyos időre szólnak. Mint mondta, különös megjegyzést érdemel az igehirdetés kifejezés, hiszen
Ilyen megbízás birtokában azonban kellően felkészült világi is láthat el ilyen szolgálatot, de nem a szentmisében. Ott ugyanis a szentírási szövegekről szóló szentbeszéd neve homília, és csak pap vagy felszentelt diakónus mondhatja.
A bíboros kitért arra is, hogy a diakónusok eskethetnek a latin egyházban, de ehhez a területileg illetékes plébánostól vagy a területileg, illetve személyileg illetékes ordináriustól felhatalmazásra van szükségük, különben érvénytelen a házasságkötés.
Erdő Péter a továbbiakban a börtönlelkész kifejezésről szólva tisztázta, hogy a kánonjogi szakkifejezés a cappellanus, amelyet magyarra lelkésznek fordítunk, az 564. kánon szerint az a pap, akire állandó jelleggel rábízzák a lelkipásztori gondozását legalább részben a hívők valamely közösségének vagy csoportjának. A lelkészt a helyi ordinárius nevezi ki (565. kánon).
Mindebből látjuk – mondta Erdő Péter –, hogy
– tette hozzá a főpásztor, majd beszélt azokról a konkrét tevékenységekről (például a keresztelés, áldoztatás stb.), amelyeket az Egyházi Törvénykönyv világi kisegítők számára is lehetővé tesz megfelelő felhatalmazással és körülmények esetén.
Erdő Péter összefoglalóan elmondta: egyértelmű, hogy liturgikus vagy paraliturgikus cselekményekhez éppúgy, mint hitoktatáshoz, prédikációhoz a világi börtönlelkészeknek külön engedélyre van szükségük. Az engedélyben meg kell nevezni azokat a tevekénységeket, amelyekre feljogosít, és azt az időtartamot, amelyre az engedély szól.
Előadása után a bíboros a jelen lévő börtönlelkészek számos kérdésére válaszolt. A szolgálatban megjelenő feladatkörökről beszélgetve a bíboros kifejtette, hogy az Egyház börtönlelkészi szolgálata elsősorban a katolikus fogvatartottak lelkipásztori ellátását hivatott biztosítani, s ez egyrészt a hitoktatással, a szentségekkel kapcsolatos, de magában foglalja a személyes tanácsadást, a lelkipásztori kísérést (ami nem azonos a pszichológusi feladatkörrel), valamint
A börtönlelkészi szolgálat szellemiségét átfogóan jellemzi, hogy a reményt táplálja a fogvatartottakban a felszabadító üzenettel: a mégoly kilátástalannak látszó helyzetben sincs veszve minden.
Fotó: Merényi Zita
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
